"Tartsanak ki mellettem" - így búcsúzott egy beszélgetés után, a reklámblokk előtt Friderikusz Sándor. Talán nem szabadna túlzott jelentőséget tulajdonítani annak, hogy épp e három szóval marasztalta nézőit, de - lévén Friderikusz a tudatos tévés karrierépítés bajnoka - hajlok arra, hogy nála e mondatocska sem véletlen. Vagy ha mégis csak úgy kicsúszott, akkor tudatalatti félelemről, bizonytalanságról tanúskodik. Ez a szófűzés ugyanis nem egyszerűen azt közli, hogy pár perc reklám után folytatódik a műsor (akkor mondjuk maradjanak velemet mond): a ki- vagy átkapcsolásról való lebeszélésnek ez a módja, egyenest, bele a kamerába, majdhogynem könyörgés. A nézettségi indexektől függő egzisztencia segélykérése, kisfiús, szemrebbentős mosollyal. Legyetek hozzám hűek. Mellettem tartsatok ki. Mellettem, akit annyit támadnak, bántanak, gyűlölnek és megaláznak.
Ugyanakkor, miközben önnön kétségeinek szándékolt vagy szándékolatlan beismerésével akár azokban is szimpátiát ébreszthetett, akiket egyébként taszít az exhibicionizmusa, még ezt a feltárulkozó gesztust is egy tipikusan gunyoros Friderikusz-szurkapiszka előzte meg. A címzett Szűrös Mátyás volt, aki megindokolta, miért szavazott a parlament külügyi bizottságában, a Jeszenszky-levél ügyében zárt ülés mellett (merthogy szerinte személyi kérdés), kijelentette, ambicionálná a köztársaságielnök-jelöltséget, és egy orbitális közhelyet szólt ("az a szép az emberi társadalomban, hogy ahány ember, annyi világ"). Ezt vágta el Friderikusz azzal, hogy "na, hát ez nagy bölcsesség", majd jó gyereknevelést kívánva a kamera felé fordult. Mosolyogva csinált hülyét a politikusból (lelkünk kárörvendő fele tapsikol), aki ráadásul meg is köszönte. Házigazdaként kegyetlen volt a vendégével, majd másodpercek múlva kegyelmet kért önmagának. Ez ő, Kamera Hungária közönségdíjas tévészemélyiség.
