A filmek általában eléggé egysíkúan ábrázolják a férfiakat: igazi pasi az, aki minél többet csajozik, minden hétvégén bepiál a haverokkal, de mellette sportol is, ért a barkácsoláshoz, nem átall fegyvert ragadni, és mindig a helyzet magaslatán áll. Szóval, valódi macsó. Ám vannak filmek, amelyek szembemennek ezekkel a sztereotípiákkal, és olyan karaktereket mutatnak be, akik valahogy egészen másként viselkednek, mégis férfiasak. Öt ilyen alkotást szedtünk össze a nemzetközi férfinap alkalmából.

Frank Adler (Chris Evans) – A tehetség (2017)

Ha Chris Evans neve előkerül, akkor mostanában pont egy macsó szerep, Amerika Kapitány jut róla eszünkbe, de a színész nem csak a vibránium pajzzsal tud férfias lenni. A 2017-ben bemutatott film, A tehetség egy megözvegyült apáról, Frank Adlerről (Evans) szól, akinek hétéves lánya, Mary (Mckenna Grace) egy matematikai zseni. Ahogy néhai anyja is, aki kicsit talán meg is őrült ebbe. Szóval Frank előtt ott a nagy dilemma, hogy

Mary maradjon-e kislány, és éljen átlagos életet, vagy tehetségét továbbfejlesztve, induljon el a kölyökzsenik útján

– ahogy azt a nagymamája szorgalmazza. Frank férfiassága abban az egyszerre higgadt és józan, mégis tépelődő attitűdben mutatkozik meg, ahogy megpróbálja kitalálni, mi a legjobb a kislányának, és sosem a saját érdekeit helyezi előtérbe.

Josh Lambert (Patrick Wilson) – Insidious (2010)

Még egy példaértékű apa, ezúttal egy horrorfilmben, amelyben ugye, nem nagyon vannak ilyenek, hiszen a legtöbb férfi ebben a műfajban a családja ellen fordul (lásd Ragyogás – 1980, A rettegés háza – 1979, 2005). De Josh Lambert (Patrick Wilson) még az iszonyú lényekkel teli sötét dimenzióba is képes elmenni a fiáért. Az egész univerzummá tágult Insidious első részében a kis Dalton (Ty Simpkins) kómába esik, ám a több hónapnyi orvosi kezelés teljesen hatástalan. Nem csoda, hiszen a fiú állapotát természetfeletti események okozzák, mivel Dalton nem kómában van, hanem elhagyta a testét, és azon a bizonyos sötét helyen ragadt. Joshnak se kell több:

ő is kilép a testéből, hogy megtalálja a fiát ezen a kísértetekkel és démonokkal teli helyen.

Josh is remek apa és talpig férfi, aki nem átall szembenézni a saját félelmeivel, ha gyermeke életéről van szó.

Jim Garrison (Kevin Costner) - JFK - A nyitott dosszié (1991)

Oliver Stone összeesküvés-elmélet filmje nem épp arról nevezetes, hogy derék férfiak lennének benne, hiszen itt szinte mindenki azon mesterkedik, hogy eltitkolja, kik is állnak a Kennedy elleni merénylet mögött. A Kevin Costner által alakított államügyész, Jim Garrison valós személy volt, és tényleg mindent beleadott, hogy rájöjjön az igazságra.

Garrison bárkinek nekimegy, hogy kiderüljön az igazság, ami nem kis férfiasságot kölcsönöz neki, pláne Costner alakításában.

Ez is érdekelhet

A legjobb és a legpocsékabb tévéapukák

A legtöbb sorozat egy-egy jól vagy éppen rosszul működő család köré épül, így nem mindegy, milyen példát mutat a többieknek a családapa! Íme, apák napi válogatásunk!

Lássuk!

William Somerset (Morgan Freeman) – Hetedik (1995)

Minden idők egyik legjobb thrillerében látható minden idők egyik legmarkánsabb nyomozója, William Somerset. Régimódi kalapjában és ballonkabátjában, kiábrándult, kiégett nézeteivel akár igazi klisé is lehetne, ám David Fincher rendezésében és Morgan Freeman alakításában olyan egyedi színfoltot kap, ami kiemeli a nyugdíj előtt álló zsaruk közhelyének tengeréből. Somerset intelligens (ő jön rá elsőként, hogy a gyilkos a hét főbűn alapján öl), rátermett (megvannak a kapcsolatai, hogy akár a könyvtári kölcsönzéseket is lekérje az FBI adatbázisából) és együttérző (akár az éjszaka közepén is elmegy beszélgetni a bizonytalan Tracyvel). Igazi férfi, aki

átlátja a dolgokat, és igyekszik segíteni másokon,

még akkor is, ha szerinte már minden úgy szar, ahogy van.

Wilbur Walsh (Bud Spencer) – Bűnvadászok (1977)

Igazából bármelyik Bud Spencer-filmet választhattuk volna a listánkra, de ez az, amelyet épp nemrég néztem újra. Spencer mindig a nagydarab, nagylelkű palimadarat alakítja Terence Hill mellett, akinek mégis megvan a magához való esze és szíve – ahogy ebben a filmben is. Kirby (Hill) az első találkozástól kezdve szívatja Walsh-t (Spencer), aki viszont mindig próbál társa kedvére tenni – például amikor bemegy a benzinkútra rágóért, mert a nőcsábász Kirby azt füllenti, neki sincs, ám mikor kijön, és nyújtaná neki, az már sehol sincs: elvitt motorozni egy csinos csajt. Walsh ugyanakkor

jószívű, de csak azzal, aki megérdemli

– és ebben rejlik a karakter meg úgy általában a Spencer által alakított karakterek férfiassága. Hiszen, ha helyzet van, olyan sallereket kever le a rosszfiúknak, hogy azok átpördülnek a bárpulton. És ezt nem mindig a saját védelmében teszi, hiszen a Kincs, ami nincs (1981), vagy mondjuk az …és megint dühbe jövünk (1978) című filmekben is a gyengébbeket védi. Márpedig mi lehet nagyobb férfierő, mint az, ha valaki nem hagyja, hogy a kisebbet pofával belenyomják egy tortába. Pláne az ő tortájába.