Sikermese, mesei siker

Tulajdonképpen írhatunk és mondhatunk mi bármit, a Hupikék törpikéket úgyis számosan nézik meg, hiszen masszív (nemzetközi) rajongótáborral büszkélkedhetnek a törpfalvai manócskák. Anno a gyártó Sony-Columbia stúdió sokat-látott munkatársainak valószínűleg "megszilvult" (értsd: görcsbe rándulva bekékült) a gyomra, amikor az újdondász kreatívok felvetették a belga-amerikai tévés törpök nagyvászonra vezénylésének lehetőségét. Hiszen joggal attól tarthattak, hogy akkora buckába fejest fognak elkönyvelni, mint a Frédi és Béni filmváltozatával a Universal (mindkét, Brian Levant rendezte epizóddal, a 1994-es elsővel és a 2000-es folytatással), azonban, láss csodát, nem így történt. A középkategóriás költségvetésű – kb. száztízmillió dolláros – Hupikék törpikék a július végi amerikai nyitó hétvégén 356 milliót hozott a konyhára (minden idők eddig legjobb animációs film indulását produkálva), s augusztus első hetének végére mintegy 760 milliósra tornászta a bevételt. Ennek utána még a külföldi premierek (így a magyar) előtt a Sony Pictures bejelentette: két év múlva, nyárra mozikba kerül a folytatás. Mondhatjuk, a siker minden várakozást felülmúlt – és a szilvakék öreg producerek is megnyugodhattak.

A kezdettől fogva

[img id=311055 instance=1 align=left img]A titok természetesen az alapban rejlik. Nevezetesen, hogy a fehérsipkás kékmanók kalandjait mindenütt ismerik, országra, korra és nemre nézve függetlenül – és szeretik. A történet 1958-ban Belgiumban indult, amikor a Peyo nevű képregény-szerző (születetten: Pierre Culliford) megalkotta a "hivatalosan" két és félalmányi méretű lényeket. Peyo a francia-belga Spirou magazinnak Johan & Pirlouit címmel vetett papírra egy rajzolt sorozatot – amik hazánkban Janó és Bibice néven láttak napvilágot –, amelyben a középkori kontinensünkön kalandozott a rettenthetetlen királyi apród, Janó és kicsiny, de hasonlóképpen bátor fegyverhordozója, Bibice (aki később a Hupikék törpikékben Vili néven vált ismertté). Egy csodafurulya megszerzése kapcsán bukkantak fel először a törpök, akik aztán önálló mesehősökké nőtték ki magukat. Több filmes próbálkozást követően az amerikai Hanna-Barbera Productions csatlakozása hozta meg a világhírt, az 1980-ban útjára indult tévé-rajzfilmsorozat minden háztartásba eljutott.

A mozis törpténet

Bár korábban is születtek törp-mozifilmek (1965-ben A hupikék törpikék kalandjai, 1976-ban A kismanók furulyája), igazából most láthatjuk a fiúkat – és az egy szem lányt – teljes életnagyságban a gyöngyvásznon. Ráadásul rögvest 3D-ben. Ennek a technikának éppenséggel számottevő szerepe nincs, a filmben nem is az extra trükközés a lényeges, hanem a mese. Eszerint a messzi vidéki Aprajafalván a kis gombaházaikban trallalázó törpök éppen a Kék Hold ünnepére készülnek, amikor a nevében a végzetét hordozó Ügyifogyi eltéved a sűrű fák és bukszusok között, és a mágikus Csodák Barlangja mágikus átjáróján át a modern, mai világunkba huppan. Miközben a társai a keresésére indulnak, Hókuszpók (Hank Azaria) rossz szokása szerint – Sziamiaú macskájával – újabb törpgyűjtésbe fog (ugyebár, a törppörkölt miatt), és a falura ront. Törpapáék jobb megoldás híján szintén a varázskapuba vetik magukat – és ők szintúgy a távoli New Yorkban landolnak. Itt újdonsült barátokra tesz szert a csipet csapat a Winslow házaspár – Grace: Jayma Mays, Patrick: Neil Patrick Harris – személyében, akiknek elkél a támogatása, mert a nyughatatlan, fondorlatos-lelkű erdei gonoszvarázsló ide is utánuk jön. A segítségnyújtás kölcsönös: míg a kék jelzést nyomán a törpöket követő Hókuszpók elleni harcban a nagyvárosi páros lesz a támasz, őket az aprajafalvai manók pártfogolják.

A számítógép-szülöttek viszik a pálmát

A nem animált szereplők mellett a hálás feladat Azariáé, aki jól sikerült maszkjában kedvére gonoszkodhat – és jól is teszi. A hálátlanabb szerepkör Harrisé (a remek Így jártam anyátokkal című tévésorozat brillírozó Barney-ja) és Jayma Maysé (akit a Glee – Sztárok leszünk! musicalszériából ismerhetünk). Ezúttal rájuk hárul azon nem igazán felemelő asszisztensi feladat, ami a Garfieldben Breckin Meyerre és Jennifer Love Hewitt-ra, vagy az Alvin és a mókusokban Jason Lee-re hárult, miszerint másodhegedüljenek a főhős animációs figurákhoz. Így nagyjából behelyettesíthetőek, azt a kis minimumot, amit ebben a filmben nyújtaniuk kellett, azt bárki hozni képes. Ehhez mérten egy szóval jellemezhető a karakterük: Grace terhes, Patrick karrierépítő – illetve kettővel, mert a szíve azért mindkettőjüknek a helyén van. Igazából minden a törpökön múlott, és ugyan nem írták felül az animált mese-vígjátékok szabályait, hozták a formájukat, ha kell, viccesek, ha kell, elszántak, ha kell, lágyabb húrokat pengetnek. Általában véve szerethető alakok.

A szülői kísérőknek tett gesztusok, bár értjük őket, teljesen feleslegesek. A film egyértelműen a kisgyermekeknek szól. A böfögős poénok az ő nevetési ingerküszöbüket célozzák, a felnőttek számára írt tréfák (Marilyn Monroe-s és Katy Perrys utalások) mindebből kilógnak. A filmet utóbbiak unalmasnak, bizonyos értelemben gagyinak is minősíthetik – holott tulajdonképpen nem az. Igaz, a rendező Raja Gosnell esetében kapásból fent állt a veszélye annak, hogy eddigi direktori munkásságát tekintve – Reszkessetek betörők 3., A bambanő, Gagyi mami, Scooby Doo 1-2. – eleve rásüssük a bélyeget: vacak lesz. Ám szerencsénkre Gosnell önmérsékletet tanúsított, és inkább a pályája kezdetén vágóként jegyzett filmjei (Micsoda nő!, Reszkessetek betörők 1-2., Mrs. Doubtfire – Apa csak egy van, Csoda New Yorkban, Áldatlan állapotban) családi–romantikus–vígjátéki tapasztalatai jobb részét kamatoztatta.

Nem meglepő tehát, hogy most is a CGI-figurák diadalmaskodnak az élőszereplők fölött – az egy Azariát leszámítva –, de az első perctől fogva tudhattuk, hogy ez így fog történni, Törpapa, Törpilla, Dulifuli, Tréfi, Törperős, Ügyifogyi és kizárólag a film kedvéért kitalált karakter, Vitéz mindent vinni fog. Az öregebbjét esetleg kárpótolhatja az (ha már a rajongásig ismert Haumann Péteri Hókuszpók-szinkronhangot hiányolnunk kell, tegyük gyorsan hozzá: a helyére lépő Csankó Zoltánra sincs semmi panasz), hogy az elhíresült törp-dalocskának jót tett a filmhez kapcsolódóan a Wild Thing című Tone-Loc–slágerrel történt vegyítése.

Kinek ajánljuk?
- Tíz alatti emberke-manóknak.
- Gyermeklelkű felnőtteknek.
- Törpfüggőknek (akik a málnaszörpöt is málnatörpnek mondják).

Kinek nem?
- Akinek életkora nem írható le egy számjeggyel.
- Aki nem szívleli a számítógépesen animált alakokat.
- Hókuszpók-szimpatizánsoknak.

5/10