Ha a francia film két olyan nagyasszonya, mint Catherine Deneuve és Emmanuelle Béart egy vászonra kerül, az még akkor is felettébb izgalmas filmet sejtet, ha korábban is megtörtént már ez például a 8 nő esetében. Ez a két díva bármilyen produkciót képes drámai erővel megtölteni, és Béart kisugárzásának köszönhetően még csipetnyi erotikával is megfűszerezik a filmet.
Persze az erotika amúgy sem stílusidegen egy olyan mozitól, melynek középpontjában egy éjszakai mulató áll, egy afféle divatjamúlt revü/kabaré sorsa, ahol a kései órákban ledér ruhákba öltözött lányok táncolnak és énekelnek a színpadon, vagy épp kiöregedett bűvészek szórakoztatják trükkjeikkel a nagyérdeműt. Miután a hely tulajdonosa, Gabriel Stern öngyilkos lesz, a család apraja-nagyja összegyűlik, hogy megemlékezzenek az elhunytról, és nem mellékesen megvitassák az örökösödési kérdéseket.
Egy szereplő halálával kezdeni egy történetet mindig hálás dolog, mivel ez jó apropót kínál a forgatókönyvírónak a legkülönbözőbb típusú emberek összegyűjtésére, és arra, hogy valaki életét mások szemszögéből láttassa, ráadásul a sok különböző családtag/ismerős egy fedél alá eresztése kiváló konfliktusforrás, ahogy már A nagy borzongásban, vagy a Barátok közt első epizódjaiban is láthattuk.
Thierry Klifa filmjében a fő konfliktusforrást a Kék papagáj megöröklése jelenti, mivel nem az a személy kapja, aki szeretné/megérdemelné, hanem a tulajdonos két keresztgyereke, akiknek viszont semmi kedvük gyökeresen megváltoztatni eddigi életüket egy csődközelbe került éjszakai mulató üzemeltetése kedvéért. A huzavona tehát adott, közben pedig felszínre kerülnek régi családi sértődések, felelevenítődnek régi szerelmek, sőt még újak is születnek, mindezt pedig igazán franciás könnyedséggel mutatja be nekünk a rendező. Az édesbús hangulatú mozi lassan csordogál, és leginkább a színészi alakítások erejéből építkezik, és persze abból a retróhangulatból, amit egy letűnt világ (kabarék/revük) tiszteletteljes bemutatásával ér el.
Bár a sok szereplő adta konfliktusoknak elviekben végig mozgásban kéne tartaniuk a filmet, sajnos a kidolgozatlan forgatókönyvnek, és néhány túlerőltetett konfliktusnak köszönhetően időnként el-ellankadhat a figyelmünk, ami megakadályozza azt, hogy abszolút elégedetten keljünk fel a moziszékből, viszont ha megelégszünk egy szószátyár filmmel, melyben a francia filmművészet legnagyobbjai adogatják egymásnak a labdákat, akkor a nyár filmválasztékában a Kék papagáj megkerülhetetlen pont lesz számunkra.
