A vőlegény az esküvő kellős közepén megszökik a házasság elől. Óriási botrány. Két fiú testvérét is egyre több kétség gyötri, mi lesz velük, ha apjuk rájuk erőlteti a nem kívánt házasságot. Pláne hogy a hátborzongatóan komikus "háztűznéző" után minden összekavarodni és összeomlani látszik, amit az apa eltervezett, illetve a fiúk megvalósítani szeretnének. A szinte csupa ismeretlen név meglepő élményt kínál a mozik év végi programjában.
Mindenekelőtt elragadóan kedves film A Kelet az Kelet című angol komédia. Vagy pontosabban keserédes tragikomédia. Tragikus vagy komikus? Attól függ, honnan nézzük. Hősei egy félvér angliai család tagjai. A papa Pakisztánból emigrált Angliába, hithű muszlim létére angol nőt vett feleségül, s valamikor a hetvenes évek elején szembesül azzal a számára is megrázó, drámai ténnyel, hogy gyermekei, a hat fiú és az egy leány nem kívánják követni az általa diktált muzulmán életelveket. Sőt nagyon is határozott elképzeléseik vannak a jövőbeli útjukról, s ezek az elképzelések homlokegyenest ellentmondanak az apajogú muszlim családi szabályoknak. Iskolai neveltetésük, külső környezetük az európai gondolkodás- és szokásmód szerint formálta ki mindannyiukban a saját életük irányításának igényét, személyiségük önálló voltának tudatát s azt a természetes igényt, hogy életüket saját vágyaiknak megfelelően irányítsák. A mama a két tűz között igyekszik mindenekelőtt a gyerekei érdekét védeni, ugyanakkor az általa szeretett ember méltóságát, apai tekintélyét is őrizni. Ám minél nyilvánvalóbb a gyerekek "szabadságharca", annál nekivadultabban igyekszik a Dzsingisznek szólított papa a számára fontos, létezése biztos támpontját jelentő muszlim értékrendet és a saját akaratát érvényre juttatni.
Túl száraz ez a konfliktusleírás a filmbeli, élettől duzzadó, a legapróbb mozzanatig hiteles dráma érzékletes ábrázolásához képest, ami a lelkünkhöz szól, miközben szívből nevetünk a tragikus lényeg komikus megnyilvánulásain. Ez az intelligens és tehetséges keserédes komédia egy pillanatra sem enged a mondanivaló komolyságából, ugyanakkor egy pillanatra sem mond le arról, hogy a nézőt minden mozzanatban érdekeltté tegye, érzelmileg és hangulatilag. Ez a legnehezebb ábrázolásmód, s hogy ez igazi moziélménnyé növekszik, az érdeme az írónak, rendezőnek, szereplőknek. A film ugyanis semmit nem erőszakol a publikumra, megérti a gyerekeiért a pofonokat is elviselő mamát, a kétségbeesésében egyre drasztikusabb apát, a szeretettől vezérelt behódolás és az egyéniség érvényre jutásának kettős fogójában vergődő gyerekek egyénített viselkedését - s ez a sokféle igazság együtt adja ki ennek a filmnek a báját és vonzerejét. Átélhető, érthető, szenvedélyes dráma és komédia zajlik a szemünk előtt.
Eredetileg sikeres színházi előadás volt az Ayub Khan Din darabjából filmre írt történet. A szerző még színiiskolás korában kezdte színdarabbá írni saját élményeit az angliai kisváros enyhén rasszista reakcióitól kísért család életéről. Az angol Damian O'Donnell első filmes rendező pedig úgy vitte vászonra a pakisztáni-angol vegyes család hétköznapjait, hogy szereplőinek egy részét a sikeres színházi előadásból vitte a kamerák elé. Remekel valamennyi szereplő, az apa figurájában az indiai származású Om Puri, a mamáéban a már ismerős Linda Bassett. Mindenki jó ebben a látszólag igénytelen filmben. Bár nálunk készülhetne ilyen.
