Genndy Tartakovsky (Dexter laboratóriuma, Szamuráj Jack) ezúttal a nagy vásznon mutatja be nekünk kissé elvont, ugyanakkor szerethető hőseit. Első egész estés filmje, a Hotel Transylvania – Ahol a szörnyek lazulnak cselekménye és üzenete ugyan nem a legeredetibb, visszájára fordított világa, kedves karakterei és pörgős hangulata viszont magával ragad – kicsiket és nagyokat egyaránt.
A történet szerint az életére törő emberek miatt korán megözvegyült Drakula (Adam Sandler) az átlagnál is jobban óvja egyetlen csemetéjét, Mavist (Selena Gomez). Azonban a kamaszodó lány egyre inkább szeretne kitörni a szülői kastélyból, ami 118 éves fejjel azért érthető is. A problémát tovább fokozza amikor Mavis születésnapi partiján a címbéli szállodába – melyet a gróf a nyugalomra vágyó "szörnyek" kedvéért épített – besétál minden teremtmények leggonoszabbika: az ember…
A gyereket előbb vagy utóbb el kell engedni, akár akarjuk, akár nem – örök téma ez, amivel idén nem kevesebb, mint 3 animációs filmben is találkozhatunk. A Merida, a bátor is lényegében ezt a kérdéskört járta körül, megfejelve azzal a tanulsággal, hogy hagyni kell utódainkat a saját útjukat járni. Jelen filmünk azonban közelebb áll a hamarosan 3D-ben újrázó Némó nyomábanhoz, ami szintén a szülői túlféltés káros utóhatásaiból fakadó problémákat (na meg persze kalandokat) dolgozta fel. Esetünkben az "áldozat" Mavis, aki már nagyon szeretne kiszabadulni túlbuzgó apja kezei közül, amit persze a rémek életében egyszer bekövetkező "ding", vagyis a szerelem is megbonyolít.
A témában a filmnek nem sikerült újat mondania (tiszteljük a másik akaratát, szabaduljunk meg előítéleteinktől, legyünk nyitottak stb.); ahogyan viszont mesél, azt igazán szórakoztatóan teszi. Sikerült a klasszikus szörnyeket szimpatikusan, esendően (vagy mondjuk ki: emberien) ábrázolnia, akik egyszerre küzdenek mindennapi (gyereknevelés, párkapcsolatok) és meglehetősen egyedi (testrészek szanaszét esése, láthatatlanság) kihívásokkal. Az ezekből fakadó humoros szituációk adják a Hotel Transylvania – Ahol a szörnyek lazulnak legjobb pillanatait; a közben felmerülő, kötelező jellegű tanulságok kissé szájbarágósak, de szerencsére nem zavaróan.
Genndy Tartakovsky rendező nevét eddig leginkább a 90-es években felcseperedők ismerhették. Olyan klasszikus Cartoon Network sorozatok felett bábáskodott, mint a Pindúr pandúrok, a Dexter laboratóriuma vagy a Szamuráj Jack, de ő állt az első, 2003-as A klónok háborúja széria mögött is. Mozifilmes debütálása mind a figurák egyedi világképében, mind hangulatában a fenti szériákra emlékezetet, így azok rajongói különösen fogékonyak lesznek a Drakula-féle bulira.
A végeredmény tehát egy néha kiszámítható, de szórakoztató alkotás minden korosztály számára. Amíg a gyerkőcök nyilván élvezni fogják a csöppet sem ijesztő megjelenésű, megkapóan hétköznapi problémákkal küszködő rémeket, addig a kicsit nagyobbakat a felfordított és a kulturális utalások fogják lekötni. Utóbbiból viszont valamivel több van a kelleténél; úgy tűnik, ebből egyszerűen képtelenek kigyógyulni az animációs filmek. Elsősorban viszont a lázadás küszöbén álló kiskamaszoknak ajánlott, akik nagyon is át tudják érezni Mavis helyzetét – na meg persze közvetlen felmenőiknek.
Értékelés: 7/10
