Három évvel ezelőtt, 2022. február 24-én kezdődött Oroszország Ukrajna elleni inváziója. A háborút nemcsak a haditudósítók, de a filmesek is dokumentálják, rengeteg mozgóképes feldolgozás született azóta, hogy megindultak a tankok Kijev felé. A konfliktus valójában 2014 óta, az euromajdan tüntetések és a Krím-félsziget megszállása óta tart, és már a háború 2022-es kitörése előtt is sorra készültek témábavágó ukrán filmek, köztük a hollywoodi háborús akciófilmek stílusából merítő alkotások.

Kiborgok – A hősök soha nem halnak meg (2017)

A hollywoodi mintákat követő akciófilm helyszíne az ostrom alá vont donyecki reptér, a valós eseményeken alapuló sztori szerint ide érkeznek a különböző életkorú és társadalmi hátterű önkéntesek, hogy a hivatásos katonákkal közösen harcoljanak az oroszok által támogatott szakadárok ellen. Két bevetés közben arra is jut idő, hogy az egység vezetője az újoncokat a motivációikról faggassa. Mindenkinek nyilatkoznia kell arról, hogy mit jelent számára Ukrajna, miért fogott fegyvert érte. Az osztag legfiatalabb önkéntese, aki egy bécsi hangversenyen való részvétel helyett választotta a háborút, így fogalmaz:

Ami a nemzeti mítoszainkat illeti, azt épp most gyártjuk le együtt, 300 évre előre...”

A film jelentőségét jól mutatja, hogy finanszírozásába az állam is beszállt, elkészültét a védelmi minisztérium és a hadsereg is támogatta, és végül meg is kapta az összes fontos ukrán filmes díjat, a rendezőnek pedig maga Petro Porosenko elnök adott át állami kitüntetést.

Atlantisz (2019)

Valentyin Vaszjanovics debütáló rendezése az orosz-ukrán háború elképzelt vége után, 2025-ben játszódik, egy posztapokaliptikus valóságban. A főhős, Szergej megjárta a frontot, bajtársával, Ivánnal most egy donyeci kohóban dolgoznak, de számukra a háború még nem fejeződött be. Állandó készültségben élnek, munka után egyenruhát húznak, és a lőtéren gyakorlatoznak. A gyárat a külföldi tulajdonos átszervezésre hivatkozva bezárja, az életcél nélkül vegetáló Szergej pedig jobb híján vizet kezd el szállítani a háború által letarolt senkiföldjére. Így találkozik a régész végzettségű Kátyával, aki önkéntes munkában tömegsírokat tár fel.

A dombaszi háborút megjárt Andrej Rimaruk gyakorlatilag önmagát alakítja, és partnere, Ludmila Bileka is ott volt a fronton rohammentősként.

Donyeci történetek (2018)

Szergej Loznyica Cannes-ban díjazott filmjét egymásba fonódó kelet-ukrajnai életképek alkotják, a szürreális tablóból egy olyan világ rajzolódik ki, amelyben

a törvények helyett a zűrzavar és a káosz uralkodik, és a valóságot egyre inkább megfojtja a propaganda.

Donyeci történetek - A hely, ahol mindenki őrült vagy gazember

Íme, a hely, ahol a barátot megszokásból csak elvtársnak, az ellenséget pedig reflexből fasisztának hívják, és ettől kerek a világ. Isten hozott, kedves néző Kelet-Ukrajnában!

Kritikánk

Látjuk az igazi krízisszínészeket, akik megrendezett robbantás előtt nyilatkoznak könnyes szemmel, látjuk a polgármesteri hivatalban botrányt csináló újságírónőt, megnézhetjük, hogyan foszt ki a rendőrség egy üzletembert, bepillanthatunk egy túlzsúfolt óvóhelyre, ahol emberek hetek, hónapok óta áram, víz és fűtés nélkül élnek, látjuk a szentképekkel házaló szélhámosokat, az utcán kikötözött ukrán hadifoglyot meglincselni készülő nagymamákat, és sok minden mást, amit nem túl kényelmes nézni.

Az invázió (2024)

Szergej Loznyica a háború kitörése után sem hagyta abba a forgatást, és egy kommentár nélküli jelenetekből álló, két éven át készített filmben dokumentálta a háborúban álló ország mindennapjait. A prológusban négy katona temetési szertartását mutatja be, majd láthatjuk a bunkerben tanuló iskolás gyerekeket, az amputált végtagú katonák rehabilitációját vagy egy esküvőt, ahol a vőlegény katonai egyenruhát visel.

Songs of Slow Burning Earth (2024)

A magyarra „A lassan égő Föld dalai” címmel fordítható dokumentumfilm gyakorlatilag Az invázió párdarabja. Olha Zhurba hosszú beállításokkal dolgozó, epizodikus szerkezetű alkotása is egy olyan országot mutat be, amelyben

mára a háborús létállapot a mindennapok részeként normalizálódott.

A film a 2022 februári orosz invázióval nyit, de a becsapódó rakéták helyett azt nézhetjük végig, ahogy a kétségbeesett tömegek próbálnak feljutni a Kijevről induló zsúfolt vonatokra. Időben és a helyszínek közt is ugrálunk, az újabb epizódok előtt felirat jelzi, hány kilométerre vagyunk éppen a frontvonaltól.

Zhurba megmutatja, mit jelent a napi rutin a harcoktól alig néhány puskalövésnyire dolgozó pékeknek, a felszabadított területeket átfésülő aknakeresőknek, a kórboncnokoknak, az amputáción átesett katonáknak, vagy a légvédelmi riadó hangjára már fel sem rezzenő kisiskolásoknak. A zárómontázs sem éppen szívderítő: ukrán tinédzserek mesélnek az álmaikról, majd egy orosz iskolát látunk háromezer kilométerre a fronttól, ahol a gyerekek harci dalokat énekelve gyakorolják a masírozást.

Sniper: The White Raven (2022)

A Mesterlövész: A fehér holló címen magyarítható filmet még 2019-ben kezdték el fejleszteni, de csak 2022-ben tudták bemutatni.  A film egy pacifista középiskolai tanárról szól, aki a háború kitörése után a Donbaszba érve arra kényszerül, hogy mesterlövészként csatlakozzon az ukrán hadsereghez.

A történetet a forgatókönyvíró Mykola Voronin saját élete ihlette, aki maga is tanár volt, mielőtt bevonult a hadseregbe.

A forgatásra 2020 őszén került sor még az orosz invázió előtt az Ukrán Nemzeti Gárda több egységének részvételével.

Klondike (2022)

Maryna Er Gorbach filmje 2014. július 17-én kezdődik, a dátum azért nevezetes, mert ekkor lőtték le a kelet-ukrajnai szeparatisták Oroszországból „kölcsönzött” rakétákkal tévedésből a Maláj Légitársaság 17-es járatát, a fedélzetén lévő 298 ember halálát okozva. A roncs darabjai és a holttestek az orosz Tolik (Sergey Shadrin) és terhes ukrán felesége, Irka (Oksana Cherkashyna) házának közelében érnek földet, és bár a családot eddig is napi szinten fosztották ki a szakadárok, az igazi veszélyt a bizonyítékok eltüntetésére érkező orosz zsoldosok jelentik.

Klondike - Brutális dráma az orosz-ukrán konfliktus kezdeteiről

Az oroszbarát szakadárok által uralt Kelet-Ukrajnában járunk 2014-ben, a napon, amikor lelövik a maláj légitársaság balsorsú járatát, ami egy helyi családot is nagyon közelről érint. Kőkemény, díjnyertes ukrán dráma a Netflixen.

Kritikánk

Pedig hőseinket nem érdekli a politika. Ukrán focit néznek a tévében, és orosz zenét hallgatnak a rádióban, már rég el kellett volna menekülniük, de ott tartja őket valami furcsa nehézségi erő, egyfajta dac és hit, hogy ennek egyszer vége lesz.

Orosz frontkatonák között (2024)

A Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon is bemutatott film, amely a front orosz oldaláról tudósít, nagy felzúdulást keltett, mivel a velencei premier után többen a valóság eltorzításával és hamis narratíva terjesztésével vádolták. Torontóban még tüntettek is ellene, a tiltakozás hatására pedig a TIFF szervezői törölték a filmet a fesztivál programjából.

A film rendezője, operatőre és riportere a fiatal orosz-kanadai Anastasia Trofimova, akinek sikerült hét hónapot eltöltenie egy orosz zászlóaljnál. Hivatalos forgatási engedélyt ugyan nem kapott, de a katonák egy idő után bizalmukba fogadták, és gyakorlatilag bajtársként kezelték. A beszélgetésekből az derül ki, hogy sokan sokféle okból csatlakoztak a „különleges hadművelethez”, van, aki oroszbarát ukránként harcol az ukránok ellen, van, aki önként követte a besorozott legjobb barátját, de még azok, akik szorgalmasan visszamondják az állami propagandát, sem tudják, hogy pontosan mit is keresnek Ukrajnában.

+1 Én vagyok a remény (2023)

A Netflixen látható dokusorozat főszereplői a sürgősségi mentősök, akik a folyamatos bombázások és harcok alatt mentik városuk lakóit.