Nem csak Hollywoodban készülnek látványos, hiteles és megrázó háborús filmek, hanem itt, a közelben is!
Sheen és Stone számára egyformán kiugrást jelentett A szakasz, majd a Tőzsdecápák, így a színész talán jogosan érezte, hogy a rendező a következő filmje főszerepét is neki szánja. Nem így történt.
Ha van a filmek között olyan, kedves olvasó, amiről még csak nem is hallottál, az nem feltétlenül a te hibád.
Még csak nem is tudtunk a Lucky Strike létezéséről, de most megjött az előzetes, és pár hét múlva játsszák az amerikai mozik.
Steven Spielbergnek aztán sikerült meggyőznie a színészt, hogy legyen a főszerplője a meghatározó háborús filmnek.
A Kecskebűvölők egy különleges kísérleti katonai alakulat története, amely „Jedi-erővel” akarta megvívni az elkövetkező háborúkat – és nem kitalációról van szó.
Az eredeti könyv és az első film szerint a vietnámi veterán tetteit a poszttraumás stressz befolyásolta, és volt egy igazi hős, aki ehhez mintaként szolgált.
Egy háborús filmet több okból szokás utálni: ideológia alapon, a történelmi tények elferdítése és/vagy pontatlansága miatt. A listánkon olyan filmek is szerepelnek, amelyeket mindhárom okból gyűlölnek!
Laudon Andrea rendezése, a Távol az I. világháború olasz frontjára viszi el a nézőt, de teszi ezt meglepő érzékenységgel és együttérzéssel.
Mély a merítés, hiszen rengeteg nagyszerű történelmi film készült a legkülönbözőbb korszakokról, de a Collider magazin ezt a 10 alkotást találta a legfontosabbnak.
A Lapland War egy kevésbé ismert, de annál izgalmasabb epizódját mutatja be, azt, amibe a nagy sikert arató Sisu is némi bepillantást adott.
A Mel Gibson rendezte A fegyvertelen katona ugyan egy lenyűgöző valós történetet dolgoz fel, de ezt olyan túlzó módon teszi, hogy az időnként nevetségesbe fordul át.
A vietnámi háború mindig is érzékeny téma volt, amit számtalan film dolgozott fel, de akadtak köztük olyan – ma már klasszikus – darabok, amelyek készítői komoly akadályokba ütköztek.