A zöldsapkások (1968)

A vietnámi háború igazi vízválasztó volt Amerikában, amelyet a jobboldal nem csak politikai szükségszerűségnek, de a kommunisták elleni keresztes háború részének látott, a liberális oldal pedig gyarmati háborúnak és az emberi jogok lábbal tiprásának. Sora születtek is az olyan háborúellenes alkotások, mint például a Szarvasvadász, és ezeket ellensúlyozandó készült el – talán kormányzati bíztatásra – a közismerten őskonzervatív John Wayne munkája. 

Ez nem egy csatát ábrázol, hanem nyíltan állást foglal, a nézőnek üzen – amit akár propagandának is nevezhetünk.

Hőse a különleges egységek veterán parancsnoka (az ezredesnek jócskán túlkoros Wayne) és egy liberális újságíró (David Janssen), aki szerint az amerikai katonáknak semmi keresnivalójuk Vietnámban, de amikor megtapasztalja, milyen hősiesek a zöldsapkások, és mennyi mindent tesznek a helyi emberekért, „megtér”, és megváltozik a véleménye. Az üzenet annyira direkt és propagandisztikus volt, hogy még az is utálta a filmet, aki magát a háborút nem ellenezte.

Che! (1969)

Az egyiptomi kopt származású  Omar Sharif volt már minden nemzetiségű, orosz, német, görög, mongol, sőt, kubai forradalmár is. Pontosabban argentin forradalmár! A film Ernesto „Che” Guevara pályafutását mutatja be onnan kezdve, hogy Kubában partra száll, hogy Fidel Castro (Jack Palance) oldalán harcoljon egészen az 1967-es balsorsú bolíviai kalandjáig. Ekkora Che Guevara már egyfajta kulturális ikonná vált bozontos szakállával, barett sapkájával és szivarjával, de attól még elég megosztó személyiség volt ahhoz, hogy a róla szóló film komoly vitákat váltson ki. Bár a film készítői igyekeztek objektívak maradni, a jobboldalon kommunista propagandával, a baloldalon pedig a forradalom eszméjének lejáratával vádolták őket. Az sem segített, hogy a Che! nem lett jó, gyakran bírálták a történelmi pontatlanságok miatt, bemutatásakor többnyire negatív kritikákat kapott, volt, aki

kartonpapírból készült, áltörténelmi drámának”

nevezte, volt, aki megjegyezte, hogy „Szegény Sharif kénytelen olyan sorokat mondani, mint például: »A paraszt olyan, mint egy virág, a forradalmár pedig olyan, mint egy méh. Egyik sem tud túlélni vagy szaporodni a másik nélkül«”.

Inchon (1981)

1950 júniusában a szovjetek által kiképzett és felszerelt észak-koreai hadsereg váratlan támadást intézett Dél-Korea ellen, és hetek alatt elfoglalta az ország nagy részét. A dél-koreai hadsereg és a segítségükre siető amerikai csapatok a félsziget csücskére szorultak, Douglas McArthur tábornok azonban a Szöul közelében lévő kikötővárosban – ez a címbéli Inchon – szállt partra, így a támadók hátába kerülve megfordította a háború menetét. A minden idők legrosszabb háborús filmjének tartott Inchont, Sun Myung Moon tiszteletes és az ő ellentmondásos Egyesítő Egyháza finanszírozta és ez látszik is.

Moon egy látnokot bérelt fel, hogy vegye fel a kapcsolatot az elhunyt McArthur tábornokkal, akinek asztrálteste az áldását adta a produkcióra.

Az egyház 46 millió dollárt tolt a filmbe, és olyan nagy neveket sikerült meggyőznier, mint a McArthurt alakító Sir Laurence Olivier, Jacqueline Bisset, Ben Gazzara vagy a japán színészlegenda Toshirô Mifune – ők egyébként mind előre és készpénzben kérték a gázsijukat, mert sejtették, miféle produkcióról van szó. Az elkészült film részben szemcsés híradófelvételeket és apró repülőmaketteket tartalmaz, még az azokat a tartó madzagok is látszanak, és nem nagyon lehet kivenni, éppen mi történik.

A történelem nagy csatái - és ahogy Hollywood bemutatja őket

Minő meglepetés. a filmekben a nagy ütközetek kicsit másként néznek ki, mint a valóságban, részben azért, mert rövid időbe kell sok mindent belezsúfolni, részben azért, mert a rendező jobban tudja...

Tovább

Amerika fegyverben (1985)

1776-ban tizenhárom amerikai kolónia fellázad a korona ellen és kikiáltják az Egyesült Államok függetlenségét, és az uralkodó hadsereget küld az engedetlen gyarmatok ellen, hogy leverje a felkelést. Ebben az időszakban érkezik New Yorkba Tom Dobb, a prémvadász (Al Pacino) és a kamasz fia. A férfi nem akar belekeveredni az eseményekbe, de amikor a forradalmár Daisy McConnahay (Nastassja Kinski) lefoglalja a hajójukat, akaratán kívül belerángatja őt a fegyveres konfliktusba. Bár az Angliában, nagyrészt angol színészekkel forgatott filmben nincs semmiféle csúsztatás, történelemhamisítás, világos volt, hogy egy ilyen produkciót Amerikában nem érzik majd maguknak – nem is érezték. Ráadásul,  hogy a film nevezhető legyen az Oscarra, összecsapták a vágását, felborítva a cselekmény logikáját. Az eredmény kiábrándító volt – Pacinónak meg senki sem hitte el, hogy viharvert prémvadász.

A negatív kritika egyébként majdnem derékba törte Pacino pályáját: a bemutató után négy évig nem vállalt új szerepet.

Ez a háborús film törte derékba Al Pacino karrierjét

Az Amerika fegyverben látványos kudarca után a színész négy évig nem volt hajlandó kamera elé állni, de volt az ügynek más következménye is.

Tovább

Pearl Harbor - Égi háború (2001)

1941. december 7-én japán repülőgépek támadták meg az Egyesült Államok legnagyobb csendes-óceáni támaszpontját, Pearl Harbort, szinte ellenállás nélkül pusztítva el az amerikai flotta büszke csatahajóit és több száz repülőgépet. A megalázó vereség olyan súlyos mulasztások egész sorának volt köszönhető, hogy a mai napig is sokan vannak, akik valamiféle összeesküvés-elméletet látnak a dolgok mögött. A pirotechnika-mániás Michael Bay nem a konteóvonalat követte, hanem egy kommersz szerelmi történetbe csomagolta az egészet. A pilóták (Ben Affleck és Josh Hartnett) ugyanabba az ápolónőbe (Kate Beckinsale) szerelmesek, és pont a Pearl Harbor elleni támadás alatt kell rendezniük magánéleti problémáikat. Ez a rész gagyi, de maga a támadás iszonyú látványosra sikerült.

Nagyjából negyven percet tesz ki, ahogy a japán bombázók, torpedóvetők és vadászgépek elképesztő rombolást visznek véghez a kikötőben és a környező repülőtereken,

én ezért szeretem ezt a filmet. Mások nem ilyen elnézőek, és számon kérik Bay-en a megannyi csúsztatást és fantáziaelemet, amit arra használt, hogy színesebbé tegye a támadást.

A film a Disney+-on és az APPLE TV-n is megnézhető

Kevésbé sikerült filmek remekbe szabott csatajelenetei

Van olyan, hogy maga a film elveszik a felesleges részletekben, vagy éppen nyálas szerelmi szálba fullad, de vannak benne olyan csatajelenetek, amelyek megmaradnak az utókornak!

Tovább

A bombák földjén (2008)

Bevallom, hogy bár a kritikát értem, azt viszont nem, miért tartják Kathryn Bigelow munkáját sokan minden idők egyik legrosszabb háborús filmjének.  Az iraki háború során egy egyre veszélyesebb feladatokat vállaló, adrenalinfüggő tűzszerész (Jeremy Renner) vezetésével működő osztag munkáját bemutató film összesen hat Oscart nyert, amiből a legfontosabb Kathryn Bigelow rendezőnőnek jutott – az első nőként a kategória történetében.

Márpedig az iraki veteránok tényleg utálják a filmet,

és ha kérdezik, hosszan sorolják,  miért ökörség mindaz, amit benne láthatunk. Például az, hogy a tűzszerész egység legjobb embere rendre fittyet hány minden biztonsági előírásra, veszélyeztetve nem csak társait, hanem az őket biztosító katonákat is. Vagy azt, hogy a sivatagban kóricáló tűzszerészekből egy perc alatt profi mesterlövészek lesznek, és profi módon kiiktatnak több olyan iraki orvlövészt, aki korábban egy egész brit kommandós osztagot mészárolt le.

A háborús film, amellyel Kathryn Bigelow beírta magát a filmtörténelembe

Így készült A bombák földje, amelyért először kapott női rendező Oscart.

Tovább

Harag (2014)

Ezt a filmet azért nem szeretik a fotelgenerálisok, mert nagy csatajelenetei nélkülözik a valóság legkisebb morzsáit is, és van némi igazságuk. A dolog azért ironikus, mert David Ayer a filmjében mindvégig a lehető legnagyobb hitelességre törekedett, már ami a technikai részleteket illeti.

Még egy igazi Tigris tankot is szereztek, ami azért nagy szám, mert csak egy működőképes példány van belőle a világon.

Hogy aztán miért nem sikerült tényleg hitelesre megcsinálni azt a részt, amelyben a Brad Pitt vezette hőseink szembekerülnek a kérdéses Tigrissel vagy a német páncéltörő lövegekkel, illetve egy SS hadoszloppal, azt kérdezzék Ayertől vagy attól, akitől tanácsokat kapott. Persze nyilván most is azt történt, ami egy film készítésénél történni szokott: tudták, hogyan zajlottak annak idején az ilyen összecsapások, de azt gondolták, az nem lenne elég látványos, az átlagnézőnek meg amúgy sincs sok köze az ilyen hadviseléshez. A Harag azért nem menthetetlen film, csak pont a legfontosabb részeknél fütyültek a történelmi hitelességre.

A film a Netflixen nézhető meg.

Forrás. oldschoolcinema.com