A színész nemrég a Letterboxdon folytatott beszélgetés során kapta meg a kérdést, melyek a kedvenc filmjei. Négy filmet nevezett meg, amelyek közül egy a sajátja, kettőt pedig ugyanaz a rendező készített.
Vannak, akik már életükben legendák voltak, és ennek megfelelően akartak távozni ebből a világból - megint másoknak egyszerűen csak furcsa ötleteik támadtak.
Minél jobban sikerült egy karaktert kidolgozni - legyen szó filmről vagy sorozatról - annál nemesebb halált érdemel az illető, de mi van, ha a készítők erről másként gondolkodtak?
Készül az Operation Sámán, ami egy 2021-es NATO-misszió hősies történetét viszi vászonra. De tényleg megér 3,5 milliárdot?
Sosem feledjük, milyen jó volt a Kossuth-díjas színészóriás az idősebb Henry Jones professzor, a fenséges Mufasa és a Drakulaként komédiázó Leslie Nielsen magyar hangjaként.
Hiába készültek esetenként több mint hatvan évvel ezelőtt, ezek a 60-as évekbeli alkotások olyan véresek és kegyetlenek, hogy jobban odab*sznak, mint egy-egy kortárs akcióorgia. Biztonsági öveket bekapcsolni!
Olyan provokatívra sikeredett az 1933-as Baby Face, hogy az akkori nagy stúdiók inkább önként megalkottak egy szigorú szabályrendszert, nehogy az amerikai kormány büntesse meg őket egy új törvénnyel.
Sinkovits Imre igazi legenda volt, aki nem csak kultuszfilmek egész sorában szerepelt, de nagyszerű orgánuma révén a magyar szinkron egyik meghatározó alakja is volt. 95 éve született.
Vajon a 92 éves színész-rendező nagy példaképe egy olyan hozzá hasonló westernhős sztár, mint John Wayne vagy Gary Cooper?
Van olyan, hogy színészként valaki elképesztően tehetséges, az egekig emelik, majd szép lassan kiderül, hogy emberként messze nincs ezen a szinten, sőt!
Az egykori színésznő és aktivista, aki annak idején Marlon Brando nevében visszautasította a színésznek ítélt Oscar-díjat, 75 éves volt. Mellrákban szenvedett.
Senki sem hitte el Ashton Kutchernek, hogy ő Steve Jobs, az embereket kirázta a hideg, amikor Russell Crowe dalra fakadt, Keanu Revesnek pedig óriási pechje volt, de a prímet mindenképpen Robert De Niro viszi!
69 éve halt meg Joszif Visszarionovics Sztálin diktátor és filmrajongó, akinek privát mozija volt minden rezidenciájában, imádta a westerneket, Tarzant és Chaplint, de titkolta népe elől, miket néz. Hát ezeket a filmeket nézte!