Próbaút (1961)

Vetró János teherautósofőr (Sinkovits Imre) nős, egy kisiskolás fiú apja. Felesége, a csinos Manyi (Krencsey Marianne), férjhezmenetele óta nem dolgozik. A férfi az utóbbi időben túl sokat iszik, házasságuk maga a pokol. Manyi kisfia balesete után összeköltözik szeretőjével (a nagyon fiatal Tordy Géza), nemcsak férjét, de a gyereket is elhagyja. Vetró magához veszi a gyereket, akit azonban rövidesen intézetbe visznek. Manyit időközben megunta szeretője, ezért az asszony újra szeretné összehozni családját.

Két félidő a pokolban (1961)

Sinkovits Imre Ónodit, az egykori focilegendát játssza Fábri Zoltán filmjében, akinek 1944-ben egy Kárpát-Ukrajnába munkaszolgálatra vezényelt századból kell futballcsapatot verbuválnia, hogy Hitler születésnapjának tiszteletére megmérkőzzenek a német katonákkal. A híres-hírhedt halálmeccset, amely a film alapjául szolgált, egy német tüzérezred katonái játszották unaloműzésből Kijevben az egykori focista szovjet hadifoglyokkal, főleg a Dinamo Kijev játékosaival, akik közül többet is – állítólag más okokból - kivégeztek később. Ezt dolgozta Fábri Zoltán Sinkovits mellett Garas Dezső, Márkus László, Gera Zoltán, Koltai János, Rajz János szerepeltetésével – és ebből született a kevésbé pesszimista amerikai feldolgozás is, a Menekülés a győzelembe.

Legenda a vonaton (1962)

A „munkás-paraszt szövetségen” alapuló szocializmusban értelemszerűen kötelező jelleggel készültek a munkásfilmek, de a hatvanas évek elejére a magyar filmgyártás már túl volt az osztályharcos termelési drámák faék egyszerűségű történetein. Rényi Tamás filmje is

árnyaltabban mutatja be melós hőseit, akik közül nem mindenki hős.

A zsúfolt vonaton utazó brigád tagjai történetekkel szórakoztatják egymást és az utasokat. A sztorik főhőse egy vérbeli vagány, Karló (Sinkovits Imre), aki szerelőnek ugyanolyan kiváló, mint tréfamesternek. A Doktor (Szirtes Ádám) vezeti a brigádot, de rossz főnök, kíméletlenül hajszolja társait, ám tréfáikból tanul. A vidám történetekből talán nem minden igaz – de ezt csak a titokzatoson mosolygó Karló tudná megmondani.

Párbeszéd (1963)

Herskó János drámája a magyar történelem egy szeletét dolgozza fel egy házaspár történetén keresztül. A koncentrációs tábort túlélő Barna Judit (Semjén Anita) és az 1945 előtt illegális pártmunkát végző Horváth László (Sinkovits Imre) a felszabadulás után ismeri meg egymást. Hamarosan összeházasodnak. A személyi kultusz eseményei az ő életükbe is beleszólnak. László hamis vád alapján börtönbe kerül, a magára maradt Judit felújítja kapcsolatát diákkori szerelmével, Sándorral (Sztankay István). Négy év elteltével László kiszabadul, rehabilitálják. Az 56-os események után ismét találkoznak és hosszú párbeszédben próbálják tisztázni kapcsolatukat.

Sinkovits számára a film nyilvánvalóan személyes vonatkozású is volt szerepvállalása miatt a forradalom során,

illetve az utána való hosszú mellőzése miatt. Október 23-án ugyanis ő volt az, aki tízezres tömeg előtt szavalta el a Nemzeti dalt a Petőfi-szobornál, majd tagja lett a Magyar Színház- és Filmművészeti Szövetség Forradalmi Bizottságának. Népszerűsége miatt nem került börtönbe, de hosszú időre eltiltották a színpadtól.

A tizedes meg a többiek (1965)

Molnár tizedes alakjával Keleti Márton alkotása a tipikus ügyeskedő magyar kisembernek állít örök emléket, a kényszerű hősnek, aki,

bár elsősorban a túlélésre hajt, minden hibája ellenére végül megtalálja magában a bátorságot arra, hogy helyesen cselekedjen.

Helyzet- és jellemkomikumok sora gondoskodik róla, hogy közel hatvan év után is pazarul szórakozzunk a címszereplőn, a hibátlan modorú inason (Major Tamás), az alapvetően tisztességes, de alkalmatlan zászlóson, Gálffy Eduárdon (Darvas Iván), Grisán, a megmentett orosz katonán és a többi katonaszökevényen. Minden idők egyik legjobb magyar vígjátékából szinte bárki tud idézni valami aranyköpést, de főleg azt, hogy „az oroszok már a spájzban vannak” – ami eredetileg egyébként: „már a spájzban vannak az oroszok”

Egri csillagok (1968)

A Gárdonyi Géza örökzöld, Eger várának 1552-es ostromát feldolgozó történelmi regénye nyomán készült Várkonyi Zoltán-rendezésben Sinkovits Imre az egri várvédőket vezető Dobó Istvánt formálja meg – olyan tehetséggel és karizmával, ami lehetővé teszi, hogy a figurában megfogalmazza azt a nagyságot és hősiességet, ami jellemzi anélkül, hogy patetikussá vagy elidegenítően emelkedetté válna.

A magyar filmgyártás egyik legnagyobb vállalása volt az 1968-as Egri csillagok,

amiben nem véletlenül voltak láthatóak az akkor legnépszerűbb színészek. Akkor merőben szokatlan módon a film készítői a közönség segítségét kérték a színészek kiválogatásához és az egyes szereplőkre leadott szavazatokat a kivágott újsághirdetéseken lehetett beküldeni. Így került a filmbe Sinkovits mellett Kovács István, Venczel Vera, Bárdy György, Bitskey Tibor, Latinovits Zoltán vagy Agárdy Gábor is.

10 tény és talány, amit tuti nem tudtál az Egri csillagokról

Sosem volt karórás török a filmben, egy werkfotó alapján született az ismert városi legenda. Őrkutyák harapták meg a díszlettervezőt, a zenész Pierrot pedig videójáték és könyv formájában is elkészítette az „Egri csillagok 2”-t.

Tovább

Isten hozta, őrnagy úr! (1969)

Örkény István Tóték című drámájában, amelyet az író eleve filmnek szánt – és amit aztán Fábri Zoltán vitt vászonra - a II. világháború idején járunk, egy kis mátrai faluban, ahol a tűzoltóparancsnok rettentően aggódik a fronton lévő fiáért. Feleségével és lányukkal, Ágikával kapva kapnak hát az alkalmon, hogy vendégül lássák a fiú idegösszeomlás szélén álló parancsnokát, az álmatlanságban szenvedő őrnagyot, hiszen azt remélik,

ha mindenben a kiszámíthatatlan és szeszélyes férfi kedvében járnak,

Gyula sorsa jobbra fordulhat. Az őrnagy kívánságai azonban kezdenek elszabadulni. Örkény művét Fábri olyan színészóriásokkal vitte filmre, mint Latinovits Zoltán, Sinkovits Imre, Fónay Márta és Venczel Vera – s habár az Isten hozta, őrnagy úr! úgy maradt meg a köztudatban, mint a címszerepet hozó Latinovits jutalomjátéka, Sinkovits is ugyanolyan briliáns. Kettejük összjátéka azért olyan parádés, hiszen Sinkovits lassú, csendes rezignáltsága kiváló ellenpontját képezi partnere ideges izgágaságának.

Hangjátékok és szinkronmunkák

Sinkovits Imre rendkívüli orgánumának köszönhetően száznál is több hangjátékban szerepelt, illetve nagyon sokat szinkronizált. Többek között ő adta Lee Marvin, Yves Montand, Burt Lancaster, Ugo Tognazzi, Laurence Olivier, Walter Matthau, David Niven vagy Leslie Nielsen magyar hangját, de hangja a magyar nézők számára összefonódott John Wayne-nel is, akit 1966-tól 1975-ig összesen tíz filmben szinkronizált.

Minden munkát komolyan vett, és elfogadta a felkérést a Hupikék törpikék Törpapájának „szerepére” is, és hatalmas része volt abban, hogy a sorozat oly sikeres legyen idehaza. A színésznek saját kötete is megjelent Vígasz-lámpácskák címmel, amely az 1981 és 2000 között különböző folyóiratokban, hetilapokban (Tiszatáj; Film, színház, muzsika; Magyar Ifjúság) megjelent válogatott írásait tartalmazta.

Címlapfotó: Fortepan / Hunyady József