A történelem nagy csatái - és ahogy Hollywood bemutatja őket

Minő meglepetés. a filmekben a nagy ütközetek kicsit másként néznek ki, mint a valóságban, részben azért, mert rövid időbe kell sok mindent belezsúfolni, részben azért, mert a rendező jobban tudja...

Az Ardenneki offenzíva - A halál 50 órája (1965)

Az 1944 decemberében a gyengén védett Ardenneki frontszakaszon indított, meglepetésszerű német támadás célja Antwerpen kikötőjének elfoglalása volt, hogy ezzel kettészakítsák a szövetséges arcvonalat és külön-külön számoljanak le az amerikai és brit hadsereggel. Csakhogy az amerikaiaknak ha nagy veszteségek árán is, de sikerült megszilárdítania az áttörés szárnyait, majd ellentámadásba mentek át, az idő kitisztultával pedig az addig passzív szövetséges légierő is támadásba lendült.

A film bemutatója után a korábbi elnök, Dwight D. Eisenhower, aki annak idején a szövetséges haderő parancsnoka volt, dühödt sajtónyilatkozatot adott ki, elítélve A halál 50 óráját kirívó történelmi pontatlansága miatt. Rámutatott, hogy a csata teljesen más földrajzi és időjárási körülmények között zajlott le – például mély hóban és ködben -, mint amit a film ábrázol, a németek nem egyetlen arcvonalon támadtak, és nem csak az itt bemutatott célpontok voltak létfontosságúak mindkét fél számára. Ken Annakin rendező azzal védekezett, hogy

egy olyan ütközetet kellett egy három órás filmbe belepréselnie, ami Németország, Belgium és Luxembourg hatalmas területein, majdnem egy hónapig tartott,

ezért is írták ki a végén: „Hogy megjelenítsük valamennyi résztvevő hősies hozzájárulását, a helyeket, neveket és karaktereket általánosítva használtuk fel, a hadműveleteket pedig összesűrítettük, hogy ábrázolhassuk a csata leglényegét." Az már más kérdés, hogy a német Tigris tankokat amerikai M47 Patton tankok játsszák, de ezt másként aligha lehetett volna megoldani.

Forrás: Örökmozgó

 

8 dolog, amit nem tudtál A halál 50 órájáról

52 éve mutatták be a filmtörténet egyik legnagyobb szabású háborús filmjét, ami rengeteg mindent elmond a II. világháború egyik legfontosabb csatájáról – és rengeteget nem.

Tovább

 

Az inchoni partraszállás - Inchon (1981)

1950 júniusában a nagyobb, jobban felszerelt és motiváltabb észak-koreai hadsereg váratlan támadást intézett Dél-Korea ellen, és hetek alatt elfoglalta az ország nagy részét. A dél-koreai hadsereg és a segítségükre siető amerikai csapatok a félsziget csücskére szorultak, Douglas McArthur azonban a Szöül közelében lévő kikötővárosban szállt partra, így a támadók hátába kerülve, megfordítva ezzel a háború menetét.

A minden idők legrosszabb háborús filmjének tartott Inchont, Sun Myung Moon tiszteletes és az ő ellentmondásos Egyesítő Egyháza finanszírozta és ez látszik is, Moon egy látnokot bérelt fel, hogy vegye fel a kapcsolatot az elhunyt McArthur tábornokkal, akinek asztrálteste az áldását adta a produkcióra. Moon elképesztő összeget, 46 millió dollárt tolt a filmbe, és olyan nagy neveket sikerült rávennie a szereplésre, mint a McArthurt alakító Sir Laurence Olivier, Jacqueline Bisset, Ben Gazzara vagy a japán színészlegenda Toshirô Mifune – ők egyébként mind előre és készpénzben kérték a gázsijukat, mert sejtették, miféle produkcióról van szó. Az elkészült film részben szemcsés híradófelvételeket és apró repülőmaketteket tartalmaz, még az azokat a tartó madzagok is látszanak, és

nem nagyon lehet kivenni, éppen mi történik,

azon túl, hogy a gonosz északiak öt percenként civileket ölnek halomra. A címbeli csata alig 15 percet kap, de ennek is a zöme puszta fikció, viszont láthatjuk a tiszteletes kedvenc balett társulatát. Az Inchon alig 5 millió dolláros bevételt termelt, és a filmtörténet egyik legnagyobb bukásának tartják.

 

Jeruzsálem eleste - Mennyei Királyság (2005)

A mind a keresztények, mind az iszlám szemében szent várost nagyon sokszor foglalták el, ezúttal az 1187-es ostromról van szó. Ekkor a keresztesek kevesebb mint két nap után feladták a várat a szabad elvonulás ígéretére, mivel túl kevesen voltak, hogy megvédjék a falakat Szaladin túlerőben lévő seregével szemben.

Ridley Scott a vallási türelem és elvakultság ellentéte köré építette fel filmjét, és ennek rendelte alá a története, amelyben a főhős, Balian de Ibelin és a rövid életű Balduin király képviselik a józan észt, akik képesek lennének békében élni muszlim szomszédjaikkal, de a gaz templomosok háborút robbantanak ki, amit aztán el is veszítenek. A valóságban Baldiun messze nem volt békés, a közte és Szaladin között kötött fegyverszünet oka nem a jószándék, hanem a sokévnyi háború okozta kimerültség volt. Jeruzsálem ostroma a filmben hasonlóként zajlott, ugyanígy ütöttek rést a támadók, ám Balian de Ibelin,

aki mellesleg sosem volt egyszerű kovács,

nem azzal fenyegetőzött, hogy lerombolja MINDKÉT vallás kegyhelyeit, hanem azzal, hogy elpusztítja a muszlim imahelyeket és legyilkol 5000 mohamedán foglyot. A "szabad elvonulás" is kissé másként történt, Szaladin ugyanis jókora összeget követelt minden távozótól, aki ezt nem tudta megfizetni, az rabszolgasorba került.  

Forrás: HBO

 

A Red Wings hadművelet - A túlélő (2013)

A Red Wing hadművelet során az amerikai kommandós egységek egy, a távoli hegyvidéken uralkodó tálib hadvezért akartak likvidálni 2005 nyarán, ám a felderítéssel és megfigyeléssel megbízott csoportot hamar felfedezték és megsemmisítették, és ez még csak az eleje volt a különleges erőket aznap ért katasztrófának. A bajba kerültek kimentésére érkező helikoptert kilőtték, és 16-an vesztek rajta oda. de egy Navy Seal megmenekült.

A film természetesen nem a csúfos és véres vereségről szól, hanem túlélő katona, Marcus Luttrell (Mark Wahlberg) kitartásáról és hősiességéről. Ilyenkor az illető beszámolóját rendszerint kétkedéssel szokták fogadni, de az ütközet ugyanis rendkívül jól dokumentált volt, a megtörtént eseteket előszeretettel feldolgozó rendező, Peter Berg sem arról híres, hogy előszeretettel másítja meg a valós történteket. A sziklás hegyoldalon megvívott összecsapás során

minden robbanás, esés és zuhanás tényleg valóságosnak tűnik, annyira, hogy néha szinte a nézőnek is fáj.

Igaz, a valóságban nagyjából 20-30 harcedzett tálib harcos csapott le az amerikaiakra, itt sokkal többet mutatnak ennél, de ez még belefér, ahol a film gyökeresen eltér a valóságtól, az már a csata után zajlik. A film szerint a Luttrellt megmentő pastunok faluját megostromolják a tálibok, de még időben érkezik az amerikai felmentő sereg . még hasonló sem történt. A sérült főhősért érkező bajtársai még kényelmesen megteáztak a falusiakkal, elbeszélgettek kicsit, majd hazamentek.

Forrás: Cinetel

 

A Cowpens-i csata - A hazafi (2000)

Az elbizakodott angol csapatok 1781. január 17-én csaptak össze a helyi milíciával támogatott amerikai hivatásos csapatokkal. Az ellenség által lenézett milicisták két sortűz után látszólag megfutamodtak, ám az őket üldöző angolok csapdába futottak és csúfos vereséget szenvedtek.

Bár ezúttal nem ő a rendező, hanem Roland Emmerich, Mel Gibson itt is a gaz angolokat irtja, akik annyira elvetemültek, hogy nőket és gyerekeket égetnek el élve. Ami persze nem történt meg, a függetlenségi háború meglepően civilizált konfliktus volt. Az angol brutalitás kényszeríti a családos ültetvényes Benjamin Martint (Gibson) a harcra, hogy előbb egy sikeres gerillahadjárat vezére, majd a Cowpens-i csata értelmi szerzője legyen. Martint egy bizonyos Francis Marion nevű hazafiról mintázták, akinek

nem voltak gyerekei és rabszolgatartó volt, ezért kellett a nevet megváltoztatni.

A filmben a Nathaniel Greene vezette amerikai csapatok csapnak össze a Cornwallis tábornok irányítása alatt harcoló britekkel, és bár az amerikai hadicsel valóban megtörtént, amit itt látunk, az egy jóval nagyobb ütközet része. Cowpensnél mindkét oldalon alig ezer katona nézett egymással szembe, sem Greene, sem Cornwallis nem volt jelen –ők a Guilford Courthouse-i csatában mérték össze az erejüket -, az angolokat vezető, itt szadista vadállatként ábrázolt Tavington ezredes (Jason Isaacs) igazi neve Tarleton volt, és semmi szörnyűt nem követett el, sőt, meg sem halt a háborúban.

Forrás: HBO

 

Ellenség a kapuknál (2001)

A német hadsereg 1942 augusztusának végén érkezett a stratégiailag fontos Volga-menti várás határába, és hamarosan megkezdődött a világháború legvéresebb, legfontosabb ütközete. Bár a németek elkeseredett harcok árán végül elfoglalták a város Volgán inneni,m nagyobbik részét, az elsöprő szovjet ellentámadás kimerülten és felkészületlenül érte őket.

Sztálingrádban nem voltak öngyilkos tömegrohamok, egyrészt, mert ekkorra az oroszok is megtanulták, hogy ennek semmi haszna, másrészt egyszerűen nem volt ehhez tér a rommá lőtt városban, ahogy

nem történt meg az sem, hogy a rohamozóknak csak fele kapott puskát, és a többinél volt a töltény.

Csak éjszaka dobtak át csapatokat a folyó túloldalára és ekkorra már nem voltak komisszárok sem, mert kiderült, csak hátráltatják a hivatásos tisztek munkáját, a németek pedig azonnal lepuffantják őket, ha fogságba esnek. A főhős Vaszilij Zajcev sem volt egyszerű újonc, hiszen a haditengerészettől vezényelték át, ahol hosszú éveket szolgált – kék-fehér csíkos matrózpólóját a csata alatt is hordta zubbonya alatt -, persze nem volt olyan jóképű, mint Jude Law, aki, ha az ellenségre vadászik, akkor körülötte elnémül minden, hiába tombol a csata. Az is kérdés, hogy volt-e mesterlövész párbaj és létezett-e Erwin König őrnagy, akit külön azért hozatnak ide, hogy megölje Vaszilijt. Merthogy létezésére sem az orosz, sem a német levéltárakban nincs bizonyíték.  

Forrás: UIP-Duna Film