Hogy lehet, hogy a western műfaja képtelen kihalni; hogy minden generáció kitermeli a maga vadnyugati klasszikusát, persze a kornak megfelelő stílusban és hangnemben?
Django elszabadul
Quentin Tarantino mindig is vonzódott a westernhez – persze vonzódik ő minden műfajhoz, ami retro, de mi lenne régimódibb a vadnyugati történeteknél? A jó öreg Délen járunk, kicsivel a polgárháború előtt, és egy dörzsölt fejvadászt ismerhetünk meg, egy hazájától messze szakadt németet, Dr. King Schultzot, aki aktuális megbízását egy szökött rabszolga segítségével teljesíti. A Django nevű illetőről hamarosan kiderül, hogy istenadta tehetsége van a fegyverforgatáshoz, így Schultz felszabadítja és a társává teszi, sőt, arra is hajlandó, hogy együtt a férfi felesége nyomába eredjenek, akit egy rabszolgapiacon láttak utoljára. QT korábban sem volt egy szégyenlős kislány, ah erőszakról és/vagy csúnya beszédről volt szó, de itt szintet lép, és a Django elszabadul helyenként szó szerint vérben fröcsög, különösen azután, hogy eljutunk Leonardo DiCaprio ültetvényére, aki „mandingo” rabszolgái között élet-halálra szóló küzdelmeket rendez, és akit nem ejtettek a feje tetejére. Christoph Waltz most is remek, Jamie Foxxot viszont simán lejátssza a vászonról a különösen gusztustalanra maszkírozott Samuel L. Jackson, aki DiCaprio gyanakvó „házi niggerét” játssza.
Irány Colorado!
Ha van olyan, hogy városi western, akkor ez biztosan az, és nem azért, mert egy városban játszódik – bár ott kezdődik -, hanem, mert hősei tipikus nagyvárosi fazonok akiknél beüt az, amit az angol midlife crisisnak nevez, vagyis elérték a 40-et és nem tudják, mit kezdjenek magukkal. Ezért is dönt úgy három városi puhány, hogy vakáció helyett két hétre felcsapnak igazi cowboynak. A feladat megtanulni a mesterség alapjait és egy marhacsordát Új-Mexikóból Coloradóba kísérni, lletve életben maradni. Szerencséjükre – vagy sem? – kapnak egy társat a vén, de kőkemény Curly személyében, aki beavatja őket, hanem az Élet igazi rejtelmeibe. Ez volt az az időszak, amikor az egyik városi lúzert alakító Billy Crystal még óriási sztárnak számított, de nem a film igazi hőse, hanem Curly Jack Palance szerepében, aki az alakításért 73 évesen megkapta a Legjobb férfi mellékszereplőnek járó Oscar-díjat – és a Golden Globe-ot is -, aminek örömére mindenkit zavarba hozva ott a színpadon lenyomott egy sor egykezes fekvőtámaszt. És ha valaki nagyon figyel, észreveheti a még kisgyerek Jake Gyllenhaalt is élete első filmszerepében.
A Jó, a Rossz és a Csúf
Hát van nagyobb western klasszus Sergio Leone 1966-os filmjénél? Ha van is, azt is biztosan Leone endezte – esetleg John Ford – aki született olasz létére tökéletesen megértette és vissza adta a Vadnyugat lényegét. Persze az is lehet, hogy a Vadnyugatnak teljsen más a lényege, de nekünk az a verzió tetszik igazán, amit Leone tálal fel itt is, egy mosdatlan, erőszakos, de rendkívül izgalmas élet az örök határvidéken, telepesekkel, mexikói banditákkal, indiánokkal és persze gátlástalan szerencsevadászokkal. A polgárháború idején járunk, ahol a mexikói Tuco (Eli Wallach) és társa, akit Szőkének neveznek (Clint Eastwood) a sivatagban egy kirabolt pénzszállító kocsira bukkannak, és az egyik haldokló katonától megtudják, hol rejtették el az aranyat. A két férfi kérdés nélkül elintézné egymást, csakhogy a kincs megszerzése érdekében szövetkezniük kell, főleg aután, hogy a játszmába a brutális Angyalszem (Lee Van Cleef) is bekapcsolódik. Nem véletlen, hogy a film egyes jeleneteit ma már tanítják, pedig „csak” egy spagettiwesternről van szó a sok közül!
