Ha egy művészinek szánt fotóra valaki azt mondja, olyan mint egy képeslap, a hozzáértők pontosan tudják, hogy ez egy udvarias negatív kritika. Hát én is csak ezt tudom mondani Ron Howard legújabb Dan Brown adaptációjáról, olyan, mint egy képeslap.
Mert mit is csinált Ron Howard? Vett egy megabestsellert (Dan Brown, a kultikus Da Vinci-kód szerzőjének legjobb regényét), vett néhány bejáratott világsztárt (Tom Hanks, Ewan McGregor és Stellan Skarsgard biztos húzónevek), akciót akcióra halmozott (adott az antianyag, van néhány gusztusosan megcsonkított holttest, lövöldözés, robbantás, üldözés és idővel való versenyfutás dögivel), és mindezt belehelyezte Európa egyik legfestőibb városának (Vatikánváros) díszletei közé. Az eredmény egy első látásra csodaszépnek ható szuperfelszínes szájbarágos rutinfilm.
A sztoriról csak érintőlegesen. Kedvenc szimbólumkutatónkat, Robert Langdont (Tom Hanks) a Vatinkánba rendelik, hogy találja meg azt a négy bíborost, akiket az Illuminatusok, a katolikus egyház ősi ellenségei elraboltak. A bíborosok a nemrégiben elhalálozott pápa címére legesélyesebb jelöltek, akiknek kivégzésével, meg egy helyes kis antianyagbombával az llluminatusok egyenesen a katolikus egyházat szeretnék a levegőbe repíteni. Izgis, mi? Az az igazság, hogy az. A film legerősebb eleme egyértelműen a sztorija - lenne. Dan Brown könyve tényleg csavarokkal teli kalandregény, melyről azt gondolnánk, hogy erősen filmvászon után kiállt - sajnos azonban a forgatókönyv idő hiányában kiiktatta a jellemrajzokat és a magyarázatok nagyrészét, és egy banálisnak tűnő zanzává egyszerűsítette az amúgy sodró lendületű sztorit. Ami a könyvben talán még természetesnek tűnhet, az a filmvásznon egyenesen röhejes. Robert Landon mindent 3 perc alatt megold, de persze ennek ellenére is mindenhova utolsó pillanatban érkezik. Ennek a filmnek - bár már így is több mint két órás - egyértelmen azt tett volna jót, ha megtoldják fél órával, ahol kicsit mélyebben bemutatják az egyes karaktereket és tetteik hátterében álló motivációt.
A színészek. Ha az Oscar-díjat, csakúgy mint az éttermek Michelin-csillagait, felülvizsgálnák évről-évre, Tom Hanks emiatt az alakítása miatt vissza kéne, hogy szolgáltassa a sajátjait. Nem mintha nem menne el, amit a filmben művel - leszámítva néhány Steven Segal által is megirigyelhető mimikai megoldást -, de oly erősen érzik rajta a rutin szaga, hogy az már-már sértő ránk nézve. Ewan McGregor szintén nem a legjobb formáját hozza. Egyszerűen nem tudom elhinni neki, hogy pap lenne, minden pillanatban vártam, hogy előkerül majd a reverendája alól egy dúskeblű maca. A csapatban egyértelműen Stellan Skarsgard a legerősebb, de hát ő svéd, nincs is ezen mit csodálkozni.
