A Tenenbaum, a házi átok forgatókönyve közel egy évnyi munka után öltött végleges formát. "Az alapötlet szerint a három Tenenbaum testvér mindegyike kivételesen tehetséges valamiben - meséli Wes Anderson rendező. - Ám a családból, amelyben felnőnek, hiányzik a harmónia és az összetartás, ezért felnőtté válva képtelenek megbirkózni az élet nehézségeivel.
Már jóval a történet megszületése előtt pontos kép élt bennünk a leendő figurákról, arról, hogy néznek majd ki, milyen emberek lesznek - folytatja a rendező. - A sztori másodlagos volt, tulajdonképp a szereplők alakították a történetet. Ilyen még soha nem fordult elő filmes pályafutásom alatt. A szereplők mindegyikének megvan a maga problémája és sorsa, s ezek a szálak kusza szövevényt alkotnak. Aztán jön Royal, és átveszi az irányítást. Ő az a figura, aki összezavarja az állóvizet, hullámokat ver és örvényeket kavar. Vissza akarja kapni a családját - fűzi tovább Anderson. - Hirtelen rádöbben, hogy öregszik, és van valami, amit egyedül a család képes megadni számára."
"A film azt üzeni nekünk, hogy bár szinte minden családnak megvannak a maga válságai, amikor poklokon kell keresztülmennünk, a családtagjaink azok, akikre támaszkodhatunk. Ők érthetnek meg minket igazán? bármilyen szentimentálisnak és klisészerűnek is tűnik ez a kijelentés - teszi hozzá Owen Wilson társ-forgatókönyvíró. - Nem leplezzük a nehézségeket, amiket egy családnak át kell vészelnie, de a történet végével megmutatjuk, hogy megéri végigcsinálni." (Wilsonék forgatókönyve kezdeti változatában egyébként nem Royal, hanem Richie, az összeomlása után tett magányos hajóútjáról hazatérő legifjabb Tenenbaum testvér volt a központi figura.)
Anderson saját, képzeletbeli New Yorkjából merített ihletet a vállalkozáshoz. "Wes igazi sztárfilmet szeretett volna készíteni, amelyben a szereplők egyenrangú játékpartnerek. Ezt a mozit New Yorkban akarta leforgatni, de a maga sosem létezett, romantikus New Yorkjában" - mondja Wilson.
A film számos alakjának személyisége, temperamentuma, szokásai, szenvedélyei és mulatságos kalandjai akárha a régi New Yorker magazin oldalairól származnának. (A rendező egyébként nagy rajongója a lapnak, az elmúlt negyven év összes száma megtalálható irodájában.) "Az évek során sok-sok New Yorkert böngésztem végig - mondja -, amelyekben rengeteg kevéssé ismert irodalmi személyiségről olvastam. Egytől egyig intelligens, excentrikus, különleges figurák voltak, s a róluk írt cikkeket rendkívül szellemesnek és szórakoztatónak találtam. Effajta irományokat ma már nem olvasni a lap hasábjain. Ezek az írások és személyiségek nagy mértékben hatottak rám.
Persze a filmbeli karakterek részben a saját tapasztalatainkból születtek, Owen és jómagam érdekes ismerősökből, családtagokból és barátokból gyúrtuk össze őket. Tegyük hozzá: a hús-vér figurák és a szereplők közötti hasonlóságok azért nem jelentenek egyezést! Royal például egészen másféle ember, mint mondjuk, az én apám. Etheline-t viszont, aki igyekszik mindent megadni a gyerekeinek, a saját édesanyámról mintáztam."
Nemcsak a stáb, a film formai felépítése sem szokványos. Erről így beszél a rendező: "Ahelyett, hogy a filmet egy könyv alapján forgattam volna le, inkább magát a filmet öntöttem könyv alakba." Az ötletet tett követte: az elkészült alkotás fejezetekre tagolódik, a közönséget egy narrátor (Alec Baldwin) vezeti végig a történeten, s a képzeletbeli Tenenbaum-családregény szövege a narráció részét képezi.

A figurák életre kelnek

Miután többé-kevésbé végleges alakot öltött a forgatókönyv, ideje volt szereplők után nézni. "Neves színészeket akartunk szerződtetni, még az apróbb szerepekre is - emlékszik vissza Anderson -, mert a történet alakjai egytől-egyig eltúlzott, mesebeli alakok. Olyan szereplőket akartam, akikben megvan a szükséges varázs és szuggesztivitás."
Royal figuráját kezdettől fogva Gene Hackmannek szerették volna adni a történet megálmodói. "Nem tudom, mihez kezdtünk volna, ha Gene elutasítja a felkérésünket, pedig először ez történt - meséli a rendező. - Még vagy két évvel a forgatás kezdete előtt megkerestem Gene-t. A magam részéről nagyon élveztem a beszélgetést, és reménykedtem. Azt mondta, szívesen elolvassa a forgatókönyvet, ám arra kért, ne akarjam a szerepet egyenesen rá szabni. Ez a mondat persze aggodalommal töltött el. Rövidre fogva: elutasította a felkérést. Én újra megkerestem, ő pedig újra elutasított. Aztán a fivérem lerajzolta a szereplőket, középen Gene-nel. Elküldtem kiszemelt áldozatunknak a művet egy csomó újabb levél társaságában. Már a saját ügynöke is unszolta, hogy vállalja el a szerepet, de Gene akkoriban egyéb produkciókkal volt elfoglalva. Én már abban sem voltam biztos, meg akarom-e egyáltalán csinálni a filmet nélküle. Végül is igent mondott."
Hackmannek a szabódás ellenére tetszett a szerep: "Royal igen árnyalt karakter, rengeteg oldala van - meséli. - Kénytelen ráébredni egész addigi önző életére. S bár füllent a betegségét illetően, abban őszinte, hogy valóban jóvá szeretné tenni az elmulasztott apai törődést, és vissza akar térni a családjához."
Anderson a film többi hősét is meghatározott színészeknek szánta. Így például Richie figuráját Luke Wilsonnak. "Richie áll a legközelebb Royalhoz, ő a kedvenc gyerek - magyarázza a színész. - Chas tele van haraggal apja iránt, Margot-val pedig nem tud mit kezdeni, mert nem fiú. Richie végül megérti, milyen rombolóan hatott ez a kiválasztottsága testvéreire, s megpróbálja helyre rakni a dolgot. Persze neki is megvan a maga keresztje, hiszen gyerekkora óta reménytelenül szerelmes adoptált húgába, Margot-ba."
Etheline, az anya szerepére szintén kezdetektől megvolt a jelölt Anjelica Huston személyében. "Etheline imádja a gyerekeit, de képtelen elfelejteni Royalt, annak minden őrültsége és önzése ellenére. Se vele, se nélküle nem megy. És mégis: ők ketten összetartoznak. - foglalja össze Huston. - Mihelyt igent mondtam a felkérésre, a postaládám megtelt rajzokkal és fényképekkel: ?így meg így képzeljük a figurát??. Wes még az édesanyjáról is küldött fotókat, akit Texas Andersonnak hívnak, és, akárcsak Etheline, archeológusnő. Egyszer bekopogott hozzám, hogy odaadja nekem a mamája régi szemüvegét."
Margot szerepére Andersonéknak sikerült megnyerniük Gwyneth Paltrow-t. "A színésznő New York-i kulturális körökben otthonosan mozgó családból származik - mondja Barry Mendel producer. - A filmbeli Margot 12 évesen 18-ként viselkedik, és az egykori Paltrow-t ugyanilyennek képzeli el az ember."
"Valóban könnyen azonosultam Margot-val - erősíti meg a színésznő. - Nem képes igazán felnőtté válni, nem képes maga mögött hagyni a kényszerű elszigeteltség élményét. És Royal nyilvánvalóvá teszi, hogy a szeretete elérhetetlen. Ráadásul Margot szerelmes az öccsébe, Richie-be, aki szintén elérhetetlen számára."
Chas Tenenbaumot Ben Stiller kelti életre a vásznon. "Szerintem Ben drámai színészként nem elég elismert - fejti ki Mendel -, de ebben a filmben mindenkinek bebizonyíthatta, hogy mire képes."
"Chasben rengeteg harag van - beszél az általa megszemélyesített figuráról Stiller. - Számomra a nagy kihívást az jelentette, hogyan jelenítsem meg ezt az állandó, forrongó haragot, de közben ne veszítsem el a közönség rokonszenvét. Mert ha valaki folyton csak dühös és dühös, az emberek egy idő után elfordulnak tőle, hiszen ki akar egy zsémbes emberrel foglalkozni? Megpróbáltam hát megmutatni, honnan ered a benne forrongó harag."
A valóban neves sztárcsapatot Danny Glover, Bill Murray és Owen Wilson teszik teljessé. Hármójuk közül csak Glover számít újoncnak a társaságban, hiszen Murray korábban már dolgozott együtt Andersonnal az Okostojás forgatásán, Owen Wilson pedig régi munkatársa a rendezőnek. "Wes és én hasonló háttérrel rendelkezünk, hasonló a humorunk, és együtt jártunk a Texasi Egyetemre, ahol barátok lettünk - jellemzi Andersonhoz fűződő kapcsolatát Wilson. - És aminek a legjobban örülök, hogy sok évnyi közös munka után még mindig barátok vagyunk."

Egy mesebeli Hollywood

Anderson és stábja a filmezés megkezdése előtt egy évvel kezdett kutatni a megfelelő forgatási helyszínek után, New Yorkban és környékén.
"Bár a filmben sehol sem hangzik el és nem derül ki egyértelműen, hogy New Yorkban játszódik, azt akartam, hogy lépten-nyomon érezhető legyen egy képzeletbeli New York hangulata" - magyarázza a rendező. E stilizált, meseszerű várost érzékeltetik a sosem létezett, ál-new-york-i lakónegyedek, a mindenütt jelenlévő, nem túl bizalomgerjesztő "gypsy"-taxik, vagy a kitalált, mégis ismerősen csengő utcanevek (Archer Avenue, Mockingbird Heights, the 375th Street Y) és járatok nevei (Irving Island-i komp, Greenline-busz). "Mivel a történet szereplői bizonyos fokig irodalmi forrásokból és más filmekből születtek, valamiféle pszeudovalóságban élnek. Ezt a világot árasztja az öltözetük, a ház, amelyben laknak, és a környék, ahol járnak-kelnek. Volt egy pillanat, mikor azon gondolkodtam, hogy az egész produkciót egy színpadon forgatom le, megépített díszletek között, miközben a történet során végig hull a hó - meséli Anderson. - Végül mégsem így döntöttem, mert ez túlságosan elvitte volna a filmet a fantázia irányába. Épp ezért úgy éreztem, hogy a valós világhoz kell kötnünk a meseszerű történetet, s egy valóban létező házban kell filmeznünk, valóban létező New York-i utcákon. Így a figurák is hihetőbbek lesznek."
A stáb először a film szempontjából kulcsfontosságú Tenenbaum-rezidenciát találta meg. A jobb napokat látott, villára emlékeztető, omladozó mészkőépület Harlem Hamilton Heights nevű régi negyedében állt, a 144. utca és a Convent Avenue sarkán, több más ódon lakóház társaságában. David Wasco látványtervező felismerte, hogy a házban eleve megvan számos, a történet szempontjából lényeges elem. Egy földszinti társalgó, ebédlő, és egy tágas előtér, ahol könnyedén kialakítható volt a lépcső alatt Etheline telefonhelyisége. A hálószobák elrendezése szintén megfelelt a forgatókönyvnek, hisz pontosan egymás felett voltak, akár a három Tenenbaum-testvér egykori szobája - így kívülről, függesztett kameraállásból egyetlen képbe fért bele a három, szobája ablakában ácsorgó gyerek. Ráadásul az épületnek volt járható tetőterasza, ahol kialakíthatták Richie sólyomketrecét, és ahová Margot lopva elosonhatott cigizni. Még a bájos tetőtornyocska is megvolt, ahol Tenenbaumék családi zászlócskája lenghetett.
Persze bőven akadtak nehézségek, hisz a helyszín technikailag komoly kihívást jelentett a filmeseknek. Az egész lakóház rendkívül kicsi volt és statikailag meglehetősen gyenge. Az emeleteket egyetlen rozoga lépcső kötötte össze, s a tetőre csak létrán át lehetett felmászni.
"Ennek a fickónak érzéke van a katasztrofális helyszínekhez - jegyzi meg fanyarul Bill Murray. - Az Okostojás forgatásakor Houston környékének legiszonyúbb pontjaira vonultunk ki. Most New Yorkban filmeztünk, az ország legnagyobb és legszebb városában, de Wesnek itt is sikerült ráakadnia a legelképesztőbb helyekre."
A ház mindenegyes szobáját aprólékos gonddal rendezték be, valamennyit lakójának személyiségéhez igazítva. Az egymás felett található három gyerekszobát kedves tárgyakkal és kölyökkori emlékekkel rakták tele, s gyakorlatilag változatlanok maradtak a már felnőtt testvérek visszatértéig. "A tárgyak sokat elárulnak a gazdáikról, jellemző, mit tart meg, miket dob ki az ember- véli Luke Wilson. - A Tenenbaum testvérek esetében a szemlélő úgy érzi, jobb lett volna, ha a szobák változnak idő közben, s a régi tárgyak kikerülnek belőlük. Így talán a benne élők is képesek lennének maguk mögött hagyni a gyerekkort és felnőni."
Eric Anderson, a rendező fivére, aki kitűnő művész és illusztrátor, szintén nagyban hozzájárult a filmhez. Az ő keze munkáját dicsérik Richie festményei, köztük a Margot-ról festett 17 portré, amelyek a családi táncterem falát díszítik. Ugyancsak Eric Anderson festette Richie szobájában függő képeket, melyek a Tenenbaum család történetének fontos eseményeit elevenítik meg, akár egy napló.
Azt a néhány jelenetet, amelyet nem tudtak felvenni a Hamilton Heights-i épületben - a konyhában, Etheline dolgozószobájában és a táncteremben zajló eseményeket - a környező épületekben forgatták. Néhány egyéb helyen játszódó jelentehez a stáb forgatott a West Side Tennis Club központi pályáján, a Boy's Harbor School Central Parkra néző tetőteraszán, a Waldorf Astoria hotelben (ami Lindbergh Palace Hotel néven Royal filmbeli rezidenciája volt) és a nyílt tengeren, a Kingspointer fedélzetén.
A történet ezen kívül felvillant néhány rövid képsort Tenenbaumék családi históriájából, amelyek a föld legkülönbözőbb pontjain játszódnak. E képekhez Anderson és csapata Jamaika, Antarktika, az Amazonas, Új-Guinea, Indiana, Észak-Dakota, Párizs és a Himalája egy-egy részletét varázsolta elő olyan helyszíneken, mint Yonkers, Westchester és New Jersey.

Családi mozi családias hangulatban

A forgatás 2001 márciusában kezdődött a Hamilton Heights-i villában. "A film 240 jelenetből állt, s összesen 60 napunk volt a felvételekre. Ez azt jelentette, hogy naponta négy jelenettel kellett elkészülnünk. Ez iszonyú tempó" - emlékszik vissza Mendel.
Wes Anderson számára a csupasztár szereplőgárda dirigálása jelentett nem mindennapi és merőben új kihívást. "A neves színészeknek egytől-egyig megvan a maguk saját munkastílusa - mondja a rendező. - Voltak olyan napok, amikor alkalmazkodnom kellett ehhez, és nem az előre eltervezett módon értem célt. Ez rendszerint azt jelentette, hogy egyszerűen szabad teret engedtem a színészeknek, és hagytam, hogy elkápráztassanak a maguk eredeti, briliáns megoldásaival."
A forgatás előrehaladtával lassan valóban családias hangulat alakult ki a résztvevők között. "A jelenetek többségében egyszerre nem szerepelt több két-három személynél. Csak ritkán fordultak elő nagyobb létszámú jelenetek. Ezért aztán a társaság inkább a színfalak mögött, munkán kívül kovácsolódott össze - meséli Anderson. - Volt egy szoba a házban, ami afféle társalgóként és klubhelyiségként szolgált. Ott gyűlt össze mindenki, akinek épp nem volt jelenete. A színészek nem vonultak el a maguk külön kis lakókocsiiba, mint más produkcióknál, és a végére nagyon jól összerázódott a társulat."

Hangosfilm - hangos forgatás

A forgatás során a rendező már nagyrészt tudta, milyen zenéket használ majd, s ezeket rendre lejátszotta a jelenetek felvétele előtt. Paltrow erre így emlékszik vissza: "Ahányszor csak megszólalt egy-egy kiválasztott dal, hirtelen minden kitisztult bennem. Ráéreztem az adott jelenet hangulatára, s ez nagyban megkönnyítette a dolgom. Ez rendkívül inspiráló módszer. Jó lenne, ha más rendezők is alkalmaznák."