Bizonyára sok mindenre panaszkodhatnak a magyar filmesek. A szinte egymást követően bemutatott két hazai alkotás fiatal rendezői viszont joggal lehetnek elégedettek, hiszen forgalmazójuk a tanévkezdethez, a gimnazisták és egyetemisták mozis aktivizálódásához kötötte a premiert. És nem érheti a vád a terítést sem. A Kész cirkuszt Budapesten négy bevásárlóközpontban, két nagy- és három művészmoziban vetítik. Ennyi legfeljebb hollywoodi sikerdaraboknak jár. Már csak a nézők hiányoznak...
Dyga Zsombor első filmjének, a Tesónak az volt a fő érdeme, hogy a megszokott fővárosi díszletek helyett a lakótelepre vitte hőseit, s szerethetőnek és élhetőnek mutatta a betondzsungelt. A hangütésben, a szereplők játékában volt valami keresetlen természetesség, mely elfödte a történetvezetés egyenetlenségeit, valamint néhány erkölcsi problémát. Az ártatlanság bája tűnőben, a második film a rendező valódi arcát hivatott megmutatni. A Kész cirkusz megtekintése után nem lettünk okosabbak. Álarcot húzott a rendező.
A film történetének szervezője egy kódzáras női retikül, mely pornófelvételeket tartalmaz. A tulajdonos egy rámenős és pénzhiányban szenvedő menedzsernő, aki el akarja adni a fényképeket egy férfinak, aki majd a válóperben használja fel bizonyítékul dúsgazdag felesége ellen. A retikült aztán hol elvesztik, hol megtalálják, hol fejbe vernek vele valakit. Az alapötletet nem mondhatjuk túlságosan eredetinek, hiszen az elveszett-elcserélt táska még az elcserélt gyereknél is gyakoribb téma a mozitörténetben. A film sorsa részben azon áll vagy bukik, miként sikerül az alapszituáció köré figurákat építeni, hogyan működtetik a vígjátéki sablonokat.
A szereplők a lakótelep lecsúszóban levő figurái. Dyga és Lovas Balázs bizonyára jól ismerik a magyar prolilét - a fogalom nem szociális helyzetet, hanem mentalitást jelent - különböző alakjait, ám ez a forgatókönyvből nem derül ki. A szereplők fele teljesen motiválatlanul kerül a vászonra, a másik része pedig egy-két verbális poénra kárhoztatott. Akkor is igaz a megállapítás, ha tudjuk, hogy a film a véletlen történet- és emberalakító szerepéről is szól. Vannak ízlésficamról árulkodó jelenetek. Scherer Péter exfutballista, aki anno azért maradt le a magyar kupa döntőjéről, mert bélműködési zavarai voltak. Most kap egy magánszámot egy étterem vécéjében, ahol a bélmozgás hanghatásai kísérik ténykedését, majd abból adódik konfliktus, hogy nincs papír. A szereplők többnyire triót alkotnak: három rabló ügyetlenkedik; három gombfocista próbál kikecmeregni a történetből, mert este hétkor kezdődik meccsük. Az idő múlását feliratok jelzik, s a háromnegyed hetes inzertnél már bizakodik a néző.
Dyga Zsombor sokféle színésszel dolgozott. A Tesóból megismert fiatalok mellett vannak nagy nevű profik, ritkán feltűnő vagy éppen elhasznált arcok. Nem sikerült őket összecsiszolni; ám ez csak részben a rendező hibája, a kudarcban benne van a megfáradt, elfásult magyar színésztársadalom is.
Álarcról szóltunk a rendező második filmje kapcsán, hiszen a Kész cirkusz kísérlet arra, hogy a Guy Ritchie-féle stílus, nyakon öntve némi Tarantinóval, működőképes-e a magyar filmvásznon, illetve a hazai, peremvidéki valóságban. Akár működhetne is. A kérdés inkább az, hogy minek kell elővenni lejárt lemezeket. Inkább a saját hangot kellene folytatni.
