Az MMA (Mixed Martial Arts) a modern világ talán leglátványosabb küzdősportja. A különböző harcművészetek egy reflektorfénybe boruló, nyolcszög alakú ketrecben egyesülnek, ahol a szemben álló felek sokkal többek puszta sportembereknél. XXI. századi gladiátorok, akik ellenfelüket szinte emberfeletti erővel vágják a földhöz éppenúgy, ahogyan ez a film taglózza le a közönségét.
A közelmúltban két emlékezetes küzdősportfilm is született egészen hasonló struktúrával. A pankrátor és A harcos leginkább két kiemelkedő színészi játéknak köszönhette sikerét: Mickey Rourke a kiöregedett ’Kos’ szerepében, Christian Bale pedig, mint a crackfüggő Dicky Eklund alakított maradandót. Az Aronofsky-filmben találunk néhány valóban izgalmasan fényképezett küzdelmet is, David O. Russell alkotása viszont sem a cselekményben, sem a vizuális formában nem mutatott igazán eredetit. Gavin O’ Connor szakít a két rokondarab megközelítésmódjával: karakterorientáltsága nem megy a küzdősport-jelenetek ábrázolásmódjának/megjelenítésének rovására. Ha csak a számoknál maradunk, a Warrior-ban rögtön három felejthetetlen színészi alakítást találunk, a ketrecharc féktelensége és az azt megörökítő kameramunka dinamizmusa pedig egyszerűen magával ragadja a nézőt. De nemcsak a harc közös a filmekben. Az anyagi és/vagy lelki válságba került hős karaktere mindegyik alkotásban megjelenik. A Warrior-ban azonban rögtön két főhőst kapunk, így párhuzamosan játszhatják el a kissé kiöregedett, de rutinos bunyós; valamint a zabolázatlan és megállíthatatlan harcos történetét.
Brendon (Joel Edgerton) és Tommy (Tom Hardy) testvérek. Hosszú évek elteltével a SPARTA elnevezésű tornán találkoznak először. Két egészen eltérő úton jutottak el idáig, az utolsó közös állomás, valahol a régmúlt homályába vész. Az emlékeket az alkoholista, feltehetően aggresszív apa, Paddy (Nick Nolte) miatt széthullott család rémképei árnyékolják be. Tommy az anyjával marad, míg Brendon a városban telepszik le, de elhidegül és elzárkózik Paddytől. Új életet kezd, családot alapít és fizika tanár lesz. Tommy a haláláig ápolja az anyját, majd szintén új családba lép, vagyis felveszi az egyenruhát – talán azért, hogy mások adjanak célt az életének. A múltról semmi konkrét nem hangzik el, csak Paddy immáron józan, és elkeseredett küzdelmét látjuk, ahogyan fiai bocsánatáért esedezik. A fivérek rideg elutasítása pedig sötét bűnöket feltételez. Brendon élete látszólag szerencsésebb, de ha nem törlesztik a hitelüket, a családi idillt hamarosan a bank számolja fel. Brendon ezért kezd el újra verekedni, motivációja, tehát nyílt – talán kicsit sablonos is –, ezzel szemben Tommy indítékai sokáig rejtve maradnak, ám annál hatásosabban kristályosodnak ki a végjátékban.
Ez a lassan hömpölygő drámai szál a színészi teljesítményeknek és a tartózkodó, kimunkált forgatókönyvnek köszönhetően tökéletes harmóniába kerül a küzdelmek lendületes, lélegzetelállító – javarészt közeli, kézikamerás – felvételeivel. A múltbéli, de máig ható lelki sérelmek a ringben fizikai valósággá válnak. Az érzelmi sebeknél pedig talán csak egy-egy ökölcsapás fájdalmasabb. A Warrior megszokott toposzokkal építi fel egy jól ismert zsáner alapjait, hogy aztán O’Connor precíz rendezése, a realista, tragikus háttér illetve a mértéktartó, de magasztos befejezés egyedülálló ötvözete az utóbbi idők legjobb "bunyós" filmjévé tegye.
