Ki kicsoda az Amerika kapitány 3 - Polgárháborúban?

Vigyázat, spoilerveszély!!!

Nemrég került mozikba az Amerika kapitány 3 a beszédes Polgárháború alcímmel. Az eddig egy csapatban világot megmentő Bosszúállók ugyanis most nem a közös ellenséget verik laposra, hanem egymást. Ráadásul egy olyan morális vita kirobbanása miatt, amiben minden Marvel-szuperhősnek becsületbeli ügy kiválasztania valamelyik oldalt. Biztosan vannak viszont olyan nézők, akik nem követték naprakészen a 2008-as Vasember óta kijött összes Marvel-filmet, így valószínűleg azt sem értik, miért röhögött a fél moziterem Paul Rudd felbukkanásakor. Nekik szeretnénk segíteni ezzel a kicsit spoileres cikkel.

Amerika kapitány (Chris Evans)

Steve Rogers a második világháború náciverő, csodapajzsos hőse volt, ám a hidegháborút már egy jégtömbbe fagyva aludta át. Kiolvasztására azután került sor, hogy a Földnek hadat üzent egy csillagokon túli idegen faj, Nick Fury (Samuel L. Jackson) pedig összetrombitálta ellenük a Bosszúállókat. Akik most már nem a közös ellenséggel harcolnak, hanem egymással, mivel egy morális vita mentén két táborra szakadtak. A hazafias kapitány annak a csapatnak a vezére, akik szerint a világot úgy is meg lehet védeni, ha közben szembemegyünk a törvényekkel és a nemzetközi jogi egyezményekkel - a lényeg az, hogy egyetlen kataklizmában se haljon meg túl sok ártatlan ember.

Miben láthattuk eddig? Amerika Kapitány: Az első bosszúálló (2011), Bosszúállók (2012), Thor: Sötét világ (2013) - Loki vette fel az alakját, Amerika Kapitány: A tél katonája (2014), Bosszúállók: Ultron kora (2015)

Bucky (Sebastian Stan)

A 2. világháború idején Steve Rogers legjobb barátja volt, mostanában agymosott tömeggyilkosként tevékenykedik, és a Tél Katonájaként hivatkozik rá mindenki, aki kergeti. Emberfeletti ügyessége, kitartása és ereje van, csupafém karjáról még a puskagolyó is lepattan. Senkiben sem bízik, Amerika kapitányt kivéve.

Miben láthattuk eddig? Amerika Kapitány: A tél katonája (2014)

Vasember (Robert Downey Jr.)

Az iparmágnás Tony Starka  szerény és igazságos Amerika kapitány totális ellentéte, egy szex-, alkohol- és adrenalinfüggő, gátlástalanul nyomuló, dúsgazdag playboy. Csak azért lett belőle szuperhős, mert ha nem kalapál egy kütyüt a mellkasába (meg egy rakétameghajtású bádogkasznit a teste köré), akkor meghal a terroristák börtönében a szívébe fúródó repeszektől. Csillapíthatatlan tudásvágya és az Isten-komplexusa miatt több pusztító hatalmú szerzetet is rászabadított már a világra (nemrég épp egy Ultron nevű mesterséges intelligenciát), ezért Amaerika kapitánnyal ellentétben azt akarja, hogy ne a Bosszúállók legyenek a hibásak a balul sikerült akcióiért, hanem egy ENSZ-szerű, nemzetközi döntőbizottság, amelyik csatába küldte őket.

Miben láthattuk eddig? A vasember (2008), A hihetetlen Hulk (2008) - stáblista utáni jelenet, Vasember 2 (2010), Bosszúállók (2012), Vasember 3 (2013), Bosszúállók: Ultron kora (2015)

Hadigép (Don Cheadle)

Ő a szegény ember Vasembere, Tony Stark régi cimborája az amerikai hadseregből. Ha már nagyon nagy a baj (meg persze ha a forgatókönyvírók úgy gondolják), ő is magára kapja a korábbi Vasember-páncélok egyik prototípusát, ami vörös-arany színek helyett fekete-ezüstben pompázik. Természetesen Vasember csapatában van, az életét is kockára tenné a legjobb haverjáért.

Miben láthattuk eddig? Vasember 2 (2010), Vasember 3 (2013), Bosszúállók: Ultron kora (2015)

Fekete Özvegy (Scarlett Johansson)

Natasha Romanoff egy volt szovjet kémnőből lett a S.H.I.E.L.D. Tony Stark után kémkedő ügynöke. Két férfiakat megszégyenítő verekedés között békíteni próbálja a két acsarkodó alfahímet, Amerika kapitányt és Vasembert, de ez nem mindig jön össze neki.

Miben láthattuk eddig? Vasember 2 (2010), Bosszúállók (2012), Amerika Kapitány: A tél katonája (2014), Bosszúállók: Ultron kora (2015)

Fekete Párduc (Chadwick Boseman)

Egy képzeletbeli közép-afrikai ország, Wakanda hercege, később királya, valamint utazó nagykövete és hős védelmezője (aki egyúttal a XX. századi képregénytörténelem első fekete szuperhőse is). Mivel az apját, Wakanda királyát az átprogramozott agyú Bucky ölte meg, kényszerből az őt üldöző Vasember mellé áll, bár inkább a saját útját járná. 

Miben láthattuk eddig? Még semmiben, de ha tényleg lesz önálló Fekete Párduc-film, az nagyon jó kis dínós-dzsungeles zúzás lehet majd!

Vízió (Paul Bettany)

Tony Stark egyik kísérlete nyomán öntudatra ébredő, lézertekintetű, anyagtalanná váló, repkedő mesterséges intelligencia. Bár pont egy olyan kő van a homlokában, amit az ősi űrgézengúz, Thanos is meg akar szerezni a kesztyűjébe, Vízió maga olyannyira makulátlan jellemű természetfeletti entitás, hogy még Thor kalapácsát is vígan lóbálhatja. A sok számolgatás közben persze feltűnt neki, hogy minél több szuperhős csatlakozik a Bosszúállókhoz, annál több világuralomra törő entitás bukkan fel a környéken, akiket laposra kell verni az aktuális mozifilm végére. Vízió természetesen egykori teremtője, Vasember nézeteit osztja: kellenek a Bosszúállók tevékenységét szigorúan szabályozó keretmegállapodások, máskülönben a rend fölött eluralkodik a káosz.

Miben láthattuk eddig? Bosszúállók: Ultron kora (2015), de Jarvis, a szuperszámítógép hangjaként Pail Bettany már a Vasember-trilógiában és a Bosszúállókban is szerepelt.

Skarlát Boszorkány (Elizabeth Olsen)

Wanda Maximoff és a villámlábú testvére, Higanyszál (azaz a Marvel-univerzum Flash-e) egy képzeletbeli balkáni ország, a Szerbia, Románia és Magyarország határán fekvő Sokovia szülöttei. Az eredeti képregényekben Magneto volt az apjuk, de mivel a mágnesesség urának filmes jogai nem a Disney és a Marvel tulajdonában, hanem az X-Men filmeket ontó Fox tulajdonában vannak, sosem fogjuk megtudni az igazi apja kilétét. Wanda elképesztő pszionikus energiáknak parancsol: a tűzlabdák hajigálása, erőterek felhúzása és a tárgyak lebegtetetése mellett tud repülni és képes kiolvasni mások gondolatait is. Szuperképességeit a HYDRA nevű neonáci terrorszervezet őrült tudósaitól kapta, aztán átállt Ultron oldalára, de végül beállt a Bosszúállók közé. Vasember és Amerika kapitány cicaharcában az utóbbi mellé állt, mivel a múltjból adódóan gyűlöli a rabságot és a merev szabályok közé szorított életet.

Miben láthattuk eddig? Amerika Kapitány: A tél katonája (2014) - stáblista utáni jelenet, Bosszúállók: Ultron kora (2015)

Sólyomszem (Jeremy Renner)

Az igazat megvallva én már gyerekkoromban sem értettem, mit keres a szegény ember Zöld Íjásza egy olyan szuperhőscsapatban, ahol mindenki fel tud repülni egy felhőkarcoló legfelső emeletére, szegény sportlövő barátunk meg mehet fel lifttel. Sólyomszem ugyan az előző Marvel-film végén nyugdíjba ment, de most visszajött egy kicsit nyilakat lődözni Amerika kapitány oldalán, hogy ezzel is borsot törhessen csajozógép riválisa, Tony Stark orra alá. Szegény Renner évek óta saját Sólyomszem mozifilmet meg tévésorozatot akar, de valószínűleg most még ugyanolyan orbitális bukta lenne ezekből, mint Hulk esetében.

Miben láthattuk eddig? Bosszúállók (2012), Bosszúállók: Ultron kora (2015)

Sólyom (Anthony Mackie)

Helyesebben Sas, mert ugye az Eagle ezt jelenti, de az ilyen félrefordításokon nem szabad fennakadni az adamantit karmú Farkasok és Pézsmapatkányok országában. Sólyomszemnek Sólyomhoz hasonlóan semmilyen szuperképessége sincs, van viszont egy rakás szuperkütyüje. Megkaparintotta például azt a hátirakétaszerű fémszárnyat, amit az amerikai hadsereg az egyik titkos katonai programja keretében fejlesztett ki, az új mozifilmben pedig beújított mellé egy drónt is. Sólyom Amerika kapitány egyik leghűségesebb barátja, magától értődik, hogy nem kér Vasember egyezményéből, és inkább bűnözőként küzd az igazságért.

Miben láthattuk eddig? Amerika Kapitány - A tél katonája (2014), A Hangya (2015), Bosszúállók: Ultron kora (2015)

Hangya (Paul Rudd)

Nyugodtan kijelenthetjük, hogy jelenleg a gombnyomásra bogárméretűvé zsugorodó, retrósisakos Scott Lang a legvagányabb, legviccesebb és legjószerethetőbb hős a Marvel filmes univerzumában. Mert míg Vasember egy cinikus seggfej, Amerika kapitány pedig egy hörcsösen hősködő balfácán, addig a Hangyaember egy zűrös balhékba keveredő, forrófejű srác, aki sosem akart világmegmentő félisten lenni, csak a kislányának akarta bebizonyítani, hogy nem egy lúzer tolvaj, hanem igazi hős. Szerencsére sikerült, és jutalmul nemcsak egy dögös új barátnőt kapott a szintén összetöpörödni képes Darázs személyében, hanem egy új ruhát is, amiben már óriássá is át tud változni - a Polgárháború legjobb akciójeleneteit összehozva ezzel. Az viszont retély, hogy Amerika kapitányék honnan kaparták őt elő a nagy csatához, mindenesetre szívesen részt vett a polgárháborús balhéban, mivel az öreg Hangyaember (Michael Douglas) korábban mindig azt hajtogatta, hogy a Starkok a legnagyobb trógerek a feltalálók között.

Miben láthattuk eddig? A 2015-ös Hangyában.

Pókember (Tom Holland)

Hosszú út vezetett odáig, hogy a világ legnépszerűbb képregényhőse, Peter Parker a Sony stúdió beleegyezésével vendégszerepelhessen a Disney és a Marvel egyik szuperprodukciójában, de megérte kivárni. A Vasember csapatát erősítő hálószövő hihetetlenül vicces jeleneteket kapott a filmben: harc előtt, után, és közben is folyamatosan szórja a hülye poénjait, és ha épp nem menti meg a világot, akkor azon majrézik, hogy nem lesz kész az iskolai házifeladata, vagy May néni rájön a kettős identitására. Vagyis pont azt a vagány, fiatal pókembert kaptuk vissza, akit gyerekként megszerettünk a Kandi Lapokat olvasgatva, és akinek a karakterét évek óta csak elcseszni tudták a Sony filmadaptációi. 

Miben láthattuk eddig? Csak a Sony saját Pókember-filmjeiben, de azokat nyugodtan felejtsük el.