Leni Riefenstahl

rendező, színész, forgatókönyvíró
Született: 1902. augusztus 22. (Németország, Berlin)
Meghalt: 2003. szeptember 9. (Németország, Pöcking)

Leni Riefenstahl vitatott filmrendező, forgatókönyvíró, színész - főként a híres, hírhedt rendezése Az akarat diadala című náci propagandafilm miatt. Első, Kék fény című filmjének forgatókönyvét Balázs Béla írta. Sokan felfigyeltek tehetségére, köztük az akkor feltörőben lévő Adolf Hitler is. A nemzetiszocialista pártvezér 1932-ben magához rendelte a fiatal rendezőt, és propagandafilmek készítésével bízta meg. Riefenstahl az 1930-as években Hitler kedvence lett, és több filmet is forgatott a fasiszta rezsimről. Leghíresebb munkája Az akarat diadala volt, mely az 1934-es nürnbergi Nemzetiszocialista Pártkongresszusról szól. Egy másik híres munkája az 1936-os berlini olimpiáról készült A népek ünnepe (Olympia) című dokumentumfilm.


Riefenstahl nem lépett be a náci pártba, és nem indult ellene eljárás háborús bűnök elkövetése miatt. A rendezőnő a vele készült interjúkban mindig hangsúlyozta, hogy nem támogatta a náci pártot, csak dokumentálta azt, filmjei a művészetnek készültek, nem a politikának. 1964-ben egy újságírónak azt nyilatkozta, hogy Az akarat diadala valójában nem propagandafilm, hiszen minden beállítása igaz, és keresetlen, éppen ezért a nürnbergi párgyűlésről készült alkotás csupán egy történelmi dokumentumfilm. Riefenstahl kamerakezelése, filmjeinek képi világa a negyvenes évek óta tananyag az Egyesült Államok filmfőiskoláin.

Film (9)

Hozzászólások

Gabriella54 2009 máj. 12. - 21:14:14 Előzmény bourne
101 évesen azért tulajdonképpen teljesen elfogadható - persze megfelelõ szellemi és fizikai állapotban jó lenne addig élni.

Ami pedig a tudta - nem tudta kérdést illeti, emlékeztek A bukás c. filmre? Ott a leány Hitler titkárnõje volt, mégsem tudott annyit, amennyit az ember feltételezné, hogy egy ilyen munkakörben tudnia kéne.
Tudom, "vétkesek közt cinkos, aki néma" - na akkor ez ma pláne igaz!!!
bourne 2009 máj. 12. - 12:25:37 Előzmény Yuliusz
hát h ki mennyire tudta, h mirõl van szó, azt nem tudom ... Marlene pölö nem azért hagyta el Germániát, mert hallott a zsidókról ... elsõ tényként ott volt, h 1930ban kijött a "Der blaue Engel" és ennek a sikernek köszönhetõen Sternberg fogta és vitte ki Hollywoodba, hogy világhírû színésznõ legyen belõle ...
és bár Marlene állítja, hogy életében nem volt soha egyetlen pártgyûlésnek a közelében sem, már akkor nagyon sokan félve nézték Hitler tevékenységeit ... elmondása szerint, miután Hitler hatalomra került, próbálta õt hazacsalogatni ... nem ment ... pedig akkor még nem tudott a koncentrációs táborokról ...

arról nem is beszélve, hogy azóta nem egy és nem két olyan hétköznapi emberrel készült riport, akik váltig állítják, h nem tudták, mire is vannak a táborok ... azt tudták, hogy a zsidókat összegyûjtik egy helyre ... de hogy ott pontosan mik történnek azt senki nem tudta ...
ékes bizonyíték erre a Maus c. könyv Art Spiegelmantól, aki az apja emlékeit rajzolta meg egy egészen egyedi szempontból ... az apja, aki zsidóként bekerült egy ilyen haláltáborba, õ sem tudta, h mi vár rá ... a gázkamrákról meg végképp nem ...

nem védeni akarom, de azért annyira nem elképzelhetetlen, h valóban nem tudta, mi folyik ezeken a helyeken ...
bourne 2009 máj. 12. - 12:16:22
hát az egészen bizonyos, h én már annak is örülnék, ha 71 éves koromban egyáltalán járni tudnék, nemhogy akkor álljak neki búvárkodni :)))

a másik, ami meglepett, az a halála ... az imdb-n azt írják, hogy természetes halált halt ... ami mondjuk 2003 ban igazán meglepõ lehetett, hiszen manapság nem sok olyan ember van, aki tulajdonképpen abba hal bele, hogy öreg ...
Gabriella54 2009 máj. 12. - 11:42:51
Köszi szépen, az angollal jobban elboldogulok :)
Azért nem semmi, hogy éltes korában tanult meg búvárkodni!
bourne 2009 máj. 12. - 07:55:39 Előzmény Gabriella54
köszönet, de már végignéztem - sajnos túl sok infoval nem szolgált a dolog ... max annyival, h az életérõl szóló akármilyen formában lévõ szriptet Jodie Foster birtokolja és a fõszerepet természetesen magának szánja ... ha egyszer elkészül biztosan érdekes lesz ...

de meglátogattam a honlapját, ahonnan viszont érdekes képeket és infokat szereztem be ...
ha esetleg érdekel, megvan németül és angolul is az oldal :

http://www.leni-riefenstahl.de/eng/bio.html
Yuliusz 2009 máj. 11. - 18:18:35
Nagyon sok értelmiségi elhagyta Németországot, és nem csak zsidók, pl. Marlene Dietrich. Nagyon jól tudták, hogy mirõl van szó!
Gabriella54 2009 máj. 11. - 16:04:15 Előzmény bourne
Az imdb-n elég sokat írnak róla, remélem, mész vele valamire:

http://www.imdb.com/name/nm0726166/bio
bourne 2009 máj. 11. - 13:31:35 Előzmény Gabriella54
én azzal teljesen egyet értek, h nem feltétlenül volt neki tudomása arról, h mi történik körülötte, arról pedig még annyira sem, h behálózták ... valóban nem õ az egyetlen, akit rászedtek ...

a könyv sajnos nem terjes ki a háború utáni életére ... 1945 ig leír mindent dokumentarista jelleggel, de amint elengedték az amerikaik, onnantól kezdve semmi ...

próbáltam utánanézni h pontosan mi lett vele, de annyira sok infot nem közöltek ... az tény és való h 40en túl újra kellett mindent kezdenie .. ezért tisztelet jár ... és mindazért is, amit a filmmûvészetben elért ... de az is bizonyos, h minden nap szembe kellett nézzen a múltjával ...
Gabriella54 2009 máj. 10. - 17:49:31
Nem mentegetni akarom Leni Riefenstahl-t (nincs is rászorulva), de a náci gépezet alattomos egy valami volt, ha nem voltál résen, nagyon könnyen magával rántott. Emberek millióit voltak képesek szabályszerûen az orruknál fogva vezetni, akik azért nem voltak mind teljesen hülyék, valószínûleg "csak" gyávák, esetleg lusták.
Egyvalamire viszont megtanított a rendezõnõ: soha nem késõ valami újba belefogni, új dolgot felfedezni!
Az már csak "hab a tortán", hogy 1968-tól egy nálánál több mint 40 évvel fiatalabb férfi volt a társa!
bourne 2009 máj. 10. - 00:39:56
éppen most olvasom az önéletrajzát ... igazság szerint nem tudok eligazodni a nénin ... kétségtelen, hogy a filmjeiben használt technikák forradalmiak voltak, csak az nem fér a fejembe, hogy miként volt képes ennyire nem észrevenni, h Hitler mire készül ... mert azt részletesen ecseteli h nem egyszer és nem kétszer folyt köztük beszélgetés, de saját bevallása szerint nem volt mersze sosem megkérdezni a Führer-t a zsidóról ...
mindehol azt hozza fel kifogásképpen, h õ a mûvészetnek élt és nem a közélet és a politika foglalkoztatta ... ezt még el is lehet hinni ... de nem egy és nem két barátjának a sorsáról beszél, akik elmenekültek Németországból ... köztük volt Sternberg is, aki még jóval a háború elõtt figyelmeztette, hogy itt gondok lesznek ...
azt is hajlamos vagyok elhinni neki, h a náci gépezet szépen és óvatosan fonta köré a selyemszalagot, hogy kellõ idõben megrántsa ... nem õ az egyetlen a történelem során, akit erõsen befolyásoltak ... de akkor sem áll össze a kép ...
Összes hozzászólás