Új dokumentumfilmet mutattak be Hitler kedvenc rendezőjéről, akit filmesként sokra becsülnek - emberként már kevésbé.
Leni Riefenstahl megítélése mindig is kettős volt. A karrierjét egzotikus táncosként, majd színésznőként kezdő rendezőnő a náci propagandagépezet legbombasztikusabb alkotásait készítette el, ő és a Führer kölcsönösen rajongtak egymásért, ám
Riefenstahl volt olyan ügyes narrátora a saját történetének, hogy a csúnya dolgokról hajlamosak vagyunk elfeledkezni.
Pedig voltak nagyon csúnya dolgok, ahogy azt egy, a Velencei Filmfesztiválon bemutatott új portréfilm is megerősíti.

Az 1902. augusztus 22-én született Helene Bertha Amalie "Leni" Riefenstahl évekig egzotikus táncosnőként kereste a kenyerét, sajátos stílusával olyan sikereket ért el, hogy sztárgázsival turnézott egész Európában, de egy térdsérülés miatt pályát kellett módosítania. Az akkor rendkívül népszerű hegymászófilmek tették népszerűvé, köztük a Piz Palü fehér pokla (1929). Életveszélyes körülmények között dolgozott, de gyorsan tanult, és az 1932-es Kék fénynek már írója és rendezője - Balázs Bélával közösen – volt.
Még ebben az évben hallotta Adolf Hitlert beszélni, és a Führer lenyűgözte,
annyira, hogy levelet írt neki, és személyes találkozót kért tőle. A Führer is odavolt Leniért, és tisztában is volt a mozgókép hatalmával: egy hosszú, mindkét fél számára gyümölcsöző munkakapcsolat vette kezdetét. Ennek első darabja A hit diadala volt, majd jött a monumentális nürnbergi pártgyűlést bemutató Az akarat diadala (1934), amit Riefenstahl valóban parádésan rendezett meg.

Hasonló esztétikával és tökéletes kompozícióban készült a berlini olimpiát bemutató dokumentumfilmje, A berlini olimpia (1938), amihez minden lehetséges eszközt megkapott a náci párttól. A forgatáson 43 operatőr dolgozott, a két rész celluloid filmen összesen 6000 m (3,5 óra) hosszúságú; ezt közel 200 órányi felvételből, 18 hónap alatt vágták véglegesre. Itt jelent meg először a futók mellett száguldó kamera, a légi felvétel, a teleobjektív, az alsó vagy felső nézőpont és egy sor, forradalmian új megoldás. Riefenstahl a filmmel egy csapásra nemzetközi sztár lett,
világszerte népszerűsítette nem csak a munkáját, de a náci rendszert és Hitlert is,
akit minden interjúban az egekbe dicsért – még akkor is, amikor híre jött a Kristályéjszaka nevű németországi véres pogromnak. Aztán persze jött a háború, és Riefenstahl, aki állítólag csak azért forgatta le Az akarat diadalát, hogy aztán békén hagyják – de 1935-ben a Wehrmachtnak is dolgozott -, német egyenruhát öltött, pisztolyt csatolt a derekára, és elindult, hogy megörökítse a „dicsőséges” lengyel hadjáratot.

1939. szeptember 12-én Riefenstahl és stábja a frissen elfoglalt Końskie nevű kisvárosban forgatott, ahol
nemcsak szemtanúja volt 22 lengyel zsidó fogoly meggyilkolásának, hanem közvetve felelős volt a halálukért is.
A kamerát a piactéren állította fel, ahol a foglyok árkot ástak, útban voltak neki, és szólt egy katonának, hogy „Tüntessék el a zsidókat onnan” – mire a rangidős tiszt egyszerűen lelövette őket. Riefenstahl határozottan tagadta, hogy valaha szemtanúja lett volna hasonló atrocitásoknak, csakhogy szemtanúk írtak róla, és a láthatóan döbbent rendezőnő több fényképen is szerepel az azon a napon Końskie-ben a piactéren készült fényképeken.

Természetesen Andres Veiel (Vörös Hadsereg Frakció, Beuys) Riefenstahl című filmje is foglalkozik az esettel, akárcsak azzal, amikor a rendezőnő egy koncentrációs táborból „kért ki” roma foglyokat, nagyrészt gyerekeket, hogy szerepeljenek az 1940-ben elkezdett Tiefland című filmjében – hogy aztán az elvégzett munka után visszaküldje őket a halálba. Veielt azonban
nem elsősorban a rendezőnő élete érdekelte, hanem az emlékezete,
amin maga Riefenstahl is rengeteget dolgozott, hiszen már fiatal lányként is rendkívüli érzéke volt a róla alkotott kép átformálásához. Veiel tézise durván leegyszerűsítve ez: Riefenstahl élete második felét azzal töltötte, hogy hazudott arról, amit az elsőben tett.
A film felteszi a kérdést, hogy meddig hihetünk az „ott voltam, de nem tudtam semmiről” játéknak, illetve azt, hogy valóban el lehet-e választani egymástól a nagyszerű rendezőt és a kezeit morális és fizikai értelemben is bemocskoló propagandistát. Már a kérdésfelvetésből is kiderül, mit gondol erről az alkotó. Leni Riefenstahl 2003. szeptember 8-án halt meg, álmában, 101 évesen. Sosem ült börtönben vagy felelt másként tetteiért. Az amerikaiak rövid időre letartóztatták, de csábos mosollyal egyszerűen kisétált a gyűjtőfogházból.
