Óriási hír érkezett a Top Gun folytatásáról

  • PORT

Maverick sokkal hamarabb visszatérhet a mozivászonra, mint azt gondoltuk volna.

Alig néhány nappal azután, hogy Tom Cruise beharangozta, újabb rész készülhet a Top Gun-hoz, a Christopher McQuarrie is megszólalt a lehetséges folytatásról. 

McQuarrie már több ízben dolgozott együtt a színésszel, többek között négy – például a most megjelent utolsó – Mission: Impossible rendezését is neki köszönhetjük, de forgatókönyvíróként a 2022-es Top Gun: Mavevircken is dolgozott. Josh Horowitz Happy Sad Confused Podcast műsorának vendégeként pedig elárulta, már meg is van az új sztori koncepciója. Elmondása szerint Ehren Kruger – a második rész egyik írója – egy olyan ötlettel állt elő, ami azonnal megragadta a figyelmet. Tehát McQuarrie szerint a történet keretei már megvannak, így a folytatás nem jelentene akkora kihívást a számukra. 

McQuarrie és Cruise egyébként több történeten is dolgoznak, az sem kizárt, hogy a színész Trópusi viharbeli karaktere is külön filmet kap, sőt Cruise állítása szerint az 1990-es Mint a villámhoz is érkezhet folytatás. Mondjuk ez utóbbiban az exfelesége, Nicole Kidman volt a partnere, ő nem valószínű, hogy visszatér majd a színész oldalán. 

Mozi

Saját filmet kaphat Tom Cruise Trópusi viharbeli karaktere

A Trópusi vihar című filmben Tom Cruise Les Grossmant egy mocskosszájú, forrófejű executive producert alakít.

Tovább

 

A 62 éves színész nemrégiben azt is kifejtette, továbbra is aktív szeretne maradni a filmkészítésben, abszolút nem tervez visszavonulni még legalább 40 évig. 

Soha nem fogom abbahagyni” 

– mondta a Mission: Impossible - A végső leszámolás pár nappal ezelőtti premierjén. 

Arról, hogy a Top Gun 3 pontosan mikor jöhet, még nincsenek információk, de nagyon úgy fest, hogy valami tényleg készülőben van, szóval a rajongók megnyugodhatnak. A Cruise és McQuarrie közötti együttműködéseket alapul véve pedig izgalmas és látványos alkotásra lehet számítani. 

via Deadline, New York Post