George Clooney negyedik rendezésével az alkoholmámoros és dohányfüstös nosztalgiát mellőzve igyekezett levetkőzni direktor-cimborái (Steven Soderbergh, Coen-tesók) hatását. A hatalom árnyékában kortárs közegben játszódó politikai drámájával a sármőr meg is valósította célját, kampányfőnökeinek mexikói felállása azonban a személytelen figurák okán beleveszik a kortalan moralizálásba.
A Drót című sorozat városvezetési machinációkat kínosan leleplező eseménysora felvonultatott egy epizódot amelynek mozgatórugója két kampányfőnök meghökkentő dialógusára épült. Eszerint sosem szabad elfeledniük, hogy nem ők dolgoznak a leendő polgármesternek, hanem éppen fordítva, a trónvárományos sürög-forog a kampányvezérekért. S bár az amerikai előválasztásokat háttérnek használó A hatalom árnyékában nem fajul odáig, hogy a jövőbeli elnökjelöltet (George Clooney) szó szerint a szobájába zárják, a kampányfőnökök hatalmi játszmáira épülő cselekményben pusztán másodrendű motivációs erővé silányul az Egyesült Államok megosztó konfliktusainak elsimítására képes aspiráns győzelme.
Mindebből talán le is szűrhető, hogy George Clooney továbbra sem mond le a közönség agytekervényeinek minél hathatósabb megdolgozásáról, de A hatalom árnyékában mégis váltást jelent az A-kategóriás sztár direktori életpályáján. A megelőző három nagyjátékfilm az amerikai múltban és így vagy úgy, de a média közegében játszódik; főhősei pedig rendre megtalálják a kiskapukat – az újdonsült játékszabályokat egyúttal el is sajátítva – a világképükön uralkodni vágyó felsőbb erőkkel szemben. Az Egy veszedelmes elme vallomásai látomásszerű médiaszatírájában Chuck Barris hidegháborús kémként nemcsak a köpönyegforgató femme fatale-t mérgezi meg, hanem titkos életét a televíziós önmegvalósításra is felhasználja. A Jó estét, jó szerencsét! Edward R. Murrow-ja a mccarthyzmus működési rendjén ejt sebeket, míg a Bőrfejek screw-ball komédiájának renitens csapatkapitánya egy teltházas stadion és a rádióközönség előtt csinál hülyét a futball(államo)t szabályokkal biztos mederbe terelő (sport)vezetésből.
Mindezekkel szemben A hatalom árnyékában idealista kampányfelelőse már úgy tanulja ki a politikai útvesztők íratlan taktikai lépéseit, hogy morális felsőbbrendűségét elvesztve szinte zökkenésmentesen építi tovább az igazmondást távolról sem ismerő államapparátust. S e kiábrándultság logikus következményeként, a kortárs közeg felbukkanásával párhuzamosan nemcsak a szépelgő nosztalgia veszik ki teljesen a politikai drámából, hanem a mellékszálként jelentkező sajtóközeg is mentesül Clooney médiaolvasatainak pátoszától. Az újságírónő (Marisa Tomei) alakja információs ételmaradékon tengődő korccsá degradálódik.
A szemléletváltás ellenére azonban A hatalom árnyékában nem váltja be teljesen a sztárhoz fűzött reményeket. Bármennyire is realizálódni látszik, hogy az amúgy valóban tehetséges George Clooney végre valahára kitör a független vizeken (is) evickélő rendező-pajtásainak árnyékából, negyedik rendezése még közhelyeket puffogtató alkotás marad. Nem véletlen, hogy a film magyar hetilapra átdolgozott plakátja gond nélkül talált rá az értő honi szellemiségre. A nagy igazság abban áll, hogy immorális bemocskolódás nélkül lehetetlenné vált a politikai közegben érvényesülni. Clooney mindezt akkurátusan érzékelteti is, a baj csak az, hogy a hatalmi gépezet személytelensége a figurákra is átragad. S beavatástörténet lévén, hiába telítődnek meg állandó feszültséggel a kampányfőnöki trió taktikai csataterének állomásai, ha mind a demokrata (Philip Seymour Hoffman), mind a republikánus mester (Paul Giamatti), mind pedig előbbi tehetséges tanítványának (Ryan Gosling) túléléséért képtelenség szívből szorítani. Emberi gesztusokra csak a katalizátorként funkcionáló gyakornoklány (Evan Rachel Wood) kalandvágyó légyottjaiban lelhetünk.
Beau Willimon drámájának (Farragut North) színpadias egysíkúságát ugyanakkor Clooney többször bizonyított színészvezetési képességeivel – mondjuk, jelen esetben őstehetségeket dirigál -, valamint a cseppet sem szájbarágósan közvetített fordulatokkal olykor ellensúlyozni tudja. A hatalom árnyékában néha-néha olyan felejthetetlen mozgóképes pillanatokat is képes közvetíteni, mint az egyik kampányvezér sikátori autós találkozóra komponált, „képen kívüli” elbocsátása vagy éppen a főhős négy – vagy talán nyolc – éves uralkodását kifejezni hívatott mikrofonpróbák keretes szerkezete. Így bár a tanulság frázisai katartikus döbbenet helyett szimpla nyugtázásra kárhoztatnak, George Clooney negyedik rendezésével tovább tudja építeni életművének igényesen szórakoztató mozifilmekkel kikövezett kaptafáját.
