Soha nem értettem, hogyan tud két író együtt dolgozni, hogyan képesek egy történetet együtt elmesélni, hiszen nem létezik négykezes klaviatúra, vagy tandemtoll. Vajon amikor nekiülnek, hogy most aztán alkossanak, egymás szavába vágva tuszkolják előre a sztorit, vagy felosztják egymás közt a cselekményt?
Esetleg specializálódnak, az egyik a dialógusokat írja, míg a másik csak a történetvezetésre figyel? Vagy van, amelyik elvégzi a piszkos munkát, miközben a társa sokatmondóan hümmög, bagózik, és nagyritkán halkan megjegyzi, hogy mi lenne, ha a főhős világmegmentés helyett inkább venne egy pár zoknit?
A szmokinger című film születésének körülményei ennél is homályosabbak számomra, hiszen egyenesen négyen írták, és még az ötletekből kiemelkedő cselekmény forgatókönyv formátumba konvertálását is ketten végezték el.
-Mit szólnátok egy mackóalsóhoz, ami emberfeletti képességekkel ruházza fel a viselőjét?- kérdezhette Phil, miközben három tettestársával éppen egy fényűző hollywoodi partiról támolygott hazafelé. Michael megállt, lassan hátrafordult és minden erejét összeszedve, elismerése jeléül az ég felé emelte jobb keze hüvelykujját. A többiek erre harsány igenlésben törtek ki, hiszen Michael agyából olyan sikerfilmek sztorijai pattantak már elő, mint a Jégkorszak.
Ezért úgy gondolták, hogy még némileg ittasan is felismeri az igazán eredeti ötleteket, az pedig már valahogy elkerülte a figyelmüket, hogy pár pillanattal később mégiscsak feladta a gravitációval vívott reménytelen küzdelmet, és egy merész mozdulattal elterült a földön.
Másnap reggel kissé másnaposan, a csúcsforgalomban araszolva még tartottak egy konferenciabeszélgetést, és megállapodtak, hogy az ötlet ugyan jó, sőt remek, de azért a sztorit még finomítani kell itt-ott. Fél órával később azonban már magabiztosan léptek a Dreamworks vezérigazgatójának irodájába, hogy elővezessék az új évezred legáttörőbb filmötletét, amelyben egy taxisofőr találkozik egy high-tech szmokinggal, és a harcművészetekben jártas ruhadarab segítségével legyőzi a világ vízkészleteinek megsemmisítésére törő őrült ásványvíz-gyárost.
Walter F. Parkes pedig figyelmesen végighallgatta a történetet, majd rögtön magához rendelete feleségét, a Dreamworks másik vezérigazgatóját, hogy együtt írhassák alá az exkluzív szerződést minden idők legzseniálisabb forgatókönyvíró kvartettjével.
A fenti eseménysor persze csak a képzelet szüleménye, de legalábbis a "rekonstruált történet" felíratnak ott kéne villognia a bekezdés bal felső sarkában, mégis talán mindez érzékelteti, hogy mennyire abszurd, hogy nagykorú, beszámítható, sőt diplomás emberek olyan történetekbe fektetnek dollármilliókat, amiknél még egy átlagos óvodás is jobbat kanyarint a délutáni csendespihenő alatt.
A béna forgatókönyvnél már csak Jackie Chan személye nagyobb rejtély számomra. Nem értem ugyanis, hogy aki több mint húsz éve sikeresen egyensúlyoz a gagyi felett, hogy tud most mégis ekkorát zuhanni a mélybe.
Ázsia Schwarzeneggere, a Hong-Kong-i Bud Spencer ugyan eddig sem színészi kvalitásairól volt híres, de legalább elképesztően verekedett, esett és ugrott, ráadásul a legtöbbször mindezt szórakoztatóan, sőt viccesen sikerült előadnia. Most viszont a digitális technika átlagossá fakította lenyűgöző kaszkadőrmutatványait, az őszinte, esetlen humort pedig mesterkélt, elcsépelt poénokkal cserélték fel a forgatókönyvírók.
A helyzetet tovább rontja Jennifer Love Hewitt, a női főszereplő, aki annyira rossz színész, hogy annak ellenére sem tudja hitelesen eljátszani a buta liba nem túl bonyolult alakját, hogy eddigi filmjeiben rendre ezt gyakorolta, sőt végső soron maga is az.
Ráadásul a magyar változat munkatársai is rúgtak még egy utolsót a filmbe, amikor a címet (The Tuxedo, azaz a szmoking) valami megmagyarázhatatlan oknál fogva a magyarítás után egy angol képzővel látták el, így hozva létre a Szmokinger névre hallgató nevetséges mutánst, ami pont olyan cikis, mint a magas talpú Buffalo-cipő a nánási aratóversenyen.
Végérvényesen elrontott film tehát A szmokinger, amin nem valószínű, hogy igazán jól szórakozik bárki, aki mérhető agyműködést produkál.
