Kínai Winnetou

Az volt a legjobb, mikor a nagy verekedés után végre kitörnek a templomból, ahová be voltak zárva, ám lövöldözés helyett összeölelkeznek: a kínai főhős, az indián lány, a fehér cowboy - multikulti. Úgysem láttál még kínai cowboyt. Tom Dey rendező Új csapás című filmjében Jackie Channal most megkapod. Más ennivaló úgysincs benne: olyan kick-bokszos balett, valahol a High Noon paródiája, de csak valahol.
A sztori a kelet és a vadnyugat konfliktusával indul. A kínai császár lányát, a hercegnőt ellopják, egy testőr (Jackie Chan) meg még néhány balkezes elindulnak, hogy visszaszerezzék. Ott persze nemcsak vadnyugatot találnak, hanem indiánokat, rablókat, seriffeket, szép lányokat (a Saloonban), és egy egészen más morált. (Pénzért mindent lehet... szemben a keleti értékrenddel, ahol első a hűség, a tisztesség, meg a tékvandó.) A kettő ütköztetése lenne a mozi filozófiája, ha lenne ilyen. Helyette a napnyugati ethosz győzelmének örvendezünk. A mozi kapásból megoldja Samuel Huntington nevű történész idegesítő tézisét, miszerint a különböző civilizációk (arab, kínai, japán, amerikai) a globalizáció során egymásnak fognak esni. Csudákat: némi huzavona után imádni fogják egymást.
Közben kialakul a páros (a` la Terence Hill-Bud Spencer): a kicsit simlis cowboy (Owen Wilson) meg a verekedős kínai. A marhapásztor előbb jól átveri a bölcs kick-bokszost, aztán tanul tőle, majd jó társak lesznek, amit az ellenséggel vívott harcok kovácsolnak barátsággá. Ja, és a tét: a hercegnő (Lucy Liu). Szegénynek egy kőfejtőben (vasútépítés!) kell dolgoznia, mert elrablója így akarja kicsikarni a váltságdíjat. (No sex.) És még két bonyodalom: a simlis cowboy egykori rablóbandája üldözi őket, valamint a seriff, nevezett Lee Van Cliff mindenkit le akar nyomni. (Ez idézet, a közönség nevet - ritka pillanat.)
Jackie Chan egyszerre akart akciófilmet és cowboyfilm-paródiát csinálni, de csak az előbbihez ért, a fricskázás csak itt-ott sikerül. Bár mindent bedob: van itt vonatrablás, pisztolypárbaj, akasztás a főtéren (nem sikerül), indiánok békepipáznak, és mondják, hogy uff-uff. De az ő iparengedélye nem is a paródiára szól: a mozi ezért pofonbalettek sorozata, amit különböző látványelemek vezetnek fel (röviden), aztán jönnek a kunsztok - Jackie Chan, ha kell, egy egész zászlóaljat elintéz egyedül. Filmileg a bunyó hol klipszerű, sebes képsorokban, hol lassítottan pereg a szemed előtt, hogy lásd, mi a művészet. Kár, hogy a tizenkettedik verekedésszekvenciára már elfárad a szemed. És még hol a kibontakozás?
Ami egyébként kacifántos. Mert Jackie Channek útközben, mikor épp Winnetouként vendégszerepelt, indián felesége lett, most pedig a hercegnő - akit megment - beleszeret, ő is lelkesedik a lányért (naná!), csakhogy a házasság jogilag ciki. De mivel megható, meglesz ez is. A végén Chan azzal vigasztal, hogy a stáblista alatt megmutatja neked a film néhány eltolt jelenetét (amit persze kivágtak): most lehet nevetni. Kár, hogy későn.