A Negyedik stábja botrányosan rosszul fércelte össze a Superman-legendát a Csillagok háborújával meg a romantikus tinifilmekkel, az űrlények meg annyira bénák, mintha a Star Trek-sorozat kidobott maszkjait hasznosították volna újra.
D.J. Carusótól a Disturbia és a Sasszem után ne várjunk Blade Runner- vagy Ötödik elem-kaliberű, hiperlátványos, lebegő taxis sci-fit, örüljünk inkább, hogy végre nem Shia LaBeoufnak adta a főszerepet. A Negyedik nevű katyvaszon persze a kis Indy sem tudott volna segíteni: szuperhős-klisékből összetákolt, lézerpuskával és fénylő karddal felturbózott, Alkonyat-generációnak szánt gimis romkom ez, amiben szokás szerint túlkorosok játszanak középiskolásokat, a jó űrlény vagy kockás hasú, vagy 90-es mellbőségű, a gonoszokat meg már messziről felismerni, mert a kellékesek Star Trek-forgatásról összeguberált maszkokat húztak a fejükre.
A sztori sajnos csak egy gyenge Smallville-utánzat. Ezen persze nincs is mit csodálkozni: a film forgatókönyvírói, Alfred Gough és Miles Millar a Superman-széria vezető író-producerei voltak 2010-ig, és természetesen Caruso is rendezett nekik egy epizódot. A Negyedik főszereplője egy másik bolygóról közénk csöppent, kockás hasú alsógatyamodell, Clark John, azaz Négyes (Alex Pettyfer), aki roppant eredeti módon a középiskolás hétköznapok alatt jön rá, hogy világít a tenyere, energialöketek jönnek a kezéből, bárkit képes lefutni, és helyből felugrik a ház tetejére.
A lúzereken segítő, talpig becsületes szupersrác a köpenyes rokonhoz hasonlóan béna a csajozásban, de persze nagy nehezen összejön a csodás képességekkel egyáltalán nem bíró átlagcsajjal, Lois Lane-nel Sarah-val (Dianna Agron). Pettyfer nemcsak a plakátokon hasonlít a fiatal Dolph Lundgrenre, a színészi közraktára is ugyanannyi, Agron pedig megrekedt az ábrándos tekintettel révedek a semmibe-szinten, de némi vonzalmat azért a kamerák előtt is ki tudtak izzadni magukból, mivel a forgatás óta együtt járnak.
Kapunk még viccesnek szánt, ufóhívő sidekicket (Callan McAuliffe), aki még véletlenül sem vicces, az elcsépelt gimis szerelmi szál mellett pedig kibontakozik valami háttértörténet-féle is. Egy idegen faj kilenc szuperképességű fiatalt küldött a Földre egy pusztulásra ítélt bolygóról (Krypton?). Hármat már a film nyitójelenetében megölnek a gonoszok, a maradékból meg csak egyet (a szöszi Supergirlt) sikerül megtalálni Négyeskének a 2 órás játékidő alatt, de ezt már a trailer is elspoilerezte. A szupererejét próbálgató főhős idővel a Sith-eknél is durvábban dobálja kézlegyintésekkel az ellenfeleit. És hogy a Star Wars-nyúlás még teljesebb legyen, van egy világító karddal hadonászó, bölcs nevelőapja is, akit a 42 évesen már őszülő Timothy Olyphant alakít, egy hídkorlátra lépő öngyilkosjelölt lelkesedésével.
A forgatókönyv tele van idegesítő hibákkal a fotelhackeléssel áttörhetetlen tűzfaltól kezdve a menekülés közepén fotópapír és előhívó folyadék melletti romantikázásig. Millarék mentőövként persze a hollywoodi filmekből kihagyhatatlan cuki kiskutyát is bedobták a sztoriba, de még ő sem képes megmenteni ezt a gyalázatot. Ha egy ilyen celluloidhulladék után tényleg D.J. Caruso készíthet filmet a kedvenc baszdmegelő papos képregényemből, Garth Ennis Prédikátorából, akkor tényleg megérdemeljük a 2012-es világvégét. (2/10)
