Dennis, a harmincas éveinek végén járó testépítő egy középiskolás életét éli. Ideje javát az edzőteremben tölti a haverral, nincs csaja, az anyjával lakik – a szobája már kamaszkorában is hasonlóan nézhetett ki, csak akkor még valószínűleg kevesebb bajnoki serleg díszelgett a polcokon. Dennis, miután a dán lányoknál sokadszorra sem jár sikerrel, úgy dönt, hogy inkább Thaiföldről hoz magának asszonyt.
A zord külső és az érző szív
Hősünk óriási monstrum létére szende és félénk, a légynek sem tudna ártani, fél a lányoktól, túl széplelkű a kurvázáshoz és ha anyja felemeli a hangját, behúzott farokkal szalad a sarokba. A film mind a cselekmény, mind képi világ szempontjából a masszív külső és a galamblélek ellentétre épít, ezt mutatja be elölről, hátulról, oldalról, ezt tekergeti, domborítgatja, mint a testépítő az izomkötegeit. Erre az alapra húz fel egy szolid jellemfejlődés-történetet, miközben sokat játszik azzal, hogy Dennist (Kim Kold) olyan képekbe helyezi, ahol még óriásibbnak, még inkább földönkívülinek tűnik. Ez utóbbi egyáltalán nem nehéz, Dennis ugyanis, mint a bodybilderek általában, szinte minden környezetben amúgy is ufó, de nyilván lehet fokozni a hatást, ha az óriási, tetovált testet egy külvárosi ház apró fürdőszobájába helyezzük egy negyedakkora, törékeny idős asszony társaságában, vagy thai lányok gyűrűjében mutatjuk.
Pedig ő csak egy kedves, félénk fiú, aki elfogadásra, szeretetre, melegségre vágyik, és akinek sajnos még mindig nem egészen sikerült elszakadnia az anyai szoknyától. Félelmetesnek tűnik, pedig érzelmileg teljesen védtelen, amolyan óriási kismackó. Egy hatalmas cukiság, aki a nézőben – legalábbis a női nézőben – inkább anyai érzéseket ébreszt, mintsem szexuális tárgyként lehetne tekinteni rá. Dennis pszichózisába a rendező nem megy bele igazán, csak az átlagosnál szorosabb anya-fiú kapcsolatot mutatja be háttérként, meg persze ott a lelki zavarokról árulkodó böhöm test, amelyet Dennis szándékosan puffasztott aránytalanul nagyra és tart úgymond "életvitel szerűen" ebben a természetellenes állapotban.
[img id=473304 instance=1 align=left img]Otthon és máshol
Dennis fel akar nőni, kapcsolatra vágyik. Mivel, úgy látszik, a dán lányokkal illetve anyja közelében nem megy a csajozás, nagybátyja unszolására és példáját követve Thaiföldre utazik, hogy ott próbáljon szerencsét. A szexturizmus fellegvárában, Pattaján köt ki, ahol, miután lemond róla, hogy az általa társközvetítőnek gondolt kuplerájtulajdonos segítségével találjon magának partnert, ténylegesen megismerkedik valakivel. De mindezt hogy mondja el otthon anyunak?
A film legnagyobb érdeme anya és fia kapcsolatának finom, bájos ábrázolása. Nyilvánvaló, hogy a helyzet tarthatatlan, ezzel együtt viszont az is kétségtelen, hogy az együttélés nem külső kényszerből fakad, ahogy a kapcsolat túlontúl szoros mivolta sem kizárólag az anya hibája. Dennis és Ingrid (Elsebeth Steenstoft) közös jeleneteiből árad a szeretet és a kölcsönös megbecsülés, ráadásul mindketten tényleg szívesen töltenek időt egymás társaságában. Ingrid azonban uralkodó típus, aki rátelepszik Dennisre, ha ő hagyja, és ő hagyja, annyira tart az anyjától, hogy inkább hazudik neki, minthogy ellenszegüljön az akaratának. Épp ez az, ami a thaiföldi utazás után nem mehet így tovább, Dennisnek végre meg kell emberelnie magát. A szép az, hogy a szeretet jegyében mindez első körben tragikus konfliktus nélkül sikerül is, bár hangsúlyosan csak első körben, mert egy gyors végleges megoldáshoz messze nem elég egyértelmű a helyzet.
Lassan a testtel
A végefőcím meglepően hirtelen érkezik, feltűnés nélkül elszaladt egy nagyjátékfilmnyi másfél óra. Dennis fejlődéstörténete mérföldkőhöz érkezett, de nem nyugvóponthoz, nem érezhető a befejezés dramaturgiai szükségessége, mintha csak egy epizód zárulna le, nem pedig egy életszakasz. A drámai feszültség amúgy sem jellemzi a filmet, Dennis jelleme nem is lehetne távolabb a drámai hősétől, csak semmi hirtelen mozdulat vagy meggondolatlan cselekedet, csak semmi szenvedély. A maga egyszerűségében mind a történet, mind a főhős nagyon is emberi, sőt, hétköznapi – a film egyszerű, egyenes, könnyen emészthető, várhatóan aránylag könnyen is felejthető. Gyanús, hogy a Teddy mackó (képi) érdekességét főleg a főhős óriási teste adja, és hogy enélkül a film sokat veszítene a varázsából. Pedig a helyzet lényegét tekintve, tisztán elvi alapon ugyanúgy szólhatna egy vékonyka introvertált informatikusról is, de akkor valószínűleg, a test egzotikuma nélkül, Mads Matthiesen első nagyjátékfilmje jóval kevesebb nézőre tarthatna számot.
Kinek ajánljuk?
- Testépítőknek és anyukáiknak.
- Könnyed kikapcsolódásra vágyóknak.
- Azoknak, akik Thaiföldön kívánják eltölteni az éves szabadságukat.
Kinek nem?
- Azoknak, akik akciót várnak az izmos főhős láttán.
- Azoknak, akik szexet várnak az izmos főhős láttán.
- Azoknak, akik elvont művészfilm formájában megvalósuló egzisztencialista drámát várnak az izmos főhős láttán.
6/10
