Sportfilmeket, különösen extrém sportokról szóló filmeket nézni elég jó dolog: megkapjuk az izgalmakat, a fájdalmat viszont nem, és általában ezeket a filmeket gyönyörűen fényképezik. Az egyetlen bajunk, ami eshet, hogy elkezdünk vágyódni valamelyik tevékenység vagy életérzés iránt, illetve hogy belefutunk valamilyen tragikusan gyenge forgatókönyv köré épült filmbe.

Most a szörfös filmek közül mutatunk néhányat, amit bátran ajánlunk bárkinek, akit egy kicsit is érdekelnek a szépen megkomponált képek, a tenger, vagy a hangulatos filmek.

Holtpont

Talán a legismertebb szörfös tematikájú film az 1991-es Holtpont Keanu Reeves és Patrick Swayze főszereplésével, egyben a legjobb kapudrog is az ilyen témájú filmekhez. A Holtpont sztorija és ritmusa is nagyon jó, az üzenetével sincs baj. Arról szól, hogy mi van akkor, ha valaki annyira kedveli az életstílusát, hogy azt még akkor sem akarja feladni, ha bűnöznie kell érte. Sokan szembesülnek ezzel a problémával a világban a politikusoktól kezdve jelen esetben a szörfösökig. A főszereplők egytől egyig remekek, mindent elhiszünk nekik, Patrick Swayzeről ezután a film után lehetetlen azt gondolni, hogy nem egy szabadelvű szörfisten, aki bárkit és bármit megkaphat. Tényleg remek film. Kár, hogy tavaly készült egy remake-je, ami viszont nézhetetlen. Egészen pontosan bemutatja azt a különbséget, ami az eredeti filmet jegyző Oscar-díjas rendező Kathryn Bigelow és az új részt jegyző, akciófilmes operatőrből lett kezdő rendező Eircson Core között van. Bigelow filmjének van íve, üzenete, hangulata, míg Core filmjének leginkább csak tempója és feszes vágásai vannak. Ja, és tudják, ki az egyik szörfös suttyó, akivel Keanu Reeves összeverekszik a strandon? Nem más, mint Anthony Kiedis, a Red Hot Chili Peppers énekese.

A hullámok rabjai

Ez az 1995-ös angol romantikus vígjáték eléggé kilóg a klasszikus szörfös filmek sorából, leginkább azzal, hogy arról szól, hogy milyen Angliában szörfözni. Az összes hasonló film a világ különféle egzotikus, de legalábbis egész évben kellemesen meleg és jó nagy hullámokkal megáldott tájain játszódik. Ezzel szemben A hullámok rabjaiban a szörfözés csillogástól mentes, teljesen hétköznapi oldalát ismerhetjük meg, amikor az okozza a problémát, hogy a víz elképesztően hideg, ráadásul hullámok is alig akadnak, a régi haverok meg mind felnőnek, és kezdenek eltávolodni egymástól. Az egész filmnek iszonyú kellemes hangulata van, ez az a fajta mozi, ami nem akar ártani senkinek, és egy másodpercig sem akar annál több lenni, mint ami: egy pillanatkép a 90-es évek közepéről egy közepesen klisés, de hangulatosan megvalósított romantikus vígjátékba csavarva. A film főszereplőjét, a kissé megkopott szörflegendát az a Sean Pertwee alakítja, akit mostanában idős korában a Gotham című sorozatban láthatunk Alfredként, a film két legfontosabb mellékszereplője pedig Catherine Zeta-Jones és Ewan McGregor, akik ekkor a karrierjük legelején jártak.

Mavericks - Ahol a hullámok születnek

Sokáig úgy tűnt, hogy a szörfös filmek kikoptak a világ filmgyártásából, az utóbbi években nem születtek kiemelkedő alkotások ebben a témában. Egyedül az Életem a szörföt szokták még emlegetni, az viszont annak ellenére, hogy igaz történet alapján készült annyira szájbarágós és csöpögős lett, hogy komoly kihvás megnézni. Ezért is volt némileg váratlan a 2012-es Mavericks - Ahol a hullámok születnek, ami egyből műfaji klasszikus lett. A film egy életrajzi dráma, egy legendás szörfös, Jay Moriarty történetét dolgozza fel egészen parádésan. Gerard Butler lubickol az öreg szörfös mentor szerepében, a filmet gyönyörűen fényképezték, a sztori pedig egészen magával ragadó, és nagyon szépen felépített. Ha tetszett A nagy kékség, akkor ezt a filmet is érdemes megnézni. Nem annyira a Besson-féle hangulatteremtésen van a hangsúly, hanem a gondosan adagolt izgalmakon, de tényleg szépen összerakott film, és hasonló a kicsengése is.

Dogtown urai

A Dogtown urai csak szőrmentén szörfös film, de azért akad benne némi szörfözés, de más szempontok miatt is érdemes ismerni. Az egyik, hogy ez a film a tökéletes átmenet az extrémsportos játékfilmek és dokumentumfilmek között, hiszen viszonylag hűen meséli el a gördeszka mint sport születését, a filmbéli események alig térnek el a valóságtól. A film többek között Stacy Peraltáról szól, aki a gördeszkázás után filmrendező lett, és a Dogtown urai előtt pár évvel majdnem ugyanezt a sztorit dolgozta fel, a saját gyerekkorát és a deszkázás korai éveit bemutató dokumentumfilmjében, a Dogtown and Z-boysban. A másik, hogy a szörfözés mellett a legjobb sportfilmek gördeszkázás témakörben születtek, ez a film pedig remek kiindulópont a deszkás filmekhez annak ellenére, hogy bőven szól a szörfözésről is. Nem is lehet ezeket a dolgokat szétválasztani, annyira kéz a kézben jár a két sport. A Dogtown uraiban Heath Ledger és Emile Hirsch a főszereplők, mindkettejüknek igazi jutalomjáték volt a film, játszik, hogy lubickolnak a könnyed, laza, mégis drámai szerepekben.

A hullámok lovagjai

Ne tévesszen meg a cím, ennek a filmnek semmi köze A hullámok rabjaihoz, sőt! Az angol címe Riding Giants, és az utóbbi kb. 15 év legjobb szörfös dokumentumfilmjéről van szó. A rendezője az imént említett gördeszka világbajnokból lett filmrendező, Stacy Peralta. A film a modernkori szörfözés történetéről ad átfogó képet, különösen az utóbbi kb. 20 évben népszerűvé váló vontatásos szörfről, aminek az a lényege, hogy a világ legnagyobb hullámait csak úgy tudják megközelíteni a szörfösök, ha motorcsónakokkal, jet skikkel, mostanában már akár helikopterrel is a közelükbe vontatják őket. Fantasztikus képek, remek zene és a Peraltától megszokott magas minőségben összerakott filmről van szó.

The Endless Summer

A legtökéletesebb szörfös filmet 1966-ban, 50 éve csinálta meg Bruce Brown. Gyakorlatilag megvan benne minden, ami az idáig felsorolt filmekben előkerült. Szép képek, az örök nyár gondolata, hatalmas hullámok, érdekes figurák. Az alapötlet nagyjából az, mint a Holtpont esetében: szörfösök az örök nyarat keresik, vagyis az a tervük, hogy a napsütést, a meleget és a hullámokat követve utazzák körbe a világot, hogy állandóan szörfözhessenek, sose kelljen leállniuk. A film csak úgy hemzseg a mára igazi ritkaságnak számító felvételektől, eleve a film első két perce annyira tökéletesen adja vissza azt a nagyszerű giccses hangulatot, amit a szörfözés képviselni tud, hogy azóta sem sikerült megismételni. Egészen különleges, hogy a 60-as évek közepén egy ennyire nagyszerű, még ma sem megmosolyogtató, hanem ámulatbaejtő film készült. A technikai dolgokon felül egy dolog árulja el igazából, hogy nem egy mai darabról van szó: ma már lehetetlen lenne ennyire laza szörf rockos aláfestőzenével elkészíteni egy ilyen filmet.