Költői film-utazás

Nagy öröm, hogy Magyarországon is bemutatják Alexander Sukorov Az orosz bárka című filmes látomását. Nem hagyományos játékfilmről van szó, hanem képpé fogalmazott gondolatokról, víziókról. Valószínű, hogy nem fog hatalmas nézősereget vonzani, de nyilván ez nem is célja.

A rendező elmondása szerint Az orosz bárka kifejezetten művészi alkotás, egy hosszú idő alatt létrehozott konstrukció. Egyetlen helyszínen forog végig a kamera - vágatlanul. Az orosz történelem szimbolikus jelentőségű terében, az Hermitage Múzeumban járunk. Ez volt a cárok egykori Néva parti lakóhelye, a Téli Palota, melyet Francesco Bartolomeo Rastrelli tervei alapján emeltek 1754 és 1762 között. Egy különös idegen vezeti a kamera "szemét", ő barangolja be a termeket és kommentálja a látottakat. Az idegennel egy "láthatatlan hang" folytat dialógust. Olyan ember lehet, aki ismerős ebben a közegben.

Minden terem más és más korszakot rejt. Egyszerre utazunk térben és időben. Egyszer a jelenben járunk, a múzeum tárgyai között, majd a következő ajtó mögött már a forradalmi idők pusztulása fogad. Az idegen borzongással vegyes érdeklődéssel szemlélődik. Figyel és kérdez, de semmiről sem ítél. Jelen és múlt egyetlen sétává forr össze ebben a filmben. A rendező látomása egybe forrasztja a széttartó idősíkokat. A néző is evidanciaként tudja elfogadni, hogy nem epikus történetet lát, hanem víziókat, kepi fantáziát, egy lenyűgöző rendszert.

Az utolsó terem egy hatalmas bál helyszíne, valamikor a 19. század második feléből. Lüktető, kavargó forgatag, melyben feloldódik az egyén. Ez a megismerés útjának végállomása, amikor dönteni kell. Maradni vagy tovább menni? Az idegen úgy dönt, hogy beleveti magát a kavalkádba, és marad még egy darabig. Nem hagyja el a süllyedni látszó hajót. Otthonra lelt ebben a különös, zaklatott világban.