Kiss Emil nyugdíjas föllázad, mert kénytelen felesége gyémánt fülbevalóját a végrehajtó kezébe nyomni, bizonyos közüzemi tartozások fejében. Egyenesen a füléből! Kiss Emilnél betelik a pohár. Előveszi fegyverét. Kiss Emil a pisztolyt belecsavarja egy fehér nejlonszatyorba, és elindul postát rabolni. Aztán következik a videokölcsönző, a bank, majd az ékszerüzlet is, ahol a fülbevalót letétbe helyezték. A rendőrök a feleség, Felleghy Hédi segítségével sem tudják elfogni Emilt a második rablás után. Együtt oldanak kereket a Szélmadárral (Csajka: Kiss Emil ezzel fuvarozott egykor egy nacsalnyikot), s onnantól kezdve ketten akcióznak.
Ez nem rétegfilm, nem billen ki semelyik irányba, bármelyik jelenetét vizsgálnánk kockáról kockára, mindegyik a jó és a rossz egymásba folyó harmóniáját tükrözi. Állandó a feszültség, az izgalom: "Jaj, csak nehogy most!" Már a cím is sokat sejtet... Egy pillanatra sincs nyugalom: mindvégig ott a tragédia lehetősége - ezt fenntartani a legnehezebb a történetmesélésben. Az érzelmileg túlfűtött sztorik fenyegető réme a melodráma, most is minden elem adott hozzá: a nyugdíjasokkal erősen rokonszenvező rendőrkisasszony, Kiss Emil egy-egy arcrezdülése, ahogy összezárja asszonya tenyerét, sorolhatnám, de üdvözült mosollyal az arcán megszólal az egyik mellékalak: ez itten, kérem, kubai felségterület.
Rohonyi Gábor a rendező, Madarász Gábor a zeneszerző, Keres a Kiss Emil, Földi Teri a Felleghy Hédi: jutalomjátékok. Szem nem marad szárazon, ilyen mozit szeretnének sokan.
