Pina Bausch legendás német táncosnő és koreográfus Kontakthof című előadását 1978-ban mutatták be először, majd több mint 10 évvel később, 2000-ben Bausch ismét színpadra vitte, ezúttal 65 éven felüli amatőr szereplőkkel. Az Álomtánc című film készítői a legújabb, egyben sajnos az utolsó Bausch személyes közreműködésével készülő Kontakthof előadás próbafolyamatát követik nyomon. A harmadik változatban sem profi táncosok készülnek a bemutatóra: a színpadon bajor középiskolásokat látunk.
Kamasztest
A szereplők életkorukból fakadóan egészen másképp viszonyulnak a darabhoz, mint anno a profi táncosok, vagy akár az idősebb szereplők. Szokatlanok, sokszor akár kínosak is nekik az érintések, hiszen vagy teljesen tapasztalatlanok még a párkapcsolatok terén, vagy éppen mostanában élik át először a szerelmet. Természetes félénkségükhöz képest sokszor túl egyértelműek, túl kiforrottak a mozdulatok, nehezükre esik elvonatkoztatni az ismeretlen, ugyanakkor izgalmas szexualitástól. Fiúk és lányok a tánc segítségével testileg is megtapasztalják, átélik a nemi szerepeket, ez az élmény sokszor jól láthatóan segíti őket a nővé, illetve férfivá érés folyamatában.
Csapatjáték
Erre az alaphelyzetre egy kommersz melodrámát is fel lehetne építeni: a fiatalok először csak a móka kedvéért járnak a szombati tánctanfolyamra, idővel aztán komolyra fordul a dolog. A próbák során egyre jobban megismerjük a nagy megmérettetésre készülő gyerekeket, néhányan kiválnak a sorból, belőlük lesznek a főhősök. Az egyéni sorsok kiemelésével párhuzamosan egyre fontosabb szerepet kap a csapatszellem, a közösségen belüli dinamika. Szinte a kezdeti botladozásoktól kísérjük őket a premierig, végignézve, ahogy a szedett-vedett iskoláscsoportból ifjúsági társulat formálódik.
Általános személyesség
A film rendezőpárosa, a dokumentumfilmes operatőri múlttal rendelkező Rainer Hoffmann és a televíziós újságírás irányából érkező Anne Linsel ismert recept alapján, tulajdonképpen játékfilmes fogásokkal dolgozza fel az ígéretes témát. Már a film első perceiben folynak a próbák, rögtön erős vizuális ingerek érik a nézőt, miközben megkapja az alapvető információkat. Az első benyomás általános, többeket megszólaltatnak az alkotók, de főleg rövid, nyilatkozat jellegű interjúrészletek kerülnek az anyagba. Később, ahogy növekszik a feszültség, úgy csökken a mélységélesség, előtérbe kerülnek a személyes vonatkozások, kapunk néhány megrázó, intim történetet. Éppen mintha egy játékfilmben térnénk ki egy epizód erejéig a "nehezen kezelhető diákok" személyes drámáira, hogy aztán a végső megmérettetésnél – mondjuk a várva várt kosárlabdameccsen – egyszerre szurkoljunk a játékosoknak külön-külön, és az egész csapatnak együtt.
Fokozatok
Az első dramaturgiai csomópont Pina Bausch megjelenése. Addig ugyanis – a film első felében – nem is a nagyközönség előtt zajló előadásra készülnek, hanem azért izgulnak, nehogy csalódást okozzanak az élő legendának, akit időközben a két próbavezetőjüknek sikerült mindannyiuk szemében mennyei magasságokba emelni. A tanárnők, Bénédicte Billiet és Jo Ann Endicott szintén híres táncosok, közülük Endicott, az ausztrál születésű táncművésznő szerepel gyakrabban a vásznon, ő kisebb-nagyobb megszakításokkal, többféle feladatkörben 1976-tól dolgozott Bauschsal. Bár a két próbavezetőben zajló érzelmi folyamatok sajnos nem túl hangsúlyosak (csupán Endicottnak az egyik főszereplő kislány iránti ragaszkodása mutatkozik meg) sokszor az ő pozícióváltásaik határozzák meg a feszültség mértékét. A kezdeti viszonylagos szigort a Bausch-meghallgatás közeledtével fokozatosan felváltja a biztató, támogató hozzáállás, a nagy napon pedig Billiet már úgy suttog Bauschnak, mint az aggódó osztályfőnök az érettségi bizottság elnökének, Endicott pedig a hivatalos premier előtt néhány héttel olyan ideges, mintha a saját vizsgaelőadására készülne. Kívülálló, megbízott tanárból támogatóvá, mentorrá válnak, körön belülre kerülnek. Míg az első órákon a gyerekek még nekik próbáltak megfelelni, a bemutatón már nem Bauschnak, nem is a közönségnek, hanem önmaguknak akarnak bizonyítani. A film vége felé, a főpróba után Pina Bausch, aki csak az utolsó hetekben vett részt a konkrét munkában, kislányosan elmosolyodik és azt mondja, hogy nagyon izgul a premier miatt. Ekkor kerül ő is egyértelműen körön belülre, ez az egyik legszebb pillanat: a legendás táncosnő közösséget vállal egy diákcsapattal.
Kinek ajánljuk?
- Annak, aki elismeri az érintések, a mozdulatok hatalmát.
- Aki értékeli az alkotói visszafogottságot, a tudatos szerkesztést.
- Akit nem hoz ki a sodrából, ha a fiatalok néha csak a kamera kedvéért majomkodnak.
Kinek nem?
- Aki táncfilmet szeretne, de legalábbis profi táncosokat.
- Aki elvárja, hogy a végén a srácok nyerjenek valami díjat.
- Aki annak örülne igazán, ha Michael Moore kinyomozná, hogy Pina Bausch valójában férfi vagy a KGB ügynöke vagy mindkettő.
8/10
