Közös bűn

Mi öltük meg ketten, mert nem szerettük eléggé - mondja a meggyötört apa volt házastársának kisfiúkról, Istvánkáról, akit dilettáns orvosi kezelés fosztott meg az élettől. Nem a friss gyász pillanataiban kerül sor a beszélgetésre, hanem később, a szűnni nem akaró fájdalmas emlékezés idején, az elhatalmasodó bűntudat iszonyú súlya alatt.
A történet kezdete: csupa derű és ragyogás. A családi idill, amelyet bearanyozott a gyermek jelenléte, fokozatosan szürkül el. A szülők elválnak egymástól. Vilma asszony elhagyja otthonát, de a tragikus haláleset utáni megszüntethetetlen döbbenetben megint fölmelegszik a szívük egymás iránt. Megállapodnak, hogy békét kötnek. Az emlékek összefűzik őket. Bocsánat és feloldozás ugyan nincs számukra, amint ezt józanul felismerik, valamit mégis igyekeznek visszaszerezni az elillant harmóniából. Epilógus: a gyilkos diagnózisért felelős Gasperek doktor is meghal. Ketten, kései siratók, életben maradnak.
Kosztolányi Dezső mozikultusza folytatódik. Fábri Zoltán Édes Annája, Ranódy László Pacsirtája és Aranysárkánya, Pacskovszky József Esti Kornélja után megint szomorú színek jelennek meg a filmpalettán. Molnár György A rossz orvossal a magyar esztétizmus újkori csapásain halad. Az 1921-ben született prózai alkotást pontosan értelmezi, a didaktikus és brutális hangsúlyoktól tartózkodik (a rendező maga írta a forgatókönyvet). A kort, a miliőt, a hangulatokat egyaránt jól jellemzi: egyik-másik képsor igényes metszetnek is beillene (Kardos Sándor fegyelmezetten alkalmazkodott a puritán stílushoz). Amiért a film mégsem képes igazán fölforrósodni: a karakterek "belső mozgásának" ábrázolása hézagos, nem látunk minden történés mögé, a különben hatásos jelenetek nem épülnek szervesen a szerkezetbe. A leírások elszívják a levegőt az analízis elől. Kulturált, ámde illusztratív a megjelenítés nyelve.
Két kitűnő színész igyekszik hitelesíteni a drámai szenvedést, a "lélektől lélekig" tartó út stációit. Gáspár Sándor egyaránt meggyőző magabiztos hivatali emberként és oldottan kikapcsolódó férfiként (meakulpája szintén szívből jövő); Kubik Anna pedig, akit méltánytalanul ritkán látunk filmen, őszinte átéléssel, megnyerő közvetlenséggel alakítja a nő szerepeit: az anyáét, a feleségét, a szeretőét. A zenei futamok (Darvas Ferenc) kissé túlméretezettek, több kulcsjelenetben a csend jobban megfelelne "aláfestésnek" vagy ellenpontozásnak.
A rossz orvos 1995-ben készült, már az idei szemlén bemutatták, és most a lehető legmostohább időpontot választották az országos megjelenéshez: karácsony előtt mindig megcsappan a nézői érdeklődés. A kérdés azonban így is megkerülhetetlen: hordoz-e időszerű üzenetet, megszívlelendő tanulságot az új Kosztolányi-adaptáció? Válaszunk: igen, az általános emberi szférájában, a humánum fontosságát hangsúlyozva, de a felfedező eredetiség tüze nélkül.