A vámpírlegendákból jól ismert attribútumok ellenére – mint az emberi vér fogyasztása, a napfénytől való félelem – Jarmusch vámpírjai inkább szenvedélybetegek, semmint vérszomjas fenevadak: a vér szinte a kábítószer bódulatát adja számukra. Különleges képességei és természete ellenére a film négy vámpírja hétköznapi életet él.
Adam a világtól félrevonultan alkotó, underground zeneszerző. Éjszakáit Detroit kihalt peremkerületében lévő lakásában, az általa zombivilágnak tekintett emberi világ értelmetlenségétől megcsömörlötten, öngyilkosságot tervezgetve tengeti. Otthonát csak rendszeres beszerzőkörútjai alkalmával hagyja el, hogy a közeli kórházból pótolja megcsappant vérkészletét. Feleségétől, Eve-től ki tudja, hány éve, évtizede, netán évszázada külön él. A marokkói Tangerben lakó asszonyról kevesebbet tudni: a külvilággal ő is alig, csupán szintén vámpír barátján, Christopher Marlowe-n (a film szerint valójában Shakespeare!) és annak hű szolgálóján keresztül érintkezik. Ők látják el egy francia orvostól szerzett minőségi, tiszta vérrel. A történet negyedik vámpírja, Eve Los Angelesből váratlanul felbukkanó, bajkeverő húga, Ava.
A film a négy vérszívó meglehetősen eseménytelen történetét meséli el: Adam és Eve hosszú különlét után ismét találkozik. Újra meglelt harmóniájukat az asszony húgának érkezése borítja fel, akinek felelőtlen viselkedése addigi életük feladására kényszeríti őket… A kicsinyke szüzsé alig képes kitölteni a film kétórás játékidejét, de az az első perctől világos, hogy Jarmuscht nem is a vámpír-szeretők történetének elmesélése izgatja, sokkal inkább a vámpír lét kettőssége: a film hősei egyszerre ösztön- és kultúrlények. Olthatatlan vérszomjuk pusztító szenvedély, minden pillanatban potenciális veszélyforrás önmaguk és környezetük számára, amit – jarmuschi fekete humor – olykor vérnyalóka szopogatásával enyhítenek. Az érem másik oldala az évszázadok alatt megszerzett, megélt, rendkívül gazdag és kifinomult tudás: nincs olyan teremtménye a földnek, amelynek ne tudnák a latin nevét. Vég nélkül sorjáznak az idézetek, említődnek a többé-kevésbé ismert irodalmi, történelmi személyiségek, amit a néző vérmérsékletének függvényében idegesítőnek vagy viccesnek fog tartani. (Azért senki ne érezze magát kínosan, ha nem tudja, ki volt Mary Wollstonecraft.) Olyan nagymértékű tudás ez, amely a mának élő zombi-emberekénél sokkal szélesebb horizontot kínál. A Földet ökológiai katasztrófa felé sodró emberiség remekül bírálható a sok mindent megtapasztalt, ezért a bolygó sorsát előre látó vámpírok szemszögéből, ami, úgy látszik, ugyancsak Jarmusch kedvére van.
A rendező a zárlattal gondoskodik arról, hogy filmjének gondolatisága ne merüljön ki a megvetendő emberiség és a szelíd, szerelmes vámpírok leegyszerűsítő ellentétpárjában. Ekkor értjük meg az eredeti cím (Only lovers left alive, kb. Életben hagyott szeretők ) iróniáját is, amit a túlságosan romantikusra magyarított verzió nem tud visszaadni: Adam és Eve egymás vállára borulva a széthasított részecskéket összekötő láthatatlan kötelékről mereng egy szerelmespárt figyelve, majd utat engednek ösztöneiknek.
