Az ördög Pradát visel rendezője, David Frankel látszólag sablonos eszközökkel (kutya, gyerek...) mesél látszólag elcsépelt dolgokról (a család fontossága, felelősségvállalás...), és bár joggal feltételezhetjük, hogy a végeredmény nem lesz más, mint szirupos giccs, de bárcsak minden giccs ilyen szép és elgondolkodtató lenne.
Támadás
Ha kutyaszerető nézőként ülünk be a filmre, gyorsan rájövünk, hogy Frankel tisztességtelen eszközöket vet be a könnyzacskóink ellen. Persze valószínűleg keveseknek volt csak annyira rossz kutyája, mint Marley, de attól még számtalan emléket fog felidézni bennünk. Hollywoodot gyakran vádolják olcsó hatásvadászattal, de ha ezt egy direktor tényleg jól csinálja, akkor a hatás garantáltan nem marad el. Egyszerű ötletnek tűnik egy család életét egy kutya életén keresztül elmesélni, de valahogy mégsem jutnak eszünkbe korábbi példák hasonló esetekre, így a Marley meg ént számos kiszámítható eleme ellenére még eredetiséggel is megvádolhatjuk.
A problémák
A rendező és forgatókönyvírói egy klasszikus család előre megjósolható problémáit szembesítik velünk: a felelősségvállalás megtanulása egy kutya segítségével, a gyerekvállalás nehézségei, a család és a karrier közti egyensúlyozás vagy a szembesülés az elmúlással. Valamiért mégis működik mindez, ez pedig elsősorban a film jó tempójának, valamint a végig hiteles és szerethető színészeknek köszönhető. Jennifer Aniston vásznon még sosem volt ilyen jó, Owen Wilson pedig karikatúraszerű figurái helyett végre igazi embert játszik, és ez is megy neki. A mozi nagy meglepetése a hosszú évek óta nem látott Kathleen Turner, aki szinte a felismerhetetlenségig megöregedett és meghízott, de irigylésre méltó öniróniáról téve tanubizonyságot vállalt el egy meglehetősen vicces szerepet.
Summa
A Marley meg én olyan mozi, amit a Disneytől várnánk el ideális családi kikapcsolódásként a megfelelő tanulságokkal, viszont az egeres cég (a rajzfilmeket nem számítva) már régóta nem képes hasonló bravúrra. Nézőpont kérdése, hogy olcsó könnyzacskók elleni támadásként, vagy egy megható és szép filmként fogunk emlékezni a Marley meg énre, de az biztos, hogy David Frankel mindent kihozott belőle, ami egy ilyen témából kihozható. Előre megjósolható, hogy a tévék később agyon fogják játszani, és bátran felsorakozhat olyan kutyás klasszikusok mellé, mint az Egyik kopó, másik eb vagy a Kutyám, Jerry Lee.
Kinek ajánljuk?
- Kutyatulajdonosoknak és ex-kutyatulajdonosoknak.
- Akik az egész család számára keresnek kellemes kikapcsolódást.
- Akik szeretik, ha egy film után tanulságokat vonhatnak le.
Kinek nem?
- Akik szégyellik a könnyeiket a moziban.
- Megszállott macskabarátoknak.
- Akiket kifejezetten zavarnak a szájukba rágott tanulságok.
7/10
