Kutyából is lehet szalonna

  • L. Zs. / PORT.hu

Az egyre korábban jelentkező előkarácsony jegyében már november elején bemutatják a Disney egész estés, 3D animációs filmjét, amely Charles Dickens klasszikusa alapján készült. A történet központi figurája Scrooge, a szívtelen és fösvény vénember, aki karácsony éjjelén kap egy utolsó lehetőséget, hogy az elmúlt, a jelen, és a jövendő karácsonyokba bepillantva átértékelje életét.

Szívtelen vénemberek metamorfózisa
Úgy tűnik, konjunktúrájukat élik a mogorva öregurakból szívélyes bácsikká változó figurák az animációs filmek világában, hiszen a Fel című Disney-Pixar produkció után most megérkezett a filmvászonra Dickens örökérvényű tanmeséje is. Bár a mű mondanivalója minden időben egyaránt érvényes, a karácsony közeledte különös aktualitást ad a történetnek, amely a szeretet és a jóindulat fontosságáról mesél.

Mézeskalács helyett kísértet karácsonyra
Ebenezer Scrooge az 1800-as évek Londonjában éli rideg és sivár életét. Mindig is fogához verte a garast, és a dolgok értékét kizárólag pénzben mérte, így anyagi javakban nem szenved hiányt. Annál inkább érzelmekben és szerető emberi kapcsolatokban. Egy karácsony éjjelen azonban meglátogatja néhai üzlettársának kísértete, valamint három másik szellem. Felidézik Scooge életének múltbéli, jelentőségteljes epizódjait, majd elvezetik jelen életének szereplőihez, végül pedig felvillantják a valószínű jövendőt, amennyiben tovább halad az eddig követett úton. A vén csirkefogó szeme végre felnyílik, réges-rég, még gyerekkorában megfagyott szíve felenged, és így nemcsak a saját, hanem környezete sorsát is alapjaiban változtatja meg.

Csúcstechnika a vásznon
Robert Zemeckis adaptációja lenyűgöző technikai megoldásokkal kápráztatja el a nézőt. A figurák, az épületek és a tájak élethű megjelenítése, valamint a háromdimenziós megoldás azt az érzetet kelti, mintha valóban öt centiről bámulna az arcunkba valaki, és mintha tényleg átrepülnénk a 19. századi London felett. Igaz viszont, hogy az alkotók nem fordítottak egyforma figyelmet az összes figura tökéletes kidolgozására, egyértelmű, hogy Scrooge viszi a pálmát, majd szorosan követi hű alkalmazottja, a szegény Cratchit, és a néhai üzlettárs szelleme.

A látványvilág tehát nem hagy kívánnivalót maga után, és a film maximálisan kihasználja a 3D-s megjelenítés összes lehetőségét. Ahhoz képest azonban, hogy a filmet várhatóan sok gyerek is megnézi, túl sok ijesztő elem található benne. Remélhetőleg a hullák, csontvázak és zombiszerű kreatúrák valósághű megjelenítése nem okoz pszichés zavarokat a csöppségeknél.

Felemás tanulság
Régi igazság, hogy amit nyerünk a réven, elveszítjük a vámon. A lenyűgöző látványvilág, a csillogó külső mellé nem párosul kellő mértékű belső tartalom. Mindent a szemnek, semmit a szívnek? Bár nyomon követhetjük a regény cselekményének főbb pontjait, érzelmi húrjaink csak szolidan pendülnek meg. Arról nem is beszélve, hogy a film üzenete szerint nem azért érdemes jobb emberré válnunk, mert egyszerűen ez az élet értelme, így tehetjük tartalmasabbá saját létünket és másokét, hanem azért, hogy megmeneküljünk a különben ránk váró szörnyű büntetéstől.

Kinek ajánljuk?
- A 3D filmek rajongóinak.
- Aki kíváncsi rá, hogyan fest Jim Carrey, Gary Oldman és Colin Firth animációs figuraként.
- Aki már elmúlt 12, és inkább látványélményt, mint érzelmi élményt vár.

Kinek nem?
- Aki az eredeti regény által ábrázolt hiteles jellemfejlődést és katarzist szeretné megkapni a moziban is.
- Aki fél éven belül csak egy darab morózus vénemberből kedves apókát csináló történetet akar megnézni, mert akkor válassza inkább a Fel-t.
- Aki Colin Firth-t inkább élőben nézegetné a vásznon, mintsem karikatúraként.


7/10