Lassan pergő homokszemek

  • frecska / PORT.hu

Ismerős az a régi filmes képi közhely, amint a főhős, harmincas férfi, homlokába hulló haja gondterheltséget sugall. Szeles, szürke, ködös idő. A férfi valószínűleg ballonkabátot visel, a tengerparton guggol. A hullámok cipőjét, kabátja alját nyaldossák. Kezével a homokba markol és eltűnődve nézi az ujjai közül lassan kipergő homokszemeket. Az idő múlásának, az emlékezésnek meditatív képei ezek...

Tolnai Szabolcs Fövenyóra című filmje is az idő múlásával, az emlékezés széthulló mozaikkockáiból összeálló múlttal foglalkozik, ám mentesen az általam elébb felvázolt képi és szövegi közhelyektől. A film nagy bevállalás, hiszen magvas alapanyag alapján készült. Danilo Kist, az apai ágon magyar zsidó, anyai ágon montenegrói nemesi származású vajdasági írót esélyesnek tartották az egyik legmagasabb irodalmi elismerésre, a Nobel-díjra is, a díjak odaítélésének sajátos természetrajza okolható csak azért, hogy végül is nem ő kapta. A film forgatókönyve Kis hasonló című önéletrajzi regényéből és néhány más írásából keletkezett, amely különös hangulatú, lírikus képekkel teli elbeszélésfolyamban meséli el családja és saját életét, egyben a Kárpát-medence huszadik századi történelmét. Kis munkásságának egyik alapélményét a világháború, a másikat pedig az adta, hogy különböző civilizációk, népek közt élt, ami folyamatos ön- és eredetkeresésre késztette. Az 1989-ben elhunyt író közeli szomszédságban és szoros barátságban volt a nagy vajdasági költővel, Tolnai Ottóval, akinek Szabolcs fia testközelből, már gyerekkorától fogva ismerhette Danilo Kis gondolatait. De még e körülmények ismeretében sem lehet azt mondani: Ja, így könnyű!

Színvonalas irodalmi alapanyagból szinte lehetetlen vele azonos minőségű filmet készíteni, éppen a két művészeti ág különböző kifejezési eszközeiből fakadóan. Vannak azonban sikeres próbálkozások, Tolnai filmjét is ide sorolnám. Ehhez nyilván kell a személyes kötődés is, de jobban kell a hosszú, alapos elmélyülés az irodalmi alapanyagban, s aztán egy forgatókönyv megírása úgy, mintha azt az eredetit jegyző író szelleme írta volna. Látszik a filmen, hogy minden kockája, minden jelenete át van gondolva, és azért olyan, mert annak olyannak kell lennie. Azért is fontos ezt kiemelni, mert tudnivaló, milyen lehetetlen anyagi körülmények közt zajlott a forgatás, Tolnai Szabolcsnak többször kellett átírnia a forgatókönyvet. Hogy ennek ellenére ilyen lett a film, az semmi mást nem bizonyít, minthogy Tolnai zsigereiben van Danilo Kis művészete.

A filmvásznon a Kist megszemélyesítő figurát, a szintén író Andreas Sam-ot látjuk, amint szülőhelye utcáin bolyong valamikor a hetvenes években, és egy ismerős fa, kerítés, házszeglet érzetéből felsejlik apja, a delíriumban szenvedő valaha volt vasúti ellenőr alakja. A fekete-fehér filmre fényképezett alkotás - Pohárnok Gergely újabb pontosan és átélten komponált munkája - erősen stilizáló artisztikus hatása még jobban kiemeli a főalak életének sorszerűségét, amelyet életének, a betegségéből adódó olykor bizarr, már-már szürreális, sőt néha humoros pillanatok is "színesítenek". Kis életének, műveinek multikulturális hangvételéhez illő a szereplők kiválasztása is, szerb és ismert magyar színészek (Derzsi, Rajhona, Nagy Mari, Lázár Kati) játéka alkotja meg a film hiteles atmoszféráját. A Tarr-filmekből ismert Lars Rudolph két szerepben is elővezetett őrültjei hideglelős cirkuszi mutatványok ugyan, de mint ilyenek zseniálisak és főleg tökéletesen érzékeltetik a huszadik század közepének abszurd brutalitását, így szerves részeivé válnak a filmnek.

Komolyan veendő, igényes filmet készített tehát Tolnai Szabolcs, amely egyrészt egy sajátos, szürreális hangulatú holokauszt-film, másrészt egy lírai történelmi tabló az elmúlt századról. A Fövenyóra - milyen szép így nevezni a homokórát, melynek "fogaskerekeinek", a homokszemeknek pergése semmivel össze nem hasonlítható filozofikus érzetet kölcsönöz egy időmérőeszköznek - hangulatában a filmtörténet olyan alkotásait idézi, mint pl. Resnais: Tavaly Marienbadban, Tarkovszkij: Nosztalgia vagy Huszárik: Csontváry ill. Szindbád című filmjei. Esztétikai minőségében sem áll távol tőlük.