Újabb darabbal bővült a modern, táncos filmek sora, mely napjaink menőnek számító utcai táncos, hip-hop-os világát mutatja be. A téma jó, azonban már kezd lerágott csonttá válni, ennek ellenére valahogy mégis mindig sikerül nézhető mozit kreálni belőle.
Az első rész merész street dance-balett párosítása után az alkotók ezúttal az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő latin táncot kombinálták a hip-hop-pal. Az eredmény egy sablonos történetű, ámde mozgalmas, látványos figurákkal teli nyári mozi lett, melynek célközönsége egyértelműen a tízes-huszas korosztály.
A sztori a szokásos; az ügyes, de egyedül semmire sem jutó Ash (Falk Hentschel) és lúzernek tűnő menedzsere (George Sampson) fél Európát bejárva összeránt egy fiatal tehetségekből álló, de nehezen boldoguló bandát, hogy csapatban indulhassanak a nagy street dance versenyen. Ismét csak hat hét van a felkészülésre és ismét nehezen csiszolódik össze a kétféle táncos világ. Megtörténik a szokásos, utolsó pillanatban kitörő konfliktus is, majd következik a mindenki számára egyértelmű végkifejlet.
Mindez persze sablonos és előre megjósolható, de mit is várhatnánk egy táncos filmtől? Itt szinte semmi sem a történetről szól, minden a tánc és a táncos sorsok körül forog. A nagy cél, melynek eléréséért igazi csapatmunkára van szükség, csak ürügy a forgatókönyvíró, Jane English számára, hogy valamilyen keretet adhasson a koreográfiák hadának. Az igazi munka a koreográfusokra hárul, akik mind hip-hop, mind latin téren igazán kitettek magukért. Látványos figurák és tánc sorok sokaságával próbálják a nézőket a székekhez szögezni.
Habár ez utóbbi annyira nem sikerül, mindenképp elismerésre méltó a sok kreatív ötlet, mely a kétféle tánc kombinációjában tűnik fel. A főként figuráiban nehéz, erőszakosabb, egyénről szóló hip-hop világba beszüremlik a latin szenvedély, a tűz, mely a tánc szeretetéből és a táncosok lelkéből fakad. A karaktereknek meg kell tanulniuk átadni magukat az érzésnek, mely táncolás közben szabadul fel bennük és rá kell jönniük, hogy nem egyedül vannak a színpadon. A nagy pillanatokat igenis meg kell osztaniuk társaikkal, hogy igazi csapatként ne csak egyszerre mozogjanak, de együtt létezzenek a táncparketten.
A film ugyan nem indul unalmasan, mégsem hoz semmi extrát, amitől rögtön elájulhatna a rutinos, esetleg táncot is ismerő mozizó, még akkor sem, ha mindezt 3D-ben tálalják elé. Végig közepes lángon ég a tűz, a színészek a koreográfiákon túl alig-alig tudnak odafigyelni szerepeikre, így nagy alakításokra ne számítsunk. Az egyetlen igazi ”figura” a Tom Conti által megformált nagybácsi, aki némi színt, humort és színészi munkát visz alakításába. A mozi persze egy percre sem lassul le, végig pörög a zene és a ritmus, azonban az igazán jó részre a fináléig kell várni, melyet szerencsére valóban remekül alkotott meg a már összeszokott rendezőpáros, Max Giwa és Dania Pasquini.
