Hadgyakorlatozó amerikai anyahajók és rombolók a Csendes-óceán hulláimba pottyant idegen lényekkel találkoznak. Bár a messziről jötteknek jóval fejlettebb a technikájuk (a hadi is), azért ne vegyen senki arra mérget, hogy a sokat látott haditengerészekkel a packázást ép bőrrel (vagy mivel) megússzák.
Feljönnek érted a tenger alól
A Csatahajó azon (katonás sci-fi–akció-) filmek táborát gazdagítja, amiknél másfél-két órára nyugodtan ki lehet kapcsolni az agyat, és át kell engedni terepet az érzékszerveknek és a zsigereknek. Szemrágógumi-film, ami pontosan annyit ad, mint amennyit címe és előzetese kínált. Akinek hajlama van rá, annak százhúsz percnyi kikapcsolódást.
[img id=356825 instance=1 align=left img]A Hasbro-cég Torpedó-játékán alapuló popcorn-mozi története pusztán annyiban érdekes, hogy alapot adjon az önfeledt bombázásokhoz és lövöldözésekhez, mint mikor egy az egyszeri gyermek egy aprítós számítógépjáték során felfedezi a folyamatosan az enter-billentyűn tartott ujjának praktikus örömét. Sebaj, ez egy ilyen műfaj, a Csatahajó nem fáradozik azzal, hogy összetettebb történetbe bonyolódjon vagy, hogy valósághű karaktereket ábrázoljon.
A történésekbe a szépreményű haditengerész, Alex Hopper (Taylor Kitsch) figuráján keresztül csöppenünk, aki nonkonformista személyiségvonásai miatt katonaként és vőlegény-jelöltként is elvágja magát admirálisánál (Liam Neeson), a parton a hadgyakorlatra induló kedvese után integető tábornoklánynak (Brooklyn Decker) – elvileg – nem kell sokáig epekednie, mert a mord elöljáró ígérete szerint a legénynek ez lesz az utolsó hadgyakorlata. Elvileg. Mert a Csendes-óceánra kiúszó hadihajóraj agresszív idegen lényekbe fut bele, akiket földi tudósaink kósza üzenete invitált a planétánkra, és vesztünkre tényleg jöttek, de vesztükre a kommunikációs űrnaszádjuk Hawaii közelében a vízbe pottyant. Emiatt az érthetően alapban feszült űrutazók minden közeledésre ingerülten reagálnak, pláne, hogy motivációik originálisan sem voltak jóindulatúak – és így kezdetét veszi a hangban és tűzfényben (robbanásokban) erős adok-kapok, aminek Amerika megmentésén túl a bolygónk sorsa a tét.
Élvezetes bumm-parádé
Természetesen a harc kimenetele nem lehet kétséges, A függetlenség napja és a Transformers-sorozat egyértelműsítette, pazar tűzerő, szupertechnika ide vagy oda, a földönkívüliek mindig rajta vesztenek, Amerikával – és a Föld nevű bolygóval – nem lehet packázni.
Nem is ígért zsákbamacskát Peter Berg, a színészből (Copland, Collateral – A halál záloga, Gyávák és hősök, Füstölgő Ászok) lett rendező (Ronda ügy, Az Amazonas kincse, A királyság, Hancock) és forgatókönyvíró-producer, a Csatahajó az amerikai haditengerészet propagandafilmje, a fiúk (és lányok) bármilyen körülmények között helyt állnak a vártán, lőnek és győznek. Érdemes ennek a verhetetlen formációnak a tagja lenni. A forgatókönyvet író testvérek, Erich és Jon Hoeber (Vakító fehérség, Red) ehhez mérten nem vitték túlzásba a cselekmény bonyolítását, hagyták, hadd dolgozzon az operatőr, Tobias A. Schliessler, az akciószcénákat feszesre metszők vágótrió, Colby Parker Jr., Billy Rich és Paul Rubell, illetve a népes trükk-mesteri és kaszkadőrgárda.
A kétórás filmidő lehetőséget ad Bergnek arra is, hogy a Decker–Berg-páros (érzelmi) szálát valamelyest megfesse, bár érzésünk szerint nem volt igazán szükséges, a prímet úgyis és egyértelműen a bumm-parádé viszi. Mindent a szemnek: ezt szolgálja Decker mellett olyan vonzó küllemű játszók szerepeltetése is, mint az énekes-sztár Rihannáé.
Az érzékszerveket izgató film a maga nem túl bonyolult módján képes fenntartani az érdeklődést és a feszültséget. Míg mondjuk A Föld inváziója – Csata: Los Angeles hajlamos volt elfeledni a primer látványizgalmakra vágyó célközönségét, a Csatahajó nem teszi ezt. Berg jó ritmusérzékkel és tisztességesen vezényli le ezt a vizuális szimfóniát – orgiát –, így azok mindenképpen jól járnak vele, akik azt vallják, a mozi a szem színháza. A rendezőnek olykor-olykor még némi kikacsintásra is futja (az alakváltó robotokat vagy a vaktában torpedózó rombolókat illetően), ezt pedig csak az teheti meg, aki pontosan tudja, mit csinál. Megkockáztatjuk, néha az abszurditásba hajló lő-jelenetei nem véletlen malőrök, hanem a szándékos, a típussal kapcsolatos irónia megnyilvánulásai. Hasonlóképp a film direkten túlhangsúlyozott hazafisága. Mindennek érzékeléséhez azonban finomra hangolt fül és szem volna szükséges, de ezek az alkatrészeink most mással vannak elfoglalva. Mondjuk még egyszer: nem baj, ez a film erre való.
Kinek ajánljuk?
- Az "üsd, vágd, nem apád" típusú filmek kedvelőinek.
- Videojáték-kedvelőknek.
- Aki haditengerész szeretne lenni.
Kinek nem?
- A hollywoodi látványfilmeken unatkozóknak.
- Idegen lényeknek.
- Akinek túlérzékeny a hallása.
6/10
