Bereményi Géza Laurája szerelmi történet, melyet átsző a politika. Esetleg zenés-táncos történelmi áttekintés elveszett álmainkról. Nem is a történet az érdekes, inkább a műfaj. Hiszen a Bereményi Géza-Cseh Tamás szerzőpáros dalainak megszokott hangulatától még akkor is messze vannak e "kortárs protest song opera" harmóniái, ha a színpad hátulján a régi idők filmhíradóinak stílusában vetített képek között Cseh Tamás jelenik meg a korszak tanújaként.
Bereményi szerint musicalben mondható el az elmúlt majdnem húsz évnek a története? Ez a műfaj szükségszerűen sztereotíp, ugyanakkor a kliséket kiforgatva reflexív és gunyoros is lehet. Nem meglepő, Bereményi ez utóbbit teszi, méghozzá régi ismerőseink segítségével: itt van Fáskerti és Fáskertiné; ez utóbbi csupán pártállami múltjáról mond le, az ifjú kollégákról továbbra sem. És ott van a címszereplő Laura, Fáskertiék lánya, aki apró magánéleti nehézségén nem képes túllépni. Azon nevezetesen, hogy szerelmét jog- és szakszerűen, ahogy a hont kivont viperával védő rendőre mondaná, agyonverik. Ki is marad hát Laura a nagy nemzeti közmegegyezésből, csakúgy, mint Zeusz, az egyik oldalhoz sem csatlakozott értelmiségi, aki egy aluljáróban éli a hajléktalanok visszafogott komfortfokozatú életét. S aztán Laura szinte egy romantikus opera dramaturgiáját idézve bosszút áll: keveredik politikai ármány és szerelem, titkosszolgálati előélet és jelenünk konszolidált bankszférája, a megcsalt házastárs fájdalma és a férjéről jelentéseket író feleség szégyene. Hatalmas szerelem, szerelmes hatalom, ha már úgyis a nyakunkon a nyolcvanas évek.
Pinczés István rendezése vetítéssel, díszpáhollyal együtt jól interpretálja a darabot, a címszerepet az általam látott szereposztásban Elor Emina hitelesen játszotta, és szépen énekelt. Csombor Teréz és Vass Gábor különösen formálják meg a Fáskerti házaspárt: a feleség egyértelműen groteszk figura, de Vass néha érző embernek mutatja a III/III főnökét. Inge fehér és jól vasalt, ez a szakmával jár, de arca olykor egy kisfiúé. Danyi Judit egyaránt jól alakítja a férjét feljelentő beépített ügynököt és a megalázott feleséget.
Az előadásban előjött a magyar prózai színházak egyik hiányossága: Topolánszky Tamás koreográfiája a tánctudás hiánya miatt inkább színpadi mozgás maradt. Mira János díszlete és Jánoskúti Márta jelmeze megfelelő színpadképpé áll össze, s a finálé strandjelenete akkor is jó, ha ez az ötlet újszerűnek nem mondható.
"Hideg volt minden hely, amit végigjártam, / Fázom, ha az utóbbi időkre visszagondolok" - énekli Laura, miután tönkretette azokat, akik őt tették tönkre. A bosszú nem vigasztal, és nem hoz vissza semmit.
"Jó, hát akkor itt fogunk élni" - mondja az anya a Megáll az idő elején. És ez sem vigasztal most túlságosan.
