A mozikban már futó Tíz perc - Trombita után most látható a következő sorozat is Tíz perc - Cselló címmel. Az alkotók nem kevésbé híresek. Csupa sztárrendező, az európai film ikonjai, afféle két lábon járó legendák. A valószínűsíthető elgondolás az lehetett, hogy ezek az emberek bármihez is nyúljanak, arannyá válik a kezük között. Látva a kész kisfilmeket érdemes átértékelni a fenti kijelentést.
Pörögnek egymás után a tíz perces filmecskék, melyeket gyönyörű cselló-futamok és egy hullámzó víz-tükör képe köt össze. A közös téma az idő lenne, erről szeretnének szólni a skatch-ek - felemás sikerrel. Már maga a téma is veszélyes: ennyire képlékeny, megfoghatatlan fogalomról jobbára modorosan-nyúlósan lehet csak fogalmazni. Másrészt problémás a forma is: mintha éppen az idő haladt volna túl az egykor (80-as évek) oly divatos műfajon. A skatch-film ma már nem formabontás, nem jelent semmit önmagán túl. A filmidő szétforgácsolására azóta újabb trükkök születtek és a valaha nagy durranás kétségbeesett erőlködésnek tűnik. Egyedül az mentheti meg a kiüresedett "csigaházat", ha a tartalom érdekes, izgalmas tud lenni és feledteti az ásatag vázat.
A tartalomnak tehát itt az idővel van dolga. Az idő témája körül motoznak a filmecskék inkább kisebb, mint nagyobb sikerrel. Az illusztris rendező-gárda ellenére, mintha kezdők vizsgafilmjeire váltottunk volna jegyet. Olyan alkotásokra, melyeket az ember a tanárain és a barátain kívül másnak nem szívesen mutogat. Letudták a vizsgafeladatot jó közepes eredménnyel. Mondhatjuk, hogy átmentek a rostán. De ekkora nevek esetében ez kevésnek tűnhet. Főleg a mozijegy árát is figyelembe véve...
Tíz perc alatt persze nem lehet díjnyertes alkotást prezentálni, de törekedni talán érdemes volna. Őszintén: csalódást keltenek ezek a tíz percek - néhány kivételtől eltekintve.
Szabó István például családi drámát dolgoz fel tíz percben. Nagypolgári, ízlésesen berendezett lakás. A feleség (Bánsági Ildikó) születésnapi tortával és terített asztallal várja haza férjét (Máté Gábor), aki teljesen lerészegedve érkezik meg. Munkatársai támogatják fel a lépcsőházban. A részegségnek a balhézós állapotában van, ordítozik a nővel, majd fojtogatni kezdi. Sajnos "elsül" a tortaszeletelésre előkészített kés: a gusztustalan állatként őrjöngő férj vérző, szúrt sebével elterül a szépen vikszelt parkettán. Mentők érkeznek, az asszony kábult és kétségbeesett egyszerre. A rendőrség gyilkossággal gyanúsítja a nőt. Kompakt, mellbe vágó történet. Éppen elég, éppen annyi, amennyit a téma megkíván. És külön essék szó Bánsági Ildikóról, aki tíz perc alatt egy házasság természetrajzát mutatja játékában: az elveszett szerelmet, a kétségbeesett ragaszkodást és a fékezhetetlen gyűlöletet.
Jirzi Menzel a saját tíz percében kedvenc színészének, Rudolf Hrusinskynak állít emléket szépségesen. Egymásra montírozódnak a filmidézetek és tíz perc alatt egy egész színészi pálya bontakozik ki.
Kedves még Bernardo Bertolucci Víztörténete egy indiai fiatalemberről, aki olasz feleséget talál magának. Fekete-fehér képek a furcsa, kettős kultúrájú családról. Kedves és nem több. Egyetlen szóval érdekes még Claire Denis Nancy felé című munkája, mely egy vonaton lefolytatott filozófiai párbeszéd rögzítése. Valójában nem film, inkább publicisztika. Jean-Luc Nancy filozófus és egyik diákja cserél eszmét a bevándorlásról, idegenségről, asszimilációról. Nancy minden szava aranyat ér, de jobban szeretném olvasni, mint filmként nézni.
Összességében látványos fiaskó ez a sorozat: sokat ígér, de annál is kevesebbet nyújt. Reméljük a termékenyebb folytatást.
