Megeshet, hogy ezt a norvég mozit cím és filmelőzetes alapján a "haverok és bulicsávók" tematikába soroljuk, de szerencsére ez esetben nem csupán erről van szó. Egy ifjonti hévvel elkövetett romantikus vígjátékkal van dolgunk, de sem amerikai gumiszósszal leöntve, sem kelet-európai mélabúban füstölve, inkább kissé dán Dogmába mártogatva.
Megtévesztő a cím, hiszen azt, aki ismeri önmagunk előtt is eltitkolt hibáinkat, aki tolerálja a fóbiáinkat és megbocsát hazugságainkért, de beszól a megfelelő pillanatban, azt inkább barátnak mondjuk s nem havernak. E film is inkább efféle kapcsolatokról szól, na és persze a szerelemről. Tagadhatatlanul a dezodorált médiateremtmények és a sebességmániás extrémsportok korában készült ugyan, ám meglepően egyszerű és tiszta üzenetekkel ellátott darab.
Főhősei csak majdnem korunkhőse-bulicsávók. Hiszen bulicsávó az, aki mindig jófej, mindig happy, sose esik ki a szerepéből, mindig startra kész lendülettel, kifogyhatatlan energiával veti bele magát a tutiba, míg mások csak állnak mélán. Frissen retusált kontúrja, eredeti frizurája van és imádja őt a kamera, ha feltűnik, úgy tűnik, Valaki van a képen. E mozi főhősei viszont szívvel-lélekkel lélegző, élő emberek, akiket majdnem elkap ugyan a médiasztárcsináló gépszíj, de mivel végül vállalják énjük sikertelen és vesztes oldalát is, hamar kivettetnek.
A harminchat éves, Fassbinder-díjas, norvég rendező, Morten Tyldum ("A legtöbb ember Kínában él", "Utópia") a szakmát Amerikában tanulta és dokumentumfilmesként indult hazájában. "Haverok" című fesztivál-közönségdíjas játékfilmjében három huszonéves srác sikerrel és fóbiákkal küzd. Kristoffer a nőkkel, Gier a gyerekekkel, Stig Inge pedig az utazással szemben bizalmatlan. Ettől függetlenül vígan élik hétköznapjaikat, csak hát - videónaplójuk tanulsága szerint - folyton az összeomlás szélén. E megannyi komikus és cseppet megható szituációt ígérő és remek színésztehetségeket felvonultató film bizonyára nálunk is kedvelt darabja lesz a fiatal generációnak.
