Legkisebb a legnagyobbról

Március 28-tól játssza a pesti Toldi mozi a Legkisebb film a legnagyobb magyarról, avagy ha nincs kéz, nincs csoki című félórás groteszk kisjátékfilmet. A műért produceri díjat kapott a legutóbbi filmszemlén Muhi András, az eddig több sikeres kisfilmet gyártó Inforg magánstúdió vezetője. A fiatal alkotók - Kálmánchelyi Zoltán, Stefanovics Angéla és Végh Zsolt -, akik szereplőik is filmjeiknek, korábban már elismerésben részesültek Pesti mese - Óz a nagy varázsló és uristenmenny.hu című munkáikért. Mostani, hatodik filmjükről kérdeztük őket.

-"Kisszéchenyiként" elhíresült groteszkjükből kiderül többek között, hogy csípi a szemüket Bereményi filmprodukciója, a Hídember. Miért is?

Végh Zsolt: - Úgy volt, hogy szerettünk volna mi is nagyjátékfilmet csinálni, de nem kaptunk rá elég pénzt. Mégpedig azért, mert hatvan készülő filmre kellett szétosztani négyszázhúszmillió forintot. Amennyi ebből egyre jut, azzal el sem lehet indulni.

-Mi lett volna ez a film?

Kálmánchelyi Zoltán: - Ózdon volt egy eset egy Liebe Attila nevű emberrel, aki Sztanyiszlavszkíj-módszer szerint tanított, no meg fojtogatta az amatőr színjátszókat. Ebből írtunk egy filmet.

V. Zs.: - Nálunk Liba Attilaként szerepel, persze.

K. Z.: - Nem az eredeti történetet másoltuk, hanem a saját élményeink alapján egyfajta groteszket hoztunk össze Libiomfi címmel. Nálunk Libi bácsi a Micimackó című darabot szeretné megrendezni, de nem a ?lájt? változatot, hanem egy vérvalóságút. Mindenki meghal a végén. Félig-meddig musicalszerű, rajzfilmbetétekkel, igazi egész esetés mozi lett volna. Illetve lesz is, reméljük.

-Ez is rögtönzéses játék, mint a "Kisszéchenyi"?

V. Zs.: - Részletes forgatókönyv készült, minden képet alaposan végiggondoltunk. Ugrásra készen vártuk a döntést. A filmes kuratórium támogatta tervünket, de csak tízmilliót tudott adni rá.

Muhi András: -Miután ez a pénz kevés, producerként úgy gondoltam, valamit addig is kell forgatniuk, amíg megoldást nem találunk, hogy ne legyen hoszszú a kényszerszünet a sikeres uristenmenny.hu után. Így jött a Széchenyi-ötlet, amely talán improvizációs játéknak látszik, de korántsem az. Ezt is nagyon előkészítettük. Egyébként nincs bennünk indulat a "nagy" Széchenyi-filmmel szemben. Pusztán csalódást érzünk, mert az egész szakma fölpörgött attól a hírtől, hogy lesz filmtörvény. Nagyon fontos lett volna, hogy a dolgok átláthatókká, tervezhetőkké váljanak. És hogy ne fordulhasson elő: itt van egy csapat, tagjai a filmszemléken díjat nyertek, mégsem filmezhetnek. Normális körülmények között egy ilyen siker után a tévéknek szinte szét kellene tépni őket az ajánlataikkal.

-"Film a filmben" történet ez, amely csak látszólag arról szól, hogy fiatalok Széchenyi megfilmesítésével kínlódnak. Az igazi téma, hogy miközben a csapat a maga módján az önmegvalósításhoz ragaszkodik, egyik ismerősük - őt Scherer Péter játssza - seftelni kezd, meggazdagszik, és még a "nagy" Széchenyi-filmbe is beszáll. Mindez persze tele groteszk iróniával. Két jellemző mai magatartásformáról akarnak mondani valamit.

M. A.: - Éppen ettől érthető ez a film annak is, aki nem ismeri a Széchenyi-produkció részleteit. A vígjátéki alaphelyzet valóságos. Erről szól már minden a hetvenes évek közepétől: vannak, akik valamitől meggazdagodnak, és vagyunk mi, akik nem jutunk ötről hatra.

K. Z.: - Sok hétköznapi fordulatot építettünk be. Például a filmbeli forgatáson, ahol rendezőt játszom, megjelenik a feleségem és a kisfiam, és azt mondják, hagyjam már abba, és menjek haza. Lázár Kati mesélte, hogy vele is megesett: egy alkalommal a kaposvári színházban Ascher még hajnali kettőkor is folytatta a próbát, és ő ugyanígy bement a színházba és hazatessékelte a párját, Jordán Tamást.

V. Zs.: - Mi ebben a filmben magunkat játsszuk, de képviseljük azokat az embereket is, akik szeme előtt lezajlott például ez az egész millenniumi ünnepsorozat...

K. Z.:-Meg azokat is, akiknek valaki "elvette a labdáját".

M. A.:-Vagy akiknek soha nem is volt labdájuk.

K. Z.:-Arra a jelenetre gondoltam, amikor a szomszéd visszakéri a nekünk kölcsönzött kameráját, és attól kezdve úgymond, a hűtőszekrénnyel forgatunk.

V. Zs.:-Én meg arra, hogy az emberek hogyan fogadják, hogy különféle jelszavakkal, ígéretekkel manipulálják őket. Mennyit értenek belőle, illetve milyen esélyük van, hogy értsenek valamit is.

-Filmjükben megjelenik Jancsó Miklós, és szerepet osztanak az ő mostani filmes korszakának két kulcsszínészére, Schererre és Mucsi Zoltánra. Miért éppen rájuk?

V. Zs.:-Véletlen. A nagyjátékfilmünk főszereplője lenne Mucsi, más néven Kapa. Már próbáltunk vele, mikor kiderült, hogy nem lesz elég pénz, és kínunkban jutott eszünkbe a Széchenyi-történet. A másik figuránál eredetileg nem Schererre, vagyis Pepére gondoltunk. De voltunk egy előadáson, ahol mindketten játszottak, Pepe ráadásul hasonló karaktert, mint amilyet a "Kisszéchenyiben". Egészen meglepődtünk, hogy ezt is tudja. Amúgy is szeretett volna részt venni, hát fölkértük a szerepre. Jancsó pedig azért van velünk, mert őt most nagyon nem támogatják, miközben három fantasztikus filmet csinált, amúgy pedig az egyik legnagyobb rendező. Ennek abszurditását akartuk kifejezni és a személyes szimpátiánkat is. Arra gondoltunk, ha netán valaki megkérdi: nem olyan ez, mint egy Jancsó-film? - azt válaszoljuk: de! És nem tartjuk bajnak.

-Azért Jancsó mostani filmjei elvontabbak, keserűbbek. De az Inforg Stúdiónak miért fontosak ezek a kisjátékfilmek? Nem valószínű, hogy pénzt keres velük.

M. A.:-Azért fontosak, mert egy valóságra rácsodálkozó, realista humort képviselnek, tehetségesen. Egyszer csak lesz filmtörvény és abban egy jó támogatási rendszer, és mi addigra egymástól különböző, de értékes kisjátékfilmekkel már gyűjtöttünk néhány jó pontot. Ezeknek a produkcióknak a rendezői alkalmasak nagyjátékfilmek forgatására is. A jövőben ilyeneket szeretnénk készíteni.