Íme, egy boldog rendező: Drew Barrymore önfeledten pörög és öklözik a görkoripályán, mint egy megvadult, hiperaktív időzített bomba. Ellen Page, a főhős szerepében csak könnyes szemmel nézhet utána. Eredeti tinivígjáték, dörzsölt harmincasokkal a háttérben.
A Hajrá, Bliss! végre egy olyan film, melyben a gyereksztárból romantikus komédiák üdvöskéjévé, majd rendező-producerré avanzsált Drew Barrymore büszkén vállalja, hogy másra sem vágyik, mint egyfajta végeláthatatlan kamaszkorra, melyben színesre festett hajjal, görkorival a lábán száguldozhat, pasiját pedig harcművészeti fickándozásokkal és indiánüvöltéssel küldheti le a földre. Juliette Lewis különben egy hasonlóan testhezálló szerepben ficánkol, bár ő ugrándozó-sikongató hiperaktivitás helyett inkább némi sprőd cinizmust ad a figurához. Hogy vajon miért hat annyira szimpatikusnak és őszintének ez a két későharmincas nő verekedésekkel és kajacsatával sűrített, hisztérikus tombolása, az megmagyarázhatatlan, de az alaphangulatot mindenesetre megadja.
A Hajrá, Bliss! nem egy különösen rafinált remekmű, de a tinivígjátékok műfajában azért sokkal inkább Greg Mottola keserédes, gunyoros Kalandparkját idézi, és nem ambiciózus hajrálányok vagy szüzességüket elveszteni kívánó ifjoncok egy kaptafára készült bohóckodásait. Főhősünk egy amerikai porfészekben fuldokló tizenéves lány - szépségverseny-mániás édesanyjával, belső illegalitásba vonult édesapjával és elkényeztetett kishúgával -, aki a kitörési pontot éppen a görkorcsolyában látja. Ez persze nem kislányoknak való játék, a versenyzők őrült tempóban körözve, egymást elgáncsolva, kiütve, testek felett átugratva tépnek előre. Valami csoda folytán Bliss bekerül a csapatba, sőt az egyik leggyorsabb emberükké válik, csak éppen ehhez folyamatosan hazudnia kell konzervatív szüleinek.
A Cukorfalattal és a Junóval berobbant Ellen Page igazán tehetséges színésznő, csak éppen a Juliette Lewis-Drew Barrymore-féle kettős kötéstől mintha kissé megszeppent volna. Ahelyett, hogy egy lázadó, öntörvényű, fékezhetetlen csajt mutatna meg, jóval haloványabb, pasztellebb figurát hoz. Lázadó, karcos, sprőd női karakterből csak erősebb akad nála a filmben, így viszont kicsit kétségessé válik, hogyan is tudna ez a kistermetű, szemüveges, könnyes szemű leányka utat törni köztük.
Mindegy, ettől még ez a film kifejezetten működőképes, szellemes és szerethető, például azért, mert a forgatókönyvet egy olyan szerző, Shauna Cross írta, (saját művéből, a Derby Girlből), aki maga is jó barátságban van ezzel a sportággal, Ellen Page meg nagyon úgy tűnik, hogy szintén megtanult gyorsan száguldozni. Hogy folytassuk az összefonódásokat: Bliss szerelme, a sármos és csapodár zenész, Oliver szerepében Landon Pigg tűnik fel, aki civilben maga is dalszerző-énekes. Jó pont, hogy a Sandokan-fejpántos, tépett farmersortos, kissé madárijesztő-külsejű edző - Andrew Wilson - által vezetett csapat (minden klasszikus klisével szemben) megmarad örök másodiknak, tagjai pedig nem bájos és sikeres csitrik, hanem a perifériára sodródott, agresszív, nagypofájú, finoman szólva alulszocializált harmincasok.
Nem szokványos sikersztori tehát Bliss története, csupán egy viszonylag eredeti szabadulási kísérlet a helyi büféből és a vidéki szépségversenyek bizarr világából. Bár a kezdetben kissé abszurd figurákként tálalt családtagok - Marcia Gay Harden a tökéletességmániás anya és Daniel Stern a papucs édesapa szerepében - végeredményben meglepően normálisan (lásd: életidegenül) reagálnak lányuk szabadságharcos törekvéseire, Bliss azért nem ússza meg pofonok nélkül, alaposan összeveszik a barátaival, ráadásul élete első pasija sem könnyű eset. És ha Ellen Page azt nem is tudja megmutatni, hogyan regulázná meg Juliette Lewist, azt igen, hogy nagyon nem szereti, ha valaki szerelmet hazudik, aztán átveri.
Drew Barrymore a rendezői debütálásával nem vallott szégyent, és kifejezetten szimpatikus, hogy csupán egy apró karakterszerepet akasztott le magának. Rég tűnt ilyen boldognak, mint görkoriban száguldozva, és emellett az sem kis teljesítmény, hogy egy olyan lezüllesztett műfajt, mint a tinivígjáték, meg tudott tölteni csípős humorral, pergő párbeszédekkel, eredeti figurákkal. Ezzel jelen esetben bőven érdemes kiegyeznünk.
