Július 15-e húsz esztendőn keresztül – a különféle okokból meghatározó nyár-közepi dátumok során figyelhetjük Emma és Dexter sorsának alakulását, legfőképp, ahogyan barátságukból szerelem szövődik. A bestseller-feldolgozás elsősorban a női nézőknek tartogat könnyes perceket.
Láttuk (és olvastuk) már, de nem bánjuk
Léteznek olyan filmek, amik tulajdonképpen feleslegesek, ám ha megnézzük őket, nem érezzük, hogy pocsékoltuk volna az időt, nem bánjuk meg. Az Egy nap ilyen. Ez esetben nem maga a film okolható ezért, David Nicholls angol író listavezető bestsellere finoman szólva újraálmodja (durvábban: másolja) az 1970-ben, Erich Segal írása alapján, Arthur Hiller rendezésében forgatott alap-romantikusdrámát, a Love Storyt. Ott az Ali MacGraw–Ryan O'Neal páros szerelmének bonyolódását láthattuk, itt Anne Hathaway és Jim Sturgess évtizedeken át ívelő, barátságból még közelibb viszonyba formálódó kapcsolatát követhetjük nyomon. Anno a hippi-mozgalom – szigorúan az illegális tudatmódosító-szerek nélküli – nagyfogyasztásra alkalmassá tett designja (különösen a zenéje) szolgáltatta a korszakos keretet, most az ezerkilencszáznyolcvanas esztendők máig tartó alakulása, amit elsősorban a filmben megszólaló korszak-slágerek jeleznek. A harmincas (az 1980-as években diplomázott) és a kora negyvenes éveiket taposó (az 1980-as években érettségizett) hölgyek számára kihagyhatatlan darab. Mint ahogy maga a Nicholls-regény is az lehet – amit, sajnos, nem állt módunkban olvasni –, a szerző finoman szólva: összegző (durvábban: innen-onnan átültető) szelleme a Love Story-i mag mellett észrevehetően olyan (brit) sikerszerzőket használ, mint Helen Fielding (Bridget Jones naplója) vagy Nick Hornby (Pop, csajok satöbbi). Mindezt természetesen a filmből szűrtük le, amiben könnyedén meg tudtuk állapítani a történet (tehát a regény) Fieldingi és Hornby-i motívumait.
Született: július 15-én
[img id=313719 instance=1 align=left img]A film – és a könyv – címe arra utal, hogy húsz éven keresztül mindig a főszereplők – ilyen-olyan szempontból kulcsfontosságú – július 15-i napjába nyerhetünk bepillantást, kezdve az 1988. július 15-i megismerkedésükkel, amikor is a diplomaosztó enyhén italos mámorában Emma Morley (Hathaway) és Dexter Mayhew (Sturgess) összebújik, ám az alkalmi légyott fergeteges lepedő-akrobatika helyett örök barátságot szül. Emma nagy tervekre törő lány, aki írói ambíciókat dédelget, elvei vannak, hogy jobbá tegye a világot – de a sors és London nem annyira kegyes, így pályafutását egy mexikói kifőzdében kezdi. Dexter stabil anyagi hátterű aranyifjú, aki megteheti, hogy Párizsban tölti az időt és kutatja a szoknyákat, amiket egyébként is, bárhol van, előszeretettel művel. Vele a sors nagyvonalú: egy kereskedelmi tévé nagyhangú és laza, ifjúsági, zenés műsorának (láthattunk Magyarországon is éppen elég hasonlót) arca lesz. A világ a lába elé hever.
Közös történetük – július 15-éik – során megismerjük baráti viszonyaikat, vitáikat, reményeiket, de leginkább: elszalasztott lehetőségeiket (mosolyaikat és könnyeiket).
De persze egyik sem találja a helyét, pláne más oldalán. Hiába választ élettársat Emma egy félresikerült pódiumkomédiás képében, akinek a legnagyobb sikere, ha legurul a lépcsőn (Rafe Spall), hiába házasodik meg Dexter egy tehetős família szép, de kissé sótlan lányával (Romola Garai), a boldogság és ők nem jönnek össze igazán. Általában véve elmondható, hogy a film – és a könyv – fő mozgatóeleme, hogy amikor már csupán egy hajszálnyira állnak attól hőseink, hogy végre összejöjjenek, valami mindig közbejön. Hol egy másik kapcsolat (lásd fentebb), hol a munka/hivatás, hol egyszerűen a véletlen. Azért mégis képesek egymás életét alakítani: Emma tartalmat és mélységet ad Dexternek, Dexter pedig Emma szögletességét faragja. Legvégül persze rádöbbenek arra, amit a néző – az olvasó – az elejétől fogva tud: ez a nő és ez a férfi egymásnak teremtetett. Legyenek együtt vagy külön, a nagy utazás (az élet) során a két embernek rá kell jönnie, hogy amit annyi ideig kerestek, s amire oly rég vágynak, valójában végig az orruk előtt volt.
Azzal nem árulunk el titkot, hogy már a kezdő képsorok láttán meg lehet állapítani, melyik főhős tragédiája árnyékolja majd be a szerelem végkifejletét (de azt azért nem mondjuk meg, ki az), amit kifejezetten egyszerű (izzadtságszagú) írói megoldásnak tartunk – nem csak itt, minden hasonló mű megoldása esetében –, amit csak az sarkall, hogy a romantikus történet ne vígjáték legyen, hanem dráma.
Készítsék a zsebkendőket
Lone Scherfig rendezőnő filmjében ugyanis akadnak szórakoztató (ha nem is hahotára, de mosolyra fakasztó) pillanatok, és Scherfig a miliők megrajzolásában szintúgy tehetséges, például amikor azt mutatja be, hogy a médiadaráló hogyan szippantja be és csavarja félig hülyére a kivagyiságot álmodó aranyifjút vagy, hogy milyen kilátástalan világjobbító szándékról ábrándozni kimoshatatlan taco-szaggal a hajunkban.
A rendezőnő a (részben) saját forgatókönyve alapján készült, emlékezetes Olasz nyelv kezdőknek és Wilbur öngyilkos akar lenni filmjei után adaptációkkal próbálkozott, a Hornby-féle Egy lányról után most második ízben. Azt kell, hogy mondjuk, előbbiek eredetibbek és tartalmasabbak, mint az utóbbiak. Még egyszer hangsúlyoznánk azonban: az Egy nap vállalható és nézhető iparos-munka. Akinek ez inge – és pityeregni is szeret –, vegye magára.
Kinek ajánljuk?
- Aki nem tudja megunni a Love Story-típusú filmeket.
- Aki olvasta a film alapjául szolgáló regényt.
- Hölgyeknek, főleg harminc fölött.
Kinek nem?
- Aki az adrenalin-tombolásra érzékeny, nem az érzelmekére.
- Akik szerint művi Anne Hathaway mosolya.
- Férfiaknak.
6/10
