A modern mesterszélhámosról szóló Netflix sorozat annak idején nagyot szólt, a gyorsan érkező folytatás viszont egy picit sem emelte magasabbra a lécet. Sőt!
Amikor januárban a Netflix bemutatta a Lupin első évadát, mi is odavoltunk érte, több okból is. Önmagában is egy nagyon izgalmas, látványos sorozatot kaptunk, másrészt mert jól dolgozott az alapanyaggal, Maurice Leblanc regényalakjával, Arsene Lupinnel, az úri betörővel, harmadrészt pedig, mert újra sztárt csinált a már egy kínosabb gagyikban játszó Omar Sy-ből. A mindössze öt részből álló, első évadot ráadásul sikerült feszülten, de sokat ígérően lezárni: a főszereplő Assane Diop legfőbb ellenfele, a milliárdos Pellegrini (Hervé Pierre) nem csak kivédett minden támadást, de elraboltatta hősünk fiát is, egy komorabb, sötétebb folytatást ígérve az eddig inkább könnyed, sok humorral átszőtt szériához.
A második évad első epizódja valóban sötétre is sikeredett, Pellegrini végrehajtója (Adama Niane) pont olyan figura, akivel ezt el lehet vinni, itt még pörög minden, hogy aztán szépen leüljön, miközben érthetetlen okból a történet újra meg újra hangsúlyt vált, hogy mindig más szereplőt emeljen fel, majd pottyantson le. Azt hihetnénk, hogy elrabolt gyerek innentől fontos lesz, pedig nem, majd előtérbe kerül a volt feleség, (Ludivine Sagnier), hogy gyorsan átadja a helyét a volt szeretőnek (Clotilde Hesme), majd a Dioppal szimpatizáló zsaru is nagyobb szerepet kap, de csak egy időre, akárcsak hősünk régiséges haverja, sőt, van egy kutya is, akiről aztán teljesen elfeledkeznek, illetve kapunk egy új gonoszt is, csak valahogy elveszik a fókusz. Meg az újdonság érzet. Erről persze az évadot vivő Ludovic Bernard (Kezedben a sorsod) és Hugo Gélin (Derült égből apu) rendezőpáros már nem tehet,
mert ami ma a streaming világában az egyik nap még új és friss, az a következő hétre már meghaladottnak számít.
Tévedés ne essék, a második évad teljesen vállalható, kapunk egy épkézláb sztorit, a szereplők továbbra is működnek, legalábbis nagyrészt. Mert Diop korábbi átverései és álcái mostanra már az égvilágon semmi meglepetést nem okoznak – eddig sem volt teljesen hihető, hogy egy kétméretes, másfél méter széles, hatalmas fekete férfi bármikor könnyedén felvesz egy másik külsőt -, de talán pont azért ugráltatják annyit a mellékszereplőket, mert a készítők is érezték, hogy fárad a formula. Egyébként a sötétebb hangnem pont jót tett a folytatásnak, jó irány volt, csak azt érezhették a készítők, hogy nem illik bele az egész Arsene Lupin jelenségbe, ami lehet, hogy a regényfigurát jól ismerő franciáknak számít, de nekem egyáltalán nem.
Felőlem akár komorabb, véresebb is lehetett volna, ha ezzel kitart a lendület és az izgalom is.
Így nem tartott ki, és talán nem véletlen, hogy a lezárásban már nincs ott egy újabb évad ígérete – igaz, nem is zárták le a dolgot végérvényesen.
Értékelés: 7/10
