Jogosan vagy sem, de Omar Sy ma a francia mozi legnagyobb sztárja, a 2011-es Életrevalók óta töretlen a népszerűsége, és bár valóban rengeteget dolgozik, zsinórban jönnek ki az új filmjei, kisebb szerepekben még hollywoodi szuperprodukciókban is feltűnt, mint az X-Men - Az eljövendő múlt napjai (2014) vagy a Jurassic World (2015), de azóta igazán hazai filmet nem tudott felmutatni. Az is lehet, hogy ez nem az ő hibája, hanem a francia filmgyártás jelenlegi állapotának látlelete. És furcsa módon a behemót streaming szolgáltató és gyártó, a Netflix kellett ahhoz, hogy Sy újra olyasmit csináljon, amire később is emlékezni fogunk, mert a Lupin nem véletlenül tanyázik a népszerűségi listák élén: izgalmas, szórakoztató, látványos és az 5 részből álló első évad végére még rendkívül feszült is.

Ha a Lupin név – ejtsd lüpen – ismerős lenne, az nem véletlen. Maurice Leblanc regényalakja, az úri betörő 1905-ben mutatkozott be, hogy aztán 17 regényben és 39 elbeszélésben szórakoztassanak álruhás kalandjai, majd jöttek sorra a filmek és a nálunk is vetített tévésorozat, az Arsene Lupin, de a karakter egyfajta oldalhajtásként képregényt, mangát és még videójátékot is inspirált. Vagyis a saját gyártású Netflix szériának volt miből építkeznie, de az okosság ezúttal az, hogy nem egy újabb feldolgozásról van szó. Itt nincs Lupin nevű karakter, ugyanakkor a név ezerszer elhangzik, ugyanis Arsene Lupin irodalmi kalandjai inspirálták egy bizonyos Assane Diop (Omar Sy) modern kalandjait. A szenegáli bevándorló Assanét szerény takarítóként ismerjük meg, amint a Louvre-ban sepreget, majd tervet eszel ki egy méregdrága nyakék ellopására, amihez három piti gengszterrel szövetkezik. Aztán kiderül, hogy valami teljesen másról van szó, mint amit gondoltunk – bár a nyakéket biztos, ami biztos, így is ellopja.

És lassan kiderül, hogy itt valami nagyobb dologról van szó, és Assane az úri tolvaj módszereivel akar bosszút állni az igazságtalanságokért, amelyeket egy gátlástalan milliárdos (Hervé Pierre) és családja követett el az apja ellen. És úgy halad előre tervével, mint Monte Cristo grófja, de az álcák és álruhák még egy másik régi klasszikus sorozatot, a Fantomast is eszünkbe juttatja. És a Lupin sokáig a régimódi kalandsorozatok enyhe naivitását hozzá, miközben minden hősünk tervei szerint alakul, aki minden szorult helyzetből kivágja magát, akinek álruhái mindig beválnak, de a negyedik részre változik az összkép. Egyrészt többet is megtudunk a főhős fiatalkoráról és szerelméről, aki mostanra már az elhidegedett szerelme és gyermeke anyja (Ludivine Sagnier), így valamivel személyesebb lesz a hangvétel, másrészt a készítők is bekeményítenek: már nem minden alakul terv szerint.

Ami a készítőket illeti, a nemzetközi szinten is hihetetlenül rutinos Louis Leterrier (Szemfényvesztők) és Ludovic Bernard (Kezedben a sorsod) ült a rendezői székben, és hozták minden tapasztalatukat. Bár pont a személyesebb résznél ül le a széria, ha akció van, az kifogástalan, látványos és többnyire hibátlanul felépített. Ez nem az évszázad akciósorozata, nagyrészt azért, mert igyekszik könnyed, elegáns és vicces lenni, de nagy szórakoztató, Omar Sy pedig elemében van, és végre sokkal többet hoz, mint amit megszokásból hozni szokott. Az elmúlt években megelégedett a jóravaló, jámbor óriás figurájával, szinte mindig ezt játszotta, de most egy jóval fifikásabb, sőt, helyenként sötétebb karaktert formál meg, és ez jól áll neki. Tévedés ne essék, most is többnyire a sármjára támaszkodik – ami nem nagy gáz, mert alapvetően egy szélhámost játszik -, de most nem teljesen egydimenziós a figurája, és most nem is tudom hirtelenjében, hogy ezért dicsérjem, vagy azért marasztaljam el, mert olyan sokáig lusta volt és egysíkú.

Akárhogy is, a Lupin arra a kunsztra képes, hogy egyszerre kellemesen régi vágású a hangvételében és nagyon modern a csomagolásában, látványvilágában és tempójában. Az első évad ugyan kissé kurtára sikerült, de garantáltan jön a második, ami remélhetőleg kicsit sötétebb és feszültebb lesz, mint az első, de így sem panaszkodhatunk.

Értékelés: 8/10