A western közönségfilm, lényege, hogy a külső problémákat nem diplomáciával, hanem colttal oldják meg. Valljuk be, a vadnyugat nem kedvez a hamleti karaktereknek, a 21. századra elmosódott a jó és a rossz közötti határvonal. Vajon lehet így egy westernt élvezni? Szélesi Sándor, Európa tavalyi legjobb sci-fi írója szerint könnyedén - és a legújabb opus, a Börtönvonat Yumába lehet mindennapi betevő.
A western a filmvilág legszűkebb tematikáinak egyike. Végy ki egy szeletet a térből és időből, és ha ez az 1836-os évek utáni Amerika (legfeljebb a századfordulóig, azaz a géppuskáig és az automobilig), akkor bizony benne vagy egy erősen definiált műfajban, amelynek szigorú szabályai vannak. Ezeket illik betartani, különben a nézők mellőzik a filmet, és a western bizony nem másnak szól, mint a nézőknek.
Mindig kedveltem a westerneket, gyártsák őket a valódi nyugaton, Olaszországban vagy a boldog emlékezetű Jugoszláviában. Az volt a szép, amikor a jó fiú a seriff volt, a rossz fiúknak meg nem volt foguk, és a világ feketére és fehérre volt osztható - akárcsak az akkori celluloidszalag színei. Mert ez jó régen volt. Persze a világ nem fekete és fehér, és előbb-utóbb a seriff rossz fiú lett, a rossz fiú meg jó; aztán minden még bonyolultabbá vált, amikor a viszonylag egyszerű, lineáris sztorikból évtizedes legendák és háromórás eposzok lettek.
James Mangold filmje, a Börtönvonat Yumába (3:10 to Yuma) nem szakad ki a műfaj legalapvetőbb toposzaiból, és nem is akar, ám leleményesen belecsempész egy adag modern Hollywoodot a történetbe. Igazi 21. századi western, amelyben minden ugyanaz, mint régen (mondjuk az 1957-es eredetiben), és rafináltan mégis más. Ugyanaz az alapszituáció: a városi potentát elzárja a patakot, hogy megszerezze egy farmer földjét, mert jön a vasút. Ugyanaz a lepusztult hangulat, kopár, köves síkság, mintha Amerikában nem lennének kövér földek, erdők és folyók. És ugyanazok a lepusztult szereplők is...
A rafináltság ott jön, hogy a főszereplő egyetlen fegyvert sem süt el a film legvégéig, merthogy a történet a párbeszédekben és nem az akciókban van elrejtve. Hogy a farmer megmagyarázza, miért a vadnyugat e száraz, kietlen táján akar kicsiholni a földből némi életet; és hogy a rendező a nézőre bízza, hogy megfejtse, milyen érzelmi viharok dúlnak a szívben, és milyen gondolatok járnak a rezzenetlen férfiarcok mögött.
Két ember kapcsolata áll a középpontban: a farmer Dan Evans és a bandita Ben Wade feszül egymásnak. Evansnek csodás családja van, és hihetnénk, hősi élete volt eddig, Wade-nek viszont a legvégéig mit sem tudunk a szüleiről, és meggyőz minket, hogy nincsenek érzései. Rafináltan bújnak elő a múlt mélységeiből a belső motivációk- de nem eléggé finoman ahhoz, hogy a műfaj szabályait áthágva többek legyenek egy vadnyugati sztorinál.
James Mangold nem teremt új utakat, de része lesz a modern westernnek. Mint ahogy Russell Crowe és Christian Bale életútjában is helyén van a film. Crowe-nak beleillik a karakterszerepeibe, Bale... nos, Bale meg mindent el tud játszani. Ajánlom a Börtönvonat Yumába című mozit, utána egy finom vacsorával, jó borral és társasággal - némi lazítással.
