A Fekete Tigris könnyei  (2000) 

Minden thai filmek atyja a meghökkentő, gyakorlatilag színtiszta giccsből építkező A Fekete tigris könnyei egyszerre időzi a latin-amerikai szappanoperák, a western és az 50-es, 60-as évek thai filmjeinek világát, és persze az egész csupa-csupa melodráma. A világháború elől Bankokból vidékre menekülő arisztokrata családból származó kislány beleszeret egy földműves fiába. Tíz évvel később ismét találkoznak, szerelmük újra fellángol. Az esküvő előtt azonban a vőlegény családja bajba kerül. A társadalmi igazságtalanságok ellen küzdő férfi az ország leghírhedtebb banditájává válik. Wisit Sartsanatieng filmje nem csupán külföldön lett népszerű, a mai napig is tartanak belőle spontán, „lakossági vetítéseket” Bangkok tűzfalain.

Boonmee bácsi, aki képes visszaemlékezni korábbi életeire (2012)

Ez a most bemutatásra kerülő Ragyogó nekropolisz készítője, Apichatpong Weerasethakul legszebb és legátszellemültebb munkája, amely csodálatosan mutatja meg, miként élnek Thailföldön az emberek békés együttélésben a szellemvilággal. A súlyos beteg Boonmee bácsi szerettei körében szeretné eltölteni utolsó napjait egy csendes vidéki házban, ahol felesége szelleme is meglátogatja, valamint rég elveszettnek hitt fia is tiszteletét teszi, igaz, nem emberi alakban. Betegségének okait kutatva Boonmee a családjával indul át a dzsungelen első élete szülőhelyére, egy titokzatos barlangba. 

Ong-bak - A thai boksz harcosa (2003)

Az Ong-bak bemutatása és a főszereplő, Tony Jaa felbukkanása meglepetésként érte a film világát. Bár a thai bokszként ismert  muay thai harcművész körökben már korábban is népszerű volt, de a film elhozta az egyszerre kecses, robbanékony és hihetetlenül látványos sport nemzetközi ismertségét, teljesen megérdemelten. Tony Jaa, aki minden jelenetét maga csinált, ugyanis egy zseni, és elképesztő amit itt csinál az egyszerű vidéki srácként, aki a bűnös Bangkokba érkezik, hogy visszaszerezze faluja Buddha-szobrát, de belecsöppen az illegális muay thai mérkőzések véres világába. A sztori ismert ezer más filmből, de a harcjelenetek felülírják az akciófilmek begyepesedett kliséit és tényleg öröm nézni őket még annak is, akit az ilyesmi általában nem hat meg. A filmhez született két folytatás is – bár csak a főszereplő személye volt azonos -, ám ezek már nem hozták ugyanazt a színvonalat és sikert. 

Chocolate - A harc szelleme (2008)

Prachya Pinkaew, az Ong-bak rendezője természetesen igyekezett kamatoztatni a nagy sikert és a menet közben kissé bekattant Tony Jaa helyett új tehetségeket találni, és ilyen tehetség volt a csinos JeeJa Yanin, aki szintén egy isten áldotta harcművész tehetség. A filmben azonban van egy nagy csavar, a Yanin által alakított fiatal lány, egy gyilkos jakuza és egy veszélyes thai szépség szerelméből született Zen autista: bármilyen harci mozdulatot tökéletesen lemásol, amit csak meglát, miközben M&M cukorkákat majszol, és mivel elég sok Bruce Lee film megy a tévében, lassan legyőzhetetlenné válik. A lány édesanyját közben rákkal diagnosztizálják, ám pénzük nincs a költséges kezelésekre, habár rengeteg ember tartozik nekik. Zen elhatározza, hogy behajtja az adósoktól a pénzt, és megmenti az édesanyját. Innentől kezdve pedig egy kis csokoládé segítségével olyan harcművésszé válik, amilyet még nem látott a világ. 

Gyönyörű harcos (2003)

Thaiföldön óriási, több évszázados hagyománya van a transzneműségnek, állítólag a thai iskolákban ma már külön WC van azoknak a fiúnak, akik inkább lánynak érzik magukat, és hatalmas iparággá vált a nővé operálás is. Ez a megtörtént eseményeket feldolgozó alkotás Parinya Charoenpholról, a muay thai harcosról szól, aki nővé operáltatta magát. A film kisfiúkorától kezdve követi nyomon történetét, amikor rúzsozta magát és virágokat viselt, egészen szenzációs kick-box karrierjéig, végül a saját szexualitásával való szembesüléséig, mely végül a nemét megváltoztató műtéthez vezetett. Festett körömmel is kemény lehet a pofon - megtörtént eset valódi harcosok előadásában, és nem afféle harsány LMBT propagandafilm, hanem egy meglepően intim, és közben nagyon izgalmas életrajzi mese! 

Utolsó élet az univerzumban (2003) 

Bár Thaiföld turistaparadicsomként ismert, rengetegen érkeznek ide Európán kívülről is, például Japánból, sőt, a két ország kapcsolata rendkívüli régi: az ősi sziámi királyok testőrségében például japán szamurájok is szolgáltak. Kenji, a depressziós könyvtáros ránézésre nem az a szamuráj típus: a férfi Bangkokban telepszik le, ahol fennálló szabadidejében leginkább öngyilkosságot próbál elkövetni. Egy nap éppen egy hídról készül leugrani, mikor szemtanúja lesz egy fiatal lány halálos balesetének. A lelkileg összetört férfi maradék erejével a lány nővérét, Noit próbálja vigasztalni, míg végül hozzá is költözik. A két ember tökéletes ellentéte egymásnak: míg Kenji rendmániás, addig Noi körül állandó káosz uralkodik. Az ő esetükben azonban úgy tűnik, működik az elmélet, miszerint ellentétek vonzzák egymást, és hamarosan igaz barátság alakul ki köztük. Ahogy pedig telik az idő, a férfiről egyre több dolog derül ki, többek között hogy miért költözött Tájföldre és miért is akar meghalni.  

A szem (2002)

A hongkongi illetőségű testvérpár, Danny és Oxide Pang a nyolcvanas években költöztek Thaiföldre, ahol már ekkor is rengeteg horrorfilm készült, Pangék viszont új nézőpontot és energiát hoztak az itteni filmiparba, és munkáik rendre eljutottak külföldre is – például hozzánk. Ez a filmjük ugyan akár japán vagy hongkongi munka is lehetne, hiszen egy akkor aktuális trendet lovagol meg, ám az a piszkos nagyvárosi környezet, ami itt főleg kék fényben fürödve jelenik meg, elsősorban Bangkokra jellemző. Hősnőnk, Mun egész eddigi életét vakon élte le, ezért mikor egy sikeres retina átültetést követően visszanyeri látását, úgy érzi, újjászületett. Hamarosan azonban látomások kezdik gyötörni: szeme előtt halott emberek jelennek meg. Mikor Mun úgy érzi, hogy a visszakapott látás inkább átokként nehezedik rá, a fiatal pszichológushoz, Dr. Wou-hoz fordul segítségért. Hamarosan ráébrednek, hogy az ijesztő jelenségek mögött a donor áll, akitől Mun a retináját kapta – ki más?