1956-ot nem ábrázolni, hanem megteremteni kell ahhoz, hogy beszélni tudjunk róla. Valamint mozifilmet gyártani. Vége a négy év megpróbáltatásnak, Vágvölgyi B. András bemutatta a Kolorádó Kidet.
Az utóbbi években több próbálkozás is volt egy normális, vállalható 56-os film elkészítésére, a leglátványosabb és legnépszerűbb Andy Vajna és Goda Krisztina közös produkciója, a Szabadság, szerelem lett. A filmbuzi újságíróból lett elsőfilmes, Vágvölgyi B. András a lehetetlennel próbálkozott, amikor négyéves hercehurcát követően befejezte a Kolorádó Kid című moziját, ami a jelenlegi szemlemezőnyben jó alkotás, de nem tudni, mennyire időtálló (7/10).
Nem történelmi tablót készített, és semmiképpen sem emléket akart állítani, amikor Eörsi István börtönnaplója és az Eörsi László által felkutatott vamzerjelentések segítségével megírta saját forgatókönyvét, hanem saját, posztötvenhatos világot akart teremteni, ami képes beszélni az oly fontos, annyira fel nem dolgozott történelmi eseményről. Mindezt úgy, hogy 1956-ról szinte nem is beszél, csak az azt követő évekről, amikor a munkászsivány Kreuzer Bélát (Nagy Zsolt) elviszi az ÁVH: jön a börtön, a kihallgatások, az árulás. Az egészet egy angol újságíró viccesen film noiros nézőpontjával foglalja keretbe. A rendező nem a történelmi igazságot, az 56-ban meglévő moralizálást kereste filmjében, hanem a történetet, a karaktert és a környezetet, és mivel ezek megvannak, a súlyosabb témáról is könnyebb beszélni.
Vágvölgyinek volt elképzelése a mozijáról: világot és atmoszférát teremtett, nem sajnálta a tárgyi és nyelvi kultúrát kikutatni és beemelni, így úgy néz ki, mint egy profi stúdiófilm korabeli járgányokkal, ruhákkal és nyelvezettel. Ez utóbbi sokáig idegen, mivel senkit nem hallottunk még így beszélni, de az alapdokumentumként használt vamzerjelentések így íródtak. Persze van sok bénaság (Nagy Zsolt álma), hosszúra hagyott jelenet és döcögő dialógús, de mégis minden jelenetben érezni a rendező jelenlétét. A lóverseny, Jordán Adél határátlépése és az Estike miatt egyébként már megérte leforgatni, és akkor még nem beszéltünk Nagy Zsoltról, Sárosi Lilláról és Gáspár Tiborról.
hirdetés
Nagy Zsolt hazai pályán játszott: rebellis, pofátlan, jószívű srácot alakít, aki büszke elveire, és szeret dugni. Elképzelhetetlen, hogy tudott négy évig a karakterben maradni, de sikerült neki, miközben sokféle arcát meg kellett mutatnia. A vagányságát pimaszsággal keverő karakterét a rendszerellenességgel, a börtönben elbizonytalanodó és a bosszúálló árnyalatokkal kellett árnyalnia, hogy végül megerősödve, de hazátlanul jöjjön ki a börtönből.
Miközben haladunk a történetben, sorra tűnnek fel különleges arcok Máriás Bélától Menyhárt Jenőn át Kiss Tibiig, Bakács Tiborig, Molnár Tamás és Szívós Márton vízilabdázók is ott vannak, sőt Rózsa Gyurinak is van egy jó jelenete. Mert ez játék, de valahogy így kell felsorakozni egy film mögött. A stáblista alapján látható, hogy színészek sora hullott el, Terhes Sándor kimaradt, Kulka János vérbíróból a vérbíró hangja lett, Elek Feri két jelenetben tűnik fel, vagyis alakult a koncepció és a könyv a forgatás közben is.
Ez egy mozifilm, kerek egész, izgalmas történettel az árulásról és a bosszúról, miközben sokat beszél a posztötvenhatos dolgokról. Átalakul a szerelem (árulás), a barátság (árulás), a zsiványbecsület (árulás). Vágvölgyi állítása, hogy árulásra és hazugságra épül a magyar jelen, amiből hiányzik a szembenézés, visszakanyarodik Illyés Gyula híres verséhez: "hol zsarnokság van:/ mindenki szem a láncban;/ belőled bűzlik, árad,/ magad is zsarnokság vagy".
