Képzeljék el, hogy ebben a feliratos amerikai filmben (Közönséges bűnözők) egyszer csak pesti szlengben kezdenek beszélni a szereplők: először egy sebesült, majd egy hajó teljes legénysége: maffiások, akik kábszert csempésztek volna. Persze kisült, hogy kokó nem volt a hajón, a magyarokat jól átverték, sőt le is lőtték. Most csupa bizonytalanság vagyok, dagadjon-e a mellem, hogy dörzsölt maffiásként szereplünk Hollywoodban vagy szidjam a forgatókönyv íróját - Christopher McQuarrie-t, aki egyébként Oscart kapott. Persze nem azért mert csúnyákat írt rólunk: hanem mert cseles - és végre nem konvencionális - sztorit fabrikált. Nem akarom a poént lelőni, de fél óra unalom után úgy belendül a dolog, hogy a fanyalgó néző csak kapkodja a fejét. A néző azért fanyalog, mert nem láthatja kedvenc sztárjait, ez egy úgynevezett B-movie, ahol csak NB II-es színészek játszanak. Később rájön, hogy nem sokat veszített.
Krimiben vagyunk, de ezúttal nem a nagy szajré vagy a hulla a lényeg, hanem a leszámolás. Igaz, mi nézők ezt csak a mozi közepén (vagy a végén?) tudhatjuk meg, de hát épp ez a poén. Egy vagánytól mindent elvesz egy társulat - pénzt, családot, tisztességet, no akkor ő is Gonosz lesz (így nagybetűvel, mert a film nem győzi hangsúlyozni, hogy a fazon olyan lett, mint maga az Ördög...) Szép sorjában elemészti mindazokat, akik bármi rosszat tettek ellene, így aztán mire a történet az Átrium moziban elindul, már csak öten vannak. Őket a rendőrség kapja el - innen a cím - de még a zsaruk sem tudják, miért kell ezekkel a fiúkkal foglalkozniuk. Merthogy egy szuperagy mozgatja a jónépet meg a cselekményt, a CIA, a KGB meg a Cosa Nostra elegye, annyira kavar, hogy mint említettem, az első fél órában azt sem tudtam, hol vagyok, olyan bonyolult lett minden. Igaz, szép lassan derengeni kezd, mi s miért, de mikor ezeket a sorokat írom, még mindig vannak homályos foltok, talányos fordulatok. Például egész idő alatt mindenki egy bizonyos Keyzer Soze-től retteg, de hogy ő kicsoda, azt csak sejteni lehet még a film végén is... Mindegy: kábé így kell krimit csinálni: nem szabad mindent szájba rágni, az életben is vannak Örök Rejtélyek...
Szóval Chandler elbújhat az ifjú rendező (Bryan Singer) cselekményvezetését illetően: végig azt hittem, hogy ezek öten a dekások és/vagy a maffiások ellen küzdenek. Az elején például lebuktatnak egy korrupt rendőrőrsöt, őrmestertől kapitányig mindenkit, aztán átvernek egy dörzsölt maffiózót - vagyis a szokásosban altatnak. És csak aztán jön az egész fonákja, hogy tudniillik mindez csak mellékszál, ez az egész másról szól. Ráadásul időben is összevissza ugrálunk, Joyce-on kellett volna nevelkedned, hogy rögtön kiismerd magad. Így például az ember végig azt hiszi, hogy a jól öltözött Dean Keaton (Gabriel Byrne) a sztori főszereplője, hogy ő mozgatja a dolgokat -, merthogy neki van a legjobb arca, meg ő látszik a legokosabbnak -, csak későn veszed észre, ez az egyik legnagyobb átejtés.
Csak az a baj, hogy ez egy olyan macho-film, nincs benne nő, úgy értem női főszereplő, ettől aztán az egész egy kicsit sótlan lett: a csak-férfi ügyek már kimentek a divatból. Valamikor telepesek, katonák, kovbojok megvoltak magukban is (bár a saloonban rájuk is várt egy Juanita vagy kicsoda). Aztán volt olyan is, hogy csak valami szerelmi zűr köré épülhetett a sztori, mára ennek is vége lett, mert túl szentinek találtatott. Mostanában a szex és vér keverésével kísérleteznek (puszira jégcsákány), talán az még tartja magát. A korszellem mostanában olykor átlátogat alternatívba, a lányokat meleg fiúk helyettesítik. Nem sok a különbség...
Ne vedd komolyan, csak butáskodom. A lényeg az, hogy ebben a filmben a fiatal alkotók a történet erejében hittek. Hogy az majd elviszi az egészet, behozza a nézőt meg a pénzt. Ami a show-cirkuszok világában naivitás. De ha kibírod, megéri. Ami nem jelenti azt, hogy igazán jó filmet láttál. Ahhoz még valami egyéb is kellett volna. Nemcsak az a másik Oscar, amit a legjobb mellékszereplő, Kevin Spacey harcolt ki magának.
Csak azt tudnám, hogy kerültek magyarok a maffiahajóra?
