"Az emberek sokféle anyagból vannak összegyúrva, de fontos, hogy annak a gyereknek legyen apja és nagyapja." Ezzel a bölcsességgel búcsúzik Gordon Gekko a Tőzsdecápák második részének a végén, és nemcsak azt nem értem, hogy ennek a gondolatnak miért van történetfordító hatása, de már azt sem, hogy ez egyáltalán mit jelent.
Hol van az összefüggés a két tagmondat között?
Körülbelül ez a legsúlyosabb baj az egész filmmel. Valamiért azt gondolták, éppen elég, hogy ez a régi Wall Street folytatása, és fölösleges olyan apróságokkal foglalkozni, mint például a forgatókönyv. Ennek megfelelően az összes fordulatra elmondható, hogy egyáltalán nem fordulat, hanem klisé, hogy a világkép enyhén szólva is sablonos, a jók jók, és a pénzüket nemes célra szórják el, a rosszak meg rosszak, és csak gyűjtik, gyűjtik a milliókat, maguk sem tudják, miért. A párbeszédekből csak az értelem és többnyire a szellem hiányzik, a történetből meg a cselekmény, emiatt aztán ráfanyalodnak a lehető legmondvacsináltabb konfliktusokra: a lány például azért képtelen elviselni szerelme, vőlegénye, születendő gyermeke apjának közelségét, mert a férfi bevallja, hogy orvul és alattomosan össze akarta békíteni az apjával.
Azt persze Oliver Stone is észrevette, hogy a Tőzsdecápák első része óta eltelt 23 év, és hogy ma már akciójelenet is kell a sikerhez, emiatt aztán erőszakkal beledolgoztak a filmbe egy menedzserek motoroznak jelenetet, amivel csak az a baj, hogy mivel mindkét versenyző fekete bőrruhát és fekete, zárt bukósisakot visel, egész végig nem tudtam, hogy voltaképpen melyiküknek drukkolok. Azt viszont már sokkal előbb tudtam, hogy az egész film egyáltalán nem érdekes, nem történik semmi benne, ehhez képest viszont pokoli hosszú, két óránál is hosszabb, és lapos, mint a guta.
Egy idő után gyanakodni kezdtem, hogy talán Oliver Stone csak illusztrálni akarja a tételét, miközben arról beszél, hogy a gazdaság álságos, és össze kell dőlnie, ha egyszer új érték teremtése nélkül gyarapodik a vagyon, és az egészet önmagán akarta bemutatni. Ő sem hoz létre új értéket, ő is a semmit őrli, mégis beindítja a gépezetet, emberek mennek a moziba, kólát vesznek és pattogatott kukoricát, és még csak nem is idegesek, hogy micsoda marhaságot nézetnek velük.
Ehhez persze kell Michael Douglas, aki csak annyival kevésbé izgalmas az első részhez képest, hogy kiment belőle a jó pasi, a szexuális vonzerő, jó karban lévő hatvanas, bár a zselézett ősz hajnak mindig van valami ápolatlan, zsíros jellege. Cserébe hátborzongatásnak azt mondja a szerep szerint, hogy az emberi kapzsiság burjánzó és rosszindulatú, mint a rák. Reménykedjünk, hogy nem legyőzhetetlen.
